Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-02
7 Tizenöt éve önálló Szlovákia Pozsony, 2007. december 31., hétfő (MTI) - Tizenöt éve, 1993. január elsején alakult meg az önálló Szlovák Köztárs aság, az évfordulót Robert Fico hárompárti kormánya az újév második napján Túrócszentmártonban (Martin), a Matica Slovenská nevű hazafias kulturális intézmény székházában ünnepli meg. A TASR szlovák állami hírügynökség hétfői előrejelzése szerint az ün nepi kormányülésre a Matica Slovenská vezetőit is meghívták, és jelen lesznek az ország legfőbb közjogi méltóságai: Ivan Gasparovic köztársasági elnök és Pavol Paska, a parlament elnöke. A résztvevők a város temetőjében közösen koszorúzzák meg a nemzet i pantheonként számon tartott emlékművet, amelyet Ján Hryzostom Korec bíboros készül ez alkalomból felszentelni. Egy közelmúltban elvégzett közvéleménykutatás mutatói szerint az önálló Szlovákia lakosságának több mint egyharmada még mindig szívesebben élne a CsehSzlovák Szövetségi Köztársaságban. Ez az állam a megkérdezettek 28 százaléka szerint ugyan nem volt rossz államforma, de örvendetesnek találják, hogy Szlovákia másfél évtizede önállósult. Az egykori Csehszlovákiára ma mindössze a megkérdezette k 5,5 százaléka tekinti úgy, hogy az minden szempontból alkalmatlan volt a két nemzet együttélésére. A megkérdezettek mintegy 16 százalékának teljesen minden, hogy milyen országban él. Egy másik felmérés megkérdezettjeinek 47,8 százaléka szerint az öná lló Szlovákia létrejöttében az elsődleges szerep mindenképpen azé a Vladimír Meciaré, a mai Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) elnökéé. Az LSHZDS ma a Ján Slota nevével jegyzett Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) együtt alkotja az Irány - S zociáldemokrácia (SmerSD) elnöke, Robert Fico által másfél éve megalakított pozsonyi kormánykoalíciót. vissza Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde - DOKUMENTUM Budapest, 2008., január 1., kedd (MTI) - Tis ztelt Honfitársaim! Magyarok a Kárpátmedencében és az egész világon! Ősidők óta minden civilizációban megünnepelték, hogy a világ a sötétségből újra a világosság felé fordul. Ez a remény, az újrakezdés ünnepe. Az óévet vidámsággal búcsúztatjuk, s így fogadjuk az újat is. Éjfélkor egy pillanatra elkomolyodunk - ám a Himnusz könyörgését is bizakodással énekeljük: víg esztendőnek kell végre jönnie! Reménykedhetünke? Az nem remény, ha arra hagyatkozunk, hogy majd csak lesz valahogy. A remény ennek az ellentéte. A remény azt jelenti, hogy nem adtuk fel. Aki reményked ik, annak van belső iránytűje, van miből erőt merítenie. Hogy állunk tehát? Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni. Az, hogy egy országban jóe élni, azzal mérhető leginkább, hogy milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jó ke az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a kirekesztettséget visszaszorítani. De még fontosabb, hogy vane az országban általánosan elfogadott, közös elképzelés a jövőről, hogy vane összetartás az emberek köz ött. Azoknak az országoknak a sikere, amelyek kilábaltak a miénkhez hasonló nehéz helyzetből, ezen a kettőn alapult: egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson. Nálunk ezzel szemben mindenki az ország pusztító megosztottságáról panaszkodik. S val óban sok kárt okoz a mindent a miők sémára leegyszerűsítő feketefehér gondolkodás. De az élet színesebb, és teljesebb. Soksok példáját mutatja fel annak, mit érnek el azok, akik függetlenítik magukat a megosztástól, de nem is húzódnak vissza a magán életbe. Országjárásaim során rengeteg igyekezettel, jóakarattal, találékonysággal és együttműködéssel találkozom. Ezek az emberek mind hisznek egy közös célban. Hány település jut előre, ahol az emberek szót értenek egymással, és milyen jó tapasztalni jogo s büszkeségüket! A család maga is közösség, de a nagycsaládosok mozgalma településeket és egész vidékeket szervez meg. Nagyon sok iskola nemcsak jól tanít, hanem hatása messze kisugárzik az iskola falain túlra; bizony nemcsak kis falvakban, hanem - mi nt unokáim révén magam is örömmel tapasztalom - a fővárosban is. Rengeteg a segítő szervezet. Belegondolni is rossz, mi lenne nélkülük. A civil szerveződések immár nélkülözhetetlenek az ország számára. Az is reményt keltő, milyen sokan őrzik szakmájuk tisz tességét és színvonalát! Ezek látszólag mind apró ügyek; többnyire egyegy helyi közösséghez kapcsolódnak. De végül is ebből áll össze az ország. A kérdés az: akarjuke, hogy ami kicsiben működik és jó, az országosan is úgy legyen? Tudjuke, hogy az e mbereknek ez a belső hozzáállása nem kis ügy, hanem éppen ez a legfontosabb. Ettől függ, mi lesz Magyarország helye az átalakuló világban; ettől függ, lesze közös akarat arra, hogy a magyar nemzet fennmaradjon a Kárpátmedencében. Újévkor, újrakezdésk or érdemes meggondolnunk és megerősítenünk, hogy van belső iránytűnk, hogy megőriztük a reményt. Ezért tudjuk ilyenkor szívből énekelni a Himnuszt.
