Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-29
11 Szerbiában elhúzódó kormányválságra lehet számítani - ELEMZÉS Fazekas László, az MTI tudósítója írja: Belgrád, 2008. február 28., csütörtök (MTI) - Azt, hogy Szerbiában kormányválság van, csak a politikusok próbá lják tagadni, de a tényben egyetértő szakemberek is eltérően vélekednek arról, hogy meddig tart a krízis. Többségük egyetért abban, hogy gyors kibontakozásra nem lehet számítani. Ezt elsősorban annak tulajdonítják, hogy Koszovó függetlenségének kikiált ása után a nacionalista indulatokra játszó Vojislav Kostunica miniszterelnöknél van a kezdeményezés. Politikai túszává tette Boris Tadic államfőt, aki nem tud kihátrálni a "Koszovót nem adjuk!" jelszót harsogók közül. Csöndes ellenállással fékezheti ug yan Kostunicát, de egyelőre nem szakíthat vele látványosan. Abban reménykedhet, hogy idővel csillapodnak az indulatok, alábbhagy a nacionalista hév, s ősszel talán jobb eséllyel mondhatja fel a fenntarthatatlannak bizonyult koalíciót, mehet neki egy előreh ozott választásnak. Az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a tavaly létrejött koalíciót nem azonos értékek, közös célok tartják össze. Négyhónapos alkudozás után, május 15én alakult csak meg a Kostunica vezette kabinet - nem valamiért, hane m valami ellen. Azért, hogy ne a parlamentben legerősebb párt, a szélsőségesnek tartott radikálisok legyenek kormányon, hanem az Európaszerte - nagy leegyszerűsítéssel - demokratikusnak nevezett erők. Hogy ez a cél megvalósuljon, a koalíció vezető ere jének, Tadic elnök Demokrata Pártjának (DS) át kellett adnia a kormányfői posztot Kostunicának. A DSnek és vezetőjének maradt a remény, hogy a 25 tagú testület 13 helyét birtokolva, a vele szövetséges erő (G17 Plusz) 4 miniszterével együtt kordában tudják tartani a 7 minisztert adó kormányfőt. Nem így történt. Kostunica Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS) szövetségese, az Új Szerbia (NS), valamint az ellenzékhez tartozó radikálisok és szocialisták segítségével sikerült a szerb közélet központi témájává tenni Koszovót. Annyira, hogy a Szerbia számára elemi érdeknek számító EUintegráció is másodlagos kérdéssé vált. Függvényévé annak, hogy Brüsszel miként viselkedik az elszakadni akaró tartomány kérdésében. Mivel Európa és az Egyesült Államok a legcsek élyebb megértést sem mutatta Szerbia iránt, sőt folyamatosan deklarálta, hogy Koszovó ügyében igazából tárgyalni sincs miről, a szerb kormányfő álláspontja egyre merevebbé vált. Az "EUkonformnak" tekintett belgrádi politikusok, élükön Tadiccsal pedig nem tudták megtalálni ennek az ellenszerét. Anná l is kevésbé, mert Washingtonból, Brüsszelből semmilyen segítséget sem kaptak hozzá. A koalícióban gyengén is erős, rendkívüli politikai manőverezési és manipulatív képességgel bíró Kostunica talán türelmesebb maradt volna, ha Tadic nem nyeri meg az id ei elnökválasztást félelmetes riválisával, Tomislav Nikoliccsal, a szerb radikálisok alelnökével szemben. Ráadásul úgy, hogy a koalíciós társ DSS és NS nem támogatta. Szerbiában óriásinak számító, hatvan százalékot jelentősen felülmúló részvétel mellet t tartották meg a választást, és Tadicra 2,3 millió ember szavazott - több, mint tavaly januárban az összes kormánypártra együtt. És ez nagy dolog. A szerb államfő a közepesen erősek közé tartozik ugyan, de nem zavaros parlamenti alkuk eredményeként nyeri el a tisztségét. Közvetlenül választják, köztük azok is, akik egy parlamenti szavazáson pártja ellen szavaznak, s ez több lehetőséget, nagyobb erőt ad neki, mint az alkotmányban rögzített hatásköre. Az igazi válság innen datálódik. A "Mi lett volna, ha ?" kérdéssel nem érdemes játszadozni, de tény, hogy Tadic elmulasztotta a döntő pillanatot, győzelme után nem lépett azonnal, s ezzel ismét Kostunicáé lett a kezdeményezés. Neki pedig nincs más ütőkártyája, mint Koszovó. Egész előző miniszterelnökségét arr a tette fel, hogy megtartsa a délszerbiai tartományt (ezért verte keresztül a parlamenten a szedettvedettsége miatt rengeteget bírált, de preambulumában Koszovó leválaszthatatlanságát kimondó alkotmányt), s ennek a jegyében vívta választási kampányát is. Ha felhagy harcos retorikájával, és beismeri, hogy Koszovó elveszett, bukott politikussá válik. Mivel ezt nem akarja, hajlandó szövetkezni akár a nála is nacionalistább radikálisokkal. Innentől kezdve értelmezhetőek igazán a múlt heti események. Az, hogy a február 21én Koszovó függetlensége ellen nagy nemzeti felbuzdulásból megrendezett tiltakozó gyűlés az amerikai nagykövetség felgyújtásához, más diplomáciai képviseletek megtámadás ához, belvárosi üzletek lerombolásához és kirablásához vezetett. Az akcióról - február 17én, egy hivatalosan bejelentett tanácskozáson - Tadic, Kostunica és Nikolic egyeztetett. Majd Tadic visszakozott, a tüntetés napján elment Bukarestbe, hivatalos l átogatásra. Az esti órákban pedig - a kormány irányítása alatt álló rendőrség feltűnő passzivitása mellett - randalírozók feldúlták Belgrád belvárosát. Erről a Tadic elnökletével kedden megtartott nemzetbiztonsági tanácsi ülésen sem született igazi értéke lés. A DS és a G17 Plusz belgrádi lapok által megszólaltatott névtelen forrásai azt mondják, hogy ki kellene ugyan vonulni a kormányból, de ez a jelenlegi nacionalista hangulatban kivihetetlen, mert akkor Kostunica a radikálisok külső támogatásával tov ább kormányoz. Az előrehozott választások kiírásához viszont kétharmados parlamenti többség kell, ami az "igazán demokratikus" pártoknak nincs meg. Ki kell tehát várni az indulatok csitulását, s aztán
