Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-07
28 lehetőségeit. Jobb bánásmód, finomabb átmenet esetén honn maradtak volna Ráko si királysága alatt. Egyik a német hatalom árnyékában, másik a szovjet hatalom kebelén jutott politikai szerepre. A nemzeti emigráció névre azok szolgáltak rá igazán, akik feledve vagy eleve elvetve a pártpolitikát, a nemzet sorsáért aggódva építették ki az emigráció intézményeit. Az 1956os forradalomról szólva említi a szerző, hogy: „Egy rövid pillanatra fölmerült a közeli hazatérés lehetôsége, nem a hatalom reményében, de szolgálatra készen. Nagy Ferenc ezt világosan megmondta Tildy Zoltán volt köztá rsasági elnöknek. Ha győzhetett volna a forradalom, sok értékes honfitársunk haza is tért volna, ehelyett újabb kétszázezer, zömmel fiatal, menekült el a második szovjet beavatkozás után. Ellentétben 1947tel, most a prominens vezetőknek esélye sem volt em igrálni, egyedül a világszerte tisztelt szociáldemokrata, Kéthly Anna államminiszter képviselhette a »szabad világ«ban a legális magyar kormányt, és Király Béla tábornok, a Nemzetôrség parancsnoka szimbolizálta a harcoló nemzetet. Az elmenekültek egy jele ntős része inkább gazdasági okokból távozott, a sztálinizmust nemcsak az elnyomással, de a nyomorral is azonosítva, a politikába belekóstoltak azonban létrehozták saját emigráns szervezetüket, a Magyar Forradalmi Tanácsot. .... A kiöregedő nemzedék helyére lépő »56osok« a »nagypolitika« befolyásolásának kísérletéről lemondva az energiákat egyrészt saját jövőjükre, a nyugati magyarság hosszú távú fennmaradását biztosító intézményekre (egyesületek, templomok, cserkészet, hétvégi magyar iskolák) fordították, másrészt a szellemi életre, hogy legyen Nyugaton egy virtuális, szellemi Magyarország, ahol a kultúra, a gondolkodás mentes az otthoni béklyóktól, ahol szabadon lehet beszélni, vitázni a magyar múlt, jelen és jövô nagy és kisebb kérdéseiről.” Ha ezt az e lőbbi mondatot a három emigráció (’45ös, ’47es, ’56os) egyikére akarjuk alkalmazni, mint leginkább jellemzőt, akkor az a ’45ös emigráció lesz. Másutt talán nem annyira, de Ausztráliában majdnemhogy kizárólagosan. Itt minden intézményt, ami tartósan, le galább egy évtizedre fennállott és maradandót hagyott maga után, azok vagy azokhoz csatlakozók hozták létre, akiket a háború sodort nyugatra. A forradalom idején az említett Nagy Ferencet, korábbi miniszterelnököt eltanácsolták a szabadságharcosok a hatá ron. Király Béla tábornok sok mindent szimbolizálhat, de a harcoló nemzetet nem. Az 56osokkal jöttek szabadságharcosok is, akik nem az elején, hanem már csak a tél folyamán hagyták el az országot, mentve életüket. „Kiemelkedő volt a magyar emigráció sze repe abban, hogy a nyugati kormányok és közvélemény egyre több hiteles hírt, figyelmeztetést kapott az utódállamokban élő magyar közösségek nehéz, általában romló helyzetéről. A minden emigrációra jellemző civakodás, megosztottság ugyan bőségesen tapasztal ható volt a magyaroknál is, de a hazai rendszer elítélése és a kisebbségvédelem egyesíteni tudta az erőket.” Ez a két mondat jellemző az egész magyar emigrációra. Ha követjük a felosztást, a ’45ös, ’47es és ’56os, és hozzávehetjük a ’80as évektől szó rványosan, de folyamatosan külföldre, tengerentúlra érkezőket, mondhatjuk, hogy mindenegyes rétegnek voltak érdemes és kevésbé érdemes tagjai, ha nem is egyenlő arányban. Végülis a Kárpátmedence magyarságának képletét jelenítjük meg itt, azzal a különbs éggel, hogy aki nem vesz részt valamilyen magyar megmozdulásban, az sehol sem látható, az összességben nincs jelen. Ez már önmagában is javítja a minőségi szintet. A kezdeti különbségek idővel elmosódtak, a közösségért szívósan dolgozókat általában megbecs ülik. Mindhárom emigrációs réteg politikai menekült volt, az ország felett átvonult politikai viharok tömeges áldozata. Emigrációs mivolta ebből ered, és nem a hatalom elvesztése és törekvés annak visszaszerzésére körülményeibôl. A háború végeztével fe lvont vasfüggöny nyugati oldalán több millió keleteurópai maradt, akiket már nem lehetett visszazavarni szeretett hazájukba. Ennek a kifosztott, lerongyolódott, munkátlan és jövőtlen embertömegnek vádló jelenléte késztette a győzteseket arra a lépésre, ho gy bűneik hordalékát, politikájuk döbbenetes termékét, minél előbb szétvigyék Európából. Ne zavarja a marxista — kapitalista világrend kiépítését. Kellett is a munkáskéz. És – akarták, nem akarták – ezek a szátáramlott milliók jelenlétükkel, szorgalmukkal, és szándékos és elhivatott felvilágosító tevékenységükkel leleplezték azt a Szovjetuniót, amelyet az angolszász politika keltett életre, és erősített világveszedelemmé. A háború – amiről az amerikai közvéleménynek azt
