Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-03
23 4. Mindezek ellenére az UMDSZ elnöksége úgy véli, Kovács Miklós ismételt, a magyar – magyar szembenállás tartósítására irányuló lépése kudarcra van ítélve. Szilárd megg yőződésünk továbbra is, hogy a kárpátaljai magyarságnak össze kell fognia, mert ellenkező esetben nem csupán országos, hanem megyei szinten sem lesz lehetősége érdekeinek érvényesítésére. Az összefogás reményében kérünk minden józanul gondolkodó magyar érz elmű honfitársunkat, a márciusi megemlékezéseken személyes jelenlétével demonstrálja a magyar egységet, igazolja, hogy elítél minden, a magyarság megosztására irányuló törekvést. vissza 20080229 Beregszász Harc a csángó kért − Kődobálással, tüntetéssel a csángóföldi magyartanítás ellen Magyar Szó • 2008.03.03. Csángóföldön újra etnikai konfliktust gerjesztenek egy román párt frissen alakult szervezetének tagjai. Nagypatakon csütörtök éjszaka a magyart tanító tanárok házá t dobálták meg kővel, s tüntetést is szerveznek. A helyi iskola sem maradt ki az etnikai összetűzéssel fenyegető helyzetből. Az állami iskola tanárai megfenyegették a magyar oktatásban részt vevő gyermekeket - közli a csango.ro. Nagypatak 2007 novemberétő l működő oktatási helyszíne a Moldvai Csángó Magyar Szövetségnek. Két magyarországi tanító vezet iskolán kívüli oktatást itt, jelenleg 30 fős gyermeklétszámmal. A magyarórák helyszíne egy a szövetség által bérelt ingatlan, ahol a gyermekek teljesen szabad elhatározásból látogatják az órákat az állami oktatás után. Az elmúlt három hónapban a gyermeklétszám gyarapodása azt mutatja, hogy szívesen érkeztek a magyarórákra a tanulók, az órák nagyon jó hangulatban teltek. Január elején a szövetség megtudta, hogy az egyik romániai politikai párt nagypataki képviselői aláírásgyűjtést akarnak szervezni a helyi magyaroktatás ellen. 2008. február 20án a Csángókérdés a kosovói helyzet kontextusában címmel az egyik helyi tévé vitaműsort szervezett, ahová Hegyeli Attilá t, a csángó szövetség oktatási felelősét is meghívták. A műsorban az oktatási program vezetője nemcsak a meghívott, műsorbeli partnereivel beszélgetett, hanem a betelefonálók kérdéseire is válaszolhatott. Ekkor jelentette be egy nagypataki származású fiata lember, hogy a faluban tucatnyi taggal egy bejegyzés alatt álló szervezet a magyar oktatás megszüntetésén dolgozik. Felmérés készül a faluban, amelyben a csángó szövetség tevékenységeinek jogosságát és hasznát firtatják majd, illetve tájékoztatják a lakoso kat arról, hogy a gyerekeket kihasználva a szövetség erőszakos magyarosítást végez. Ezzel párhuzamosan más román médiumok is érdeklődtek a helyszínen gyerekektől és szülőktől, hogy miért tartják jónak a magyarórákon való részvételt. Ugyanakkor az eddig me g nem nevezett szervezet vezetője is többször találkozott a magyarul tanulókkal és szülőkkel, és „felvilágosította” őket a rájuk leselkedő „veszélyekről”. A helyi állami iskola sem maradt semleges, helyet adva az egyik ilyen találkozásnak, amely során a gy erekeket igyekeztek lebeszélni a magyarórákon való részvételről. Ezek után 27én a szokásos délutáni magyarórán már csak egy gyermek jelent meg, aki elmondta, hogy többet nem tudnak órára jönni, mert a román iskolában megfenyegették őket. Elmondása szerin t az állami iskola román- és a történelemtanárai rossz érdemjegyeket helyeztek kilátásba, amennyiben továbbra is látogatják a magyar nyelvű foglalkozásokat. Csütörtökön a falu több pontján kifüggesztettek egy színes plakátot, amelyben arról kérdezik a hel ybelieket, hogy román, avagy magyar földe Nagypatak, és hogy tudnake a helybeli magyar foglakozásokról. Ugyanez a plakát március 2ára, tegnapra, a nagymisét követően a templom előtti térre népgyűlésre hívogatott, ahol a kialakult helyzet volt a téma. (E gyelőre nem tudunk részleteket az összejövetelről.) A plakátok megjelenésének estéjén a szövetség által bérelt házat kövekkel dobálták meg ismeretlen tettesek. vissza Ezer MIÉRTjelölt? ÚMSZ • Darvas Beáta | 20080303 00:5 0:58 Ezer jelöltet szeretne bejuttatni az önkormányzatokba a helyhatósági választásokon a Magyar Ifjúsági Értekezlet – hangzott el a MIÉRT hétvégi küldöttgyűlésén. E céljuk elérését segíti az is, hogy a tanácskozáson jelen lévő Markó Béla szövetségi elnök közölte: az RMDSZ törli a jelöltlistákon a fiatalok számára korábban megállapított 15 százalékos „küszöböt”. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) új társelnöke Bodor László (balra) lett