Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-28
23 A láthatatlan kisebbség: a görög – macedón névvita okai Szabadság • 2008. Április 26. A NATO bukaresti csúcstalálkozóján Görögország elérte, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság – a mai független Macedónia – csak akkor lehet a z északatlanti szövetség tagja, ha előbb rendezi a vele fennálló „névvitáját”, amely lényegét tekintve inkább Athén névdiktátuma. Athén semmiképpen sem hajlandó elfogadni a valamivel több mint kétmillió lakosú ország hivatalos elnevezését – Macedón Köztá rsaság – , és így a világszervezetnek is csak Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság (angol rövidítése: FYROM) néven lehetett tagja A nyugati média ezt a vitát gyakran bizarr vagy abszurd jelzővel illeti, sőt egy alkalommal még a Kathimerini című konzervatí v athéni lap munkatársa is „a görög diplomácia tragikomikus fejezetéről” értekezett. De még a bizarr dolgoknak is okuk van – mutatott rá Michael Martens, a Frankfurter Allgemeine Zeitung balkáni szakértője. Mint azt Alexander Josszifidisz Makedónia szláv ajkú görögjei című alapos és tárgyszerű könyvében feltárta, az okokat jelen esetben Görögország II. világháború utáni történetében, azon belül is elsősorban az 1949ben befejeződött görög polgárháborúban kell keresni. A könyv olyan témát feszeget, amely a hivatalos Athén számára mindmáig tabu: azzal a szláv nyelvű népcsoporttal foglalkozik, amely az északgörögországi Makedónia tartományban, Florina városa környékén él, és amelynek legalább egy része macedón nemzetiségűként határozza meg magát. Görögország ban mindmáig tagadják egy ilyen kisebbség létezését. Athén legfeljebb annyit hajlandó elismerni, hogy a körzetben beszélnek egy bizonyos délszláv nyelvjárást, amelynek azonban a macedónhoz vagy bolgárhoz szerinte semmi köze. Nem kell azonban nyelvésznek le nnünk ahhoz, hogy észrevegyük a hasonlóságokat ezen nyelvjárás és a bolgár vagy macedón nyelv között. A görög polgárháborúban a makedóniai szláv népcsoport a legyőzött kommunisták oldalán állt, ami csak részben magyarázható világnézeti beállítottságukkal. Ezek a makedóniai szlávok azt várták a kommunisták győzelmétől, hogy autonómiát kapnak, vagy csatlakozhatnak az akkor Jugoszláviához tartozó Macedón Köztársasághoz, netán Bulgáriához. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a húszas évek, különösen pedig az 1936ban puccsal hatalomra került görög tábornok, Ioannisz Metaxa diktatúrája óta nem láttak jövőt maguk előtt abban a Görögországban, amely elnyomta és erőszakos asszimilációnak vetette alá őket. A történelmi Makedónia területének hozzá tartozó részét Görögo rszág 1912ben, az első Balkánháború eredményeként szerezte meg. Josszifidisz adatai szerint a szóban forgó területen az idő tájt még mintegy 250 ezer „szláv makedón” élt. Athén – nem is indokolatlanul – megbízhatatlannak tekintette ezt a Bulgáriával, maj d később Jugoszláviával határos térségben élő népcsoportot. „A görög propaganda főként ott erősödött fel, ahol a szlávmakedón lakosság továbbra is többséget alkotott. Ez különösen Florina körzetére volt jellemző, ahol mindmáig domináns a szláv lakosság” – írja Josszifidisz. A helyi lakosság nyelvét – akkor ők bolgároknak nevezték magukat – elnyomták. A népcsoport tagjainak görög nevet kellett felvenniük, templomaikat, iskoláikat bezárták, a földrajzi neveiket megváltoztatták. A Metaxadiktatúra idején telj esen betiltották a szláv nyelvjárás nyilvános használatát. A kommunisták polgárháborús veresége után, 1949ben több tízezer szláv lakos menekült el a görög Makedónia tartományból, szellemfalvakat hagyva maguk után. A győztesek előtt a kettészakadt görög t ársadalom egyesítésének feladata állt, ezt szolgálta az az új keletű mítosz is, amelyet Josszifidisz úgy jellemez, hogy „egyenlőségjelet tett a kommunizmus és a szlávság közé”. Ez a teória oda vezetett, hogy „a kommunizmus görög
