Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-30
13 Tőkés László szemmel láthatóan arra játszik, hogy novemberi EPválasztási eredményét kiha sználva - amikor az erdélyi magyarok szavazatainak mintegy harmadát szerezte meg (a többit a Kárpátokon túli, feltehetően román szavazóktól kapta) , a helyhatósági választásokon annál is jobb eredményt érjen el. A remélt további erősödés birtokában ülne majd le az RMDSZszel tárgyalni, de csakis a helyhatósági választások után, az őszre esedékes parlamenti voksolás előtt, s ennek megfelelően követelné majd a bejutó törvényhozási helyek, a források és a szövetségi vagyon megosztását. Addig azonban Erdélyb en nagy valószínűséggel megmarad a magyarmagyar konfrontáció. vissza A tolerancia éve Népszava 2008.01.30. Tekintettel a társadalmi együttélést mérgező, szavakban és tettekben megmutatkozó erőszakra, legyen 2008 a tol erancia éve! – mondta (kérte? jelentette be?) Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ám önmagában Lomnici deklarációja nem bizonyult elegendőnek: hivatalának presztízse ellenére számottevő visszhang nélkül maradt. A döntő fordulatot az jelentené, ha a parlament csatlakozna a Legfelsőbb Bíróság elnökének kezdeményezéséhez. És helyi meg országos, iskolai és közéleti programok támogatásával győzne meg minden racionális érvekre hallgatni képes polgárt, hogy kiteljesedésünkhöz egymással együttélő társas l ényekként – a békés együttműködéshez szomszédainkkal – nem elég a fegyverek csendje. A parlamentnek lehetőleg ötpárti támogatással kéne felkarolnia ezt a mindannyiunk életminősége szempontjából fontos kezdeményezést. Fontos ez mindannyiunknak, hiszen az intolerancia éppúgy megrontja a gyűlölő, mint a gyűlölt életét. Persze parlamenti és helyi képviselőinknek valamicske pénzt is el kéne különíteniük – talán már létező költségvetési kategóriákból – erre a célra. Az ennek szentelt erőfeszítés többszörösen is behozza az árát. Gondoljunk csak arra, milyen hatalmas összegeket költünk, hogy kordában tartsunk agresszív tüntetéseket – amelyeket a bizonyos csoportok és gondolkodásmódok ellen szított gyűlölet hív létre. És vegyük figyelembe azokat a súlyos erkölc si, szellemi, közérzetbeli – és nem utolsósorban anyagi – károkat, amiket ezek a jelképes és a valóságban is gyújtogató, törőzúzó megmozdulások okoznak. Az intoleranciának sok más területen, például az oktatásban is nagyon magas az ára: gondoljunk csak a romák megkülönböztetésére és ennek következményeire. De túl mindazon, ami anyagiakban is kifejezhető, a nemzet jobb lelkiállapota érdekében kéne megtennünk minden tőlünk telhetőt a diszkrimináció ellen. Mert nem mindegy, hogy a nemzet egyfelé vagy kétfelé húz, és a gyűlöletben rengeteg energiánk felmorzsolódik. Talán azt hiszem, hogy a törvényhozás fellépése az intolerancia, a diszkrimináció, a gyűlölködés ellen egy annak dedikált év alatt betemethetné a társadalmunkat megosztó árkokat? Ilyen naiv nem vag yok. De nemzetközi tapasztalat tanúsítja, hogy az eleinte nagyon gyér támogatottságot élvező, felülről jövő kezdeményezések a mienknél sokkal súlyosabb, sok emberáldozatot követelő megosztottságot is sikeresen semlegesítettek, legyőztek és begyógyítottak. Vegyük például az Egyesült Államok észak – dél, fekete – fehér vagy az írek katolikus – protestáns előítéletes konfliktusait. Persze ezeket sem egy év alatt oldották meg, de ott a gyűlölködés gyökerei nagyon mélyre nyúltak, az árkok hosszú évtizedeken át mélyült ek: betemetésük is évtizedes erőfeszítést igényelt. De a fordulópontok az ilyen, hosszú távon fennálló megosztottságok esetében is egyegy sorsdöntő időszakra – évre – vezethetők vissza. Ezekhez viszonyítva a mi megosztottságunk jobbára új keletű: még eg yetlen nemzedékünk sem nőtt fel benne. És még köztünk vannak azok a bátrak és elszántak, akik egy korábbi nemzeti összefogásra (56ra) emlékezve egyesítették a magyarságot a ránk kényszerített diktatúra rozsdásodó láncának lerázására, a megszállók kitessék elésére. 1989ben, a változások évében indult folyamat vezetett – az évszázadok folyamán oly rövid időkre élvezett – függetlenségünkhöz, amelyben végre szabadnak érezhettük magunkat. Ne lepjen meg bennünket, hogy e szokatlan helyzetben – már külső ellens ég nélküli állapotban – némelyek a gyűlölet mesterségesen szított tüzének fényében egyre megfélemlítőbb árnyakat vetítettek elénk: elsősorban a társadalmat színesítőgazdagító másság félelmét.
