Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-08
17 vállalkozásokra, szó sincs tehát diszkriminációról. Természetesen van mit átalakítanu nk, van min javítanunk, és ezt véghez is visszük. Ami pedig a kisebbségek helyzetét illeti, Ivo Sanader a horvát példát ajánlja Magyarország figyelmébe. - Nálunk van képviselője a magyar kisebbségnek a parlamentben. Sőt a legutóbbi koalíciós tárgyaláso kon lehetőséget kínáltunk a magyaroknak arra, hogy a kormányzásban is részt vegyenek. Ezek után azt reméljük, hogy a horvát kisebbség is hamarosan bejuthat a magyar törvényhozásba. vissza Montenegró a szocialisták kezében m arad Népszabadság • Munkatársunktól • 2008. április 8. Montenegró polgárai számára fontosabb a gyors EUcsatlakozás, mint a kapcsolatok javítása Szerbiával - olvasható ki a vasárnapi elnökválasztás eredményéből. Filip Vujanovic államfő már az első ford ulóban megszerezte a szavazatok több mint ötven százalékát. A kormányzó Szocialisták Demokrata Pártjának jelöltje a 69 százalékos részvételt hozó voksolást követően további öt évig vezetheti az országot. - Mindannyiunk érdekében győztünk, győztünk Monten egróért és a jobb jövőért - mondta az első adatok ismeretében Vujanovic . A politikus hívei a várakozásokat felülmúló eredmény kihirdetése után Podgorica utcáin ünnepelték a győzelmet. Az ellenzék a megosztottságban látja a kudarc fő okát: három jelöltet indítottak a hivatalban lévő államfő ellen. Közülük a legjobban a helyi szerb kisebbséget képviselő Andrija Mandics szerepelt, a szavazatok egyötödét megszerezve. A legerősebb ellenzéki párt, a Mozgalom a Változásért jelöltje, Nebojsa Medojevics 16 százalé kos eredménnyel csak a harmadik helyen végzett. Vujanovic újraválasztásával a montenegrói kormány is fellélegezhet. Az ellenzék kitűzött célja az volt, hogy az államfő leváltásával Milo Djukanovics miniszterelnök hatalmát is megrengessék. Montenegró "néh ány korrupt család magánbirtoka" - hirdette az ellenzék az egész kormánypártot támadva. Az újraválasztott elnök és pártja volt a Montenegró függetlenségéről döntő 2006os népszavazás fő támogatója. Míg az ellenzék a mai napig a szerbiai kapcsolatok javít ását szorgalmazza, addig a kormánypárt az EUcsatlakozás felgyorsításával kampányolt. A belgrádi születésű Vujanovic korábban macedón kollégájával együtt úgy nyilatkozott: az európai integráció érdekében tiszteletben kell tartani az EU döntéseit, így ha ki alakul a többségi álláspont Koszovó elismeréséről, akkor azt Podgorica is követni fogja. vissza Lesz pozsonyi találkozó Magyar Hírlap 2008.04.08. Valószínűleg június közepén találkozik Gyurcsány Ferenc magyar és Rob ert Fico szlovák miniszterelnök – erősítette meg tegnap Pozsonyban Dusan Caplovic miniszterelnökhelyettes. Dusan Caplovic a magyar partnerével, Kiss Péter kancelláriaminiszterrel Pozsonyban folytatott tárgyalást pozitívan értékelte, mondván, jó előfelt ételeket teremt a két kormányfő találkozójához. Kiss Péter szerint a két kormányfőnek arról kellene tárgyalnia, ami a két országot összeköti. Gyurcsány Ferenc és Robert Fico legutóbb 2007 júniusában találkozott, akkor egy 14