Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-23
41 A másik nem teljesen ellentétesen, hanem csak árnyal tabban gondolja, vagyis elmondja magáról: nem tartozik a merően antipolitikus értelmiségi réteghez, mert a politikai világnézetet teljességgel kiiktathatatlannak tartja az intellektuális lét feltételeiből. Persze attól elhatárolódik, hogy közvetlen analógi ákat vonjon a műalkotás és a politika között. Csakhogy feltevődik az érvényesülés esélye, mert úgy gondoljuk, nincs önállóan létrejövő mű, nincs annak utóéleti mozgalmassága, hírverése a politika közvetlen vagy közvetett megtámogatottsága nélkül. Nem tu dni tehát, mi a jó, érdemese úgy viszonyulni a művészethez: mi használ az alkotó egyénnek vagy egy szekértáboron belül kortársnak, aki azonos politikai nézeteket vall, vagy arra legalábbis bólogat. Hiszen a piaci helyzet nagy mértékben rányomja bélyegét a z alkotói körökre is, miután a foglalkozási körök versenyébe beletartozik az öneladás, önmenedzsment, elsősorban a média hathatós segítségével. Elöl, az első sorban a politikusok verik a mezőnyt. Nagy megelégedéssel tehetik, mert a média nyilvánvaló megf ontoltságból szállást ad nekik, engedi olyannyira befészkelődni a politikai osztályt, hogy a címlapokon – kívülbelül – nem látunk mást, mint a politikusok magas nyomdatechnikával megszínesített képmásait. Hogy szidásról vagy elképesztő felmagasztalásról szól a történet, szinte teljesen mindegy, hiszen a politikusnak, akár az újságírónak, a mindennapi betevő, vagyis a jelenléti közszereplés fontos. A hely, a tér tehát nagyjából foglalt, a politika úgy tesz, mintha nem tehetne semmiről. A politika így na gyon is jól érzi magát, mert van annyira okos, hogy visszalapozza a rendszerváltás után eltelt éveket, és abból egy nyugodt konklúziót vonjon le magának: a kultúra képviselőivel nem fontos törődni, mert meglehetősen lagymatag, széthúzó a réteg, nagyjából m indenki a maga sajátos kis nyomorúságával van elfoglalva, a lobbizási hajlam erősen gyenge. Lehet, a lobbizás igazi gyakorlati fogásait nem is ismeri, csak elméleti síkon működnek az elképzelései. És persze messze lejárt az az idő, amikor politikai okokb ól a kultúra háza táján valahogy nagyobb volt az izgalom, vigyázni kellett rá, nehogy abból még kisüljön valami. Gondolunk itt a szamizdatra, a Szabad Európa Rádióra, vagyis minden elképzelhető értelmiségi földalattiságra. A kultúra közös ügyének megnyugt ató és eredményes intézése egyelőre várat magára. Noha az érdekek azonosak, alig van alkotók között párbeszéd, amire a társadalom, mint fontos jelenségre, akár oda is figyelhetne és nyomást gyakorolhatna a mindenható politikára. Ettől a polisznak nem kell tartania, tehát övé a címlap, övé a megszólalás elsőbbsége. A kultúra el kellene mondja a médiának, természetesen a jobbféle médiának, hogy ő is részt kérne a címlapokon, legalább azonos karakterszámmal, azonos nyomdatechnikával. Ezt a kultúra persze nem teszi meg, mert mihelyt szólásra mozdítaná száját, eszébe jut, hogy mindjárt jön a beskatulyázás, amitől természetétől fogva viszolyog, retteg. A pártpolitikától magukat távol tartó művészek általában olyan alkatok, akik kerülik az elköteleződést. Ha p árthoz szól valaki, akkor a kultúra felvállalása nyilvánvalóan pártszerű keretek között kap nyilvánosságot, így pedig irtózat címlapra kerülni. Az ördögi körtől irgalmazz. vissza A láthatatlan harmincezer - Nyolcszáz egyk ori közszolga tanul, huszonnyolcan igényeltek hitelt, a versenyszférába ezren kellettek Világgazdaság 20080123 Szerző: Koczó Ildikó Egy év alatt több mint 37 ezerrel csappant meg a közszféra létszáma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 20 06 szeptemberét követő egy évben 16,6 ezer ember vesztette el az állását az egészségügyben, tizenötezernél is többen távoztak a közigazgatásból, míg a többieket az oktatás területéről menesztették. Érdekesség, hogy a közszféra távozói közül hatezernél is k evesebben tűntek fel a munkanélküliek között. Többen éltek az előre hozott
