Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-15
24 Koszovó kiválása szakadást okozhat a szerb kormánykoalícióban. A nacionalista – bár nem szélsőséges – miniszterelnök, Vojislav Kostunica és a Nyugatbarát államfő , Boris Tadic között naprólnapra nő a feszültség Szerbia európai jövőjéről Koszovó függetlensége kapcsán. Kostunica nem hajlandó csatlakozni a „bábállam” támogatóihoz, miközben Tadic sokkal mérsékeltebb, és úgy fogalmaz: „Szerbia helye Európában van… Soh a nem mondok le arról, hogy harcoljak népem érdekeiért, amiként harcolni fogok Koszovóért is.” Az elnök nyilatkozatából egyértelműen kitűnik, hogy szerinte a két folyamatot külön kell választani. Mi áll Fico és Slota titkos levelében? MTI 20080214 11:36 A demokrácia és jogállamiság alapelvei és valamennyi kisebbség jogainak elismerése mellett kötelezte el magát A demokrácia és jogállamiság alapelvei és valamennyi kisebbség jogainak elismerése mellett kötelezte el magát Robert Fico szlovák miniszte relnök, a vezető kormánypárt, az IránySzociáldemokrácia (SmerSD) elnöke és Ján Slota, a koalíciós partner Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első embere abban a levélben, amelyet január végén közösen írtak Poul Nyrup Rasmussennek, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) elnökének - jelentette csütörtökön a SME című szlovák polgári liberális napilap. Az ESZP másfél évvel ezelőtt azért függesztette fel a SmerSD ESZPtagságát, mert a 2006 nyarán kormányt alakító Fico koalíciós közösséget vállalt az európai szerveze tek által szélsőséges nacionalista pártnak tekintett Szlovák Nemzeti Párttal, melynek vezetője, Slota azóta sem fékezte magát, szabad utat engedett döntően magyarellenes kijelentéseinek, amelyektől Fico az európai intelmek ellenére még egyszer sem volt haj landó elhatárolódni. Elemzők szerint aligha véletlen, hogy a SME azon a napon tette közzé Fico és Slota - eddig ismeretlen, mondhatni eltitkolt - levelét, amikor az ESZP Fico pártjának visszavételéről vagy a felfüggesztés meghosszabbításáról készül dönté st hozni. A jelek szerint az európai szocialisták "megbocsátottak" Ficónak, s várható, hogy már csütörtökön, s ha mégsem, legkésőbb tavaszig megújítják a Smer tagságát. A SME Brüsszelből szerezte meg a levelet, melyben Fico és Slota egyebek között azt ír ják, hogy olyan társadalmat kívánnak építeni, amely "az emberi jogok tiszteletben tartásán alapszik, ide sorolva a bármilyen kisebbséghez tartozó személyek jogait is". A lap emlékeztet arra, hogy Slota tavaly szeptemberben "rohadt okádék ganénak" nevezte C sáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét, a SME szerkesztőnőjét pedig "minden ok nélkül lebuzeránsozta". Fico és Slota leveléről sem a kormányszóvivő, sem a Smer szóvivője nem tud, Slota pedig azt mondta, hogy "az európai szocialistákat érint ő kérdésben nem nyilatkozik". Helyreállították a Smer ideiglenes ESZPtagságát Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2008. február 14., csütörtök (MTI) - Helyreállították a Smer szlovák vezető kormánypárt ideiglenes tagságát az Európa i Szocialisták Pártjában (ESZP) - közölte csütörtökön Brüsszelben az MTIvel Hannes Swoboda osztrák európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista EPfrakció alelnöke, a kérdéssel foglalkozó ESZPmunkacsoport vezetője. Mint mondta, a döntés ellen csak a magyar, a francia és a belga tagpárt szavazott. A Robert Fico vezette IránySzociáldemokrácia (SmerSD) nevű pártnak ideiglenes tagsági viszonya volt az ESZPben, amelyet 2006ban felfüggesztettek, mert a párt kormánykoalícióra lépett a szél sőséges, r asszista nézetektől sem mentes Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS). A csütörtöki ESZPelnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy a Smer ideiglenes tagságát helyreállítják, azzal, hogy a végleges, teljes jogú tagság megadására majd a jövőre összeülő ESZPk ongresszuson nyílik lehetőség. Addig azonban - tette hozzá Swoboda - szoros figyelemmel kísérik a párt tevékenységét, különös tekintettel a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Az osztrák politikus azzal indokolta a többségi döntést, hogy Fico miniszterelnök kormánya a tényleges cselekedetek síkján olyan politikát folytat, így például olyan szociálpolitikai irányvonalat követ, amellyel a Smer kiérdemelte az ideiglenes tagság visszaállítását.