Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-07
31 Koszovó árnyékábanfényében Szabadság 2008.03.07. (Kolozsvári szemmel) KÁNTOR LAJOS Helyezkednek a pártok és a vezérek. Kezd ugyan háttérbe szorulni a Koszovó függetlenedése körüli diskurzus, a tanulságok azonban nem vesztik aktualitásukat. Reálpolitika címmel írta le külpolitikára von atkozó, ám belpolitikai következtetésű gondolatait a nemzetközileg ismertelismert román prózaíró, Mircea Cărtărescu az Evenimentul zileiben, amelynek magyar fordítása a Krónikában volt olvasható. Cărtărescu így összegezi a dilemmát: „igazunk legyen Orosz ország mellett, vagy tévedjünk Európa és az Egyesült Államok oldalán”. A román politikusok nagy többségének állásfoglalását (a korait) pedig így indokolja: „félünk, bizonytalanok vagyunk az ország területi egységét illetően, és nem bízunk meg az erdélyi ma gyarokban”. Az író kijelenti, hogy nem használnak a „ki volt előbb Erdélyben?” típusú kérdések. Figyelembe kell venni viszont a következőket: „Az biztos, hogy megítélésünk a világban jóval rosszabb, mint Magyarországé. Ha szükséges, a nagyhatalmak Magyaror szág pártján állnak majd. Tőlünk függ, hogy ezt a helyzetet ne provokáljuk ki. A kifogástalan viselkedés a magyar nemzetiségűekkel, a magyar közösség társadalmi és kulturális szükségleteinek jobb megértése jóval többet ér, mint Koszovó el nem ismerése. Az RMDSZ kormányból való eltávolítását jelenleg követelő hangok összehasonlíthatatlanul több rosszat tesznek, mint amennyit az RMDSZ tehetne politikai helyzetünk viszonylatában. Reális a veszélye annak, hogy az ultranacionalizmus mindkét oldalon megerősödik, és ezt bármi áron ellenőrzés alá kell vonni.” Rokon gondolatokat fejtett ki annak idején Dan Pavel is a Ziuában. És az ő fogalmazásaikon túlmenő ráérzéssel közelít a romániai magyarság problémáihoz – az országos politika függvényében – egy másik ismert el emző, Lucian Mândruţă a Dilemában. Mândruţă szerint nem Băsescunak, még csak nem is a már bukaresti politikus Markó Bélának kell elmondania, hogy a magyarok boldogoke itt vagy sem, hanem a Hargita és Kovászna megyei, a kolozsvári vagy nagyváradi magyarnak . Mert – állítja a cikkíró, a „kedves románokhoz” fordulva – a romániai magyaroknak igenis joguk van a boldogsághoz. Koszovó és Erdély párhuzamát másképpen vetítve ki, mint a román elemzők többsége (a történelmet reálisan közelítve meg), Mândruţă helytelen íti a keleti hatalmak játszmájának a támogatását. „Saját érdekeink ellenében beleragadunk a szláv és ortodox szolidaritásba olyan megfontolásokból, amelyeknek semmi közük a modernitáshoz. Visszamegyünk száz évet az időben, a balkáni háborúk retorikájához, ahelyett, hogy előrenéznénk a föderatív Európa felé, amelyben a nemzeti felépítménybe foglalt kisebbségeket ünneplik, és nem elzárva tartják szégyellnivalóként.” A nagy kérdés: milyen súllyal vannak jelen az ilyenszerű vélemények a román médiában, milyen arányt jelentenek a mai román közgondolkozásban, és mennyire képesek hatni a román politikára. Sajnos, bőven idézhetők az ellenpéldák. A bukaresti Ziua – George Damian összeállításában – teljes oldalt közöl arról, hogy Koszovó függetlensége az autonómiatör ekvések ellen hat, és valósággal triumfálva közli, hogy az Európai Parlament 1735. számú ajánlása (amelyben Frunda Györgynek meghatározó szerepe volt), a nemzetkoncepció és a nemzeti kisebbségek új szempontú, pozitívabb megközelítése (nem a Ziua értelmezé sében!) a Miniszterek Tanácsa szerint nem alkalmazandó – a koszovói precedens ugyanis óvatosságra inti az illetékeseket. Ez a beállítás – amelyet egyébként Frunda nem fogad el – a Gigi Becali (meg Funar és Vadim Tudor) típusú megnyilatkozásokat asszociálja a román média figyelőjében. De sajnos más nevek is sorolhatók, akik a „magyar veszélyre” mindegyre figyelmeztetnek – akár a Székelyföldről, akár a kolozsvári CFR futballcsapatáról és annak tulajdonosáról legyen szó. Közben a nemzet és nemzeti érdek, a re gionális és országos problémák más dimenziókban is megmutatkoznak – talán meghatározóbb súllyal, mint a Koszovókérdés, mármint Románia számára. Érdemes fölfigyelni arra, hogy a 22 legutóbbi száma amellett, hogy „ideiglenes mérleget” készít a címoldalán „K oszovó után” (ahol ugyancsak szó van a magyar kisebbségnek az egységes és oszthatatlan nemzetállammal szembeállított, többektől ellenségesnek mondott szerepéről, és a vezércikk írója egyértelműen elmarasztalja ezt a Vadim Tudor és Adrian Păuenscuféle disk urzust), bő teret szentel a Kolozsvár közelébe kerülő Nokiának, a helyi és külföldi visszhangoknak, szakítva mindenfajta romantikus szemlélettel, beleértve az „antikapitalista front újranyitását”. Más kérdés, hogy ebben a nokiás világban mennyire fogják b oldogabbnak érezni magukat a kolozsváriak – és hol leszünk ebben a boldogságban mi, kolozsvári magyarok. vissza
