Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-12
7 Mečiar arra építi fabuláját, hogy Csáky Pál, az MKP elnöke, a múlt héten lefolytatott parlamenti alkudozásokat követően valóban elejtett egy olyan félmondatot: pártjának képviselői hajlandóak megszavazni a Lisszab oni szerződés ratifikációját. Amennyiben a kormánypártok az általuk beterjesztett sajtótörvénytervezetet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vonatkozó ajánlásaihoz igazítják. Vagyis kigyomlálják belőle azokat a paragrafusokat, amelye kkel politikai alapon gazdasági szankciókkal rendszabályozhatnák a sajtótermékek kiadóit. Az eddig egységes ellenzéki állásponthoz képest viszont az égvilágon semmilyen változást nem jelent a szóban forgó kijelentés. Hiszen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) eleve EUszkeptikus politikusain kívül Mikuláš Dzurinda a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) parlamenti képviselői a kezdetektől fogva ugyanezt az álláspontot képviselték. Ennek eredményeképpen jutottunk el odáig, hogy a kormánykoalíció kénytel enkelletlen elállt abbéli szándékától, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikációjáról az inkriminált sajtótörvénytervezet elfogadása előtt, azaz még február havában szavazzanak a parlamenti képviselők. Világos tehát, hogy Mečiar vonatkozó nyilatkozatai tul ajdonképpen nyitott kapukat döngetnek, semmi mást nem szolgálva, mint azt, hogy ez esetben az MKP politikusainak hátán mászhasson öl az uborkafára… Magyarán, olyan józan, megfontolt államférfi szerepében tetszeleghessen a közvélemény előtt, amilyen ő soha, de soha nem volt és nem is lesz. Más kérdés, mennyire ludas ebben a ripacskodásban Csáky. Aki azzal, hogy, mintegy látszólag elkülönülve az ellenzéki politikusok többségének egységes álláspontjától tulajdonképpen ugyanolyan önmutogató szerepet vállalt f öl, mint amilyenben Mečiar tetszeleg. Teszi mindezt az ellenzéki egység rovására, nyilvánvalóan csak azért, hogy úgy láttassa magát a közvélemény előtt, amint Mečiar, vagyis felelősségteljes, megfontolt EUbarát államférfiként… Egyelőre nem tudni, miként vélekedik erről a látszólag külön utas, voltaképpen „sztrájktörői” magatartásról a megvezetett Mikuláš Dzurinda. Aki anno tulajdonképpen belerugdalta az MKP elnökét, nem kevésbé az MKP bizonyos képviselőit a Lisszaboni Szerződés bojkottjába… Merthogy önér zetért exhibicionizmusért egyszersmind fafejűségért és revansvágyért, akárcsak Mečiarnak és Csákynak, neki sem kell a szomszédba mennie… vissza Minden héten bemutat egyegy autonómiamodellt a román parlamentben két RMDSZe s képviselő Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2008. február 11., hétfő (MTI) - Egyegy "eurokonform" autonómiamodellt mutat be minden héten a parlamentben román kollégáinak Tamás Sándor és Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szöve tség (RMDSZ) képviselője - mondta az MTInek hétfőn Tamás Sándor. A két honatya erről hétfőn, sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén is beszélt. Azért látták szükségesnek ezt a kezdeményezést, mert a román politikusok egy része azt mondja: nem felel meg a z európai elveknek az autonómia fogalma, ezzel a kérdéssel ezért nem is kell foglalkozni. Tamás Sándor az MTInek elmondta: kikeresték azokat az európai uniós országokat, ahol az autonómiának valamilyen formája működik, akár kulturális, akár területi, vagy e kettőnek a sajátos ötvözete. Mint felmérték, a 27 európai uniós országból 11ben van erre példa. Ezért a két képviselő minden kedden bemutat egyegy autonómiamodellt a román parlamentben. A múlt héten egyikük a belgiumi német kisebbség területi autonómiájával ismertette meg román kollégáit. "Nem mindenki tudja közülük, hogy a Vallon részen létezik egy német kisebbségi területi autonómia, 875 négyzetkilométeren, ahol 75 ezer német él. Kormányuk, törvényhozó testületük, sőt, miniszterelnökük is va n" - mondta Tamás Sándor. Ezen a héten a baszkok területi autonómiáját ismertetik. A két politikus egyébként közös politikai és gazdasági programot próbál megvalósítani, amely korszerű szellemben biztosítaná Székelyföld jövőbeni fejlődését, autonómiájá nak megvalósítását. Több mint egy év óta szerveznek olyan rendezvénysorozatot, amelyen felvázolják, hogy milyen Székelyföldet képzelnek el. Készítettek egy erről szóló vitaanyagot, amelyet a napokban fognak eljuttatni 15002000 értelmiségihez Kovászna megy ében. Antal Árpád már bejelentette, hogy indulni kíván Sepsiszentgyörgy polgármesteri székéért, a kézdivásárhelyi Tamás Sándor pedig a Kovászna megyei tanács elnöki tisztségéért száll versenybe. Korábban már emlékeztettek arra: a parlament az utóbbi i dőben olyan törvényeket fogadott el, amelyek kiszélesítik az önkormányzatok hatáskörét, így több lehetőségük lenne a gyakorlatba ültetni elképzeléseiket. vissza