Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-23
11 Mivel a véleményekben is vannak tényb eli alkotóelemek, ez a rendelkezés valójában bevezetné a véleményekre adott válaszok közlésének kötelezettségét. Így a politikusok korlátlan mértékben és önkényes módon nyilvánossághoz juthatnának a szerkesztők feje fölött - írta az EBESZ sajtószabadságk épviselője. vissza Európa Tanács: nem lehet kizárni Koszovó függetlenségi nyilatkozatát Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Strasbourg, 2008. január 22., kedd (MTI) - Nem lehet kizárni, hogy a pristinai parlament függetlenségi nyilatkozatot tesz, miután eredménytelenek maradtak a kölcsönösen elfogadható koszovói rendezést célzó tárgyalások - állapították meg az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének keddi strasbourgi ülésén, a tartomány jövőjéről folytatott vitában. A vita alapjául szolgáló jelentés - és az abban foglalt határozat , amelyet Lord RusselJohnston brit liberális képviselő készített, Pieter Omtzigt holland néppárti képviselő pedig az igazságügyi és emberi jogi bizottság észrevételeit fűzte h ozzá, megállapítja: a felek megállapodását célzó nemzetközi közvetítés nem vezetett eredményre, a kompromisszum lehetőségei kimerültek, "alternatív megoldásokkal kell számolni", és a lehetséges forgatókönyvek közül nem zárható ki a koszovói parlament egyol dalú függetlenségi nyilatkozata. Ennek figyelembe vételével a határozat felhívja a feleket a "felelős magatartásra", a béke megőrzésére, az erőszak szításától való tartózkodásra. Felszólítja az Európa Tanácshoz tartozó országok közül az EUtagokat, hog y próbáljanak meg egységes álláspontra jutni Koszovó jogállásának kérdésében. Az ET együtt kíván működni Szerbiával a demokrácia megszilárdítása, illetve "az országnak a saját múltjával való megbékélése" érdekében. A szöveg nevesíti, hogy milyen elvárá sokat kellene teljesítenie a jövőbeni koszovói közhatalomnak. Így védelmeznie kell az emberi jogokat és a nemzeti kisebbségeket, decentralizálnia kell a döntéshozatalt, oltalmaznia kell a különböző kulturális és vallási örökségeket, biztosítania kell a kis ebbségi nyelvhasználatot, elő kell mozdítania a kultúrák közötti párbeszédet, harcolnia kell a korrupció, a szervezett bűnözés, a pénzmosás és az emberkereskedelem ellen, biztosítania kell a politikai pártok demokratikus jellegét és finanszírozását, meg ke ll teremtenie az igazságszolgáltatás függetlenségét. A szerb küldöttség különvéleményt fűzött a határozati javaslathoz, és ebben idő előttinek nevezte, hogy eredménytelennek nyilvánítsák a tárgyalásos megoldás keresését. A vitában számos szónok bes zélt arról, hogy a tények előtt senki nem csukhatja be a szemét: tárgyalások már nem folynak a felek között, a tartományban "új társadalmi szerződésre" van szükség. Mások úgy vélekedtek, hogy indokolatlan a sietség a tárgyalásos rendezési erőfeszítések kud arccá nyilvánítására, és a koszovói függetlenség tudomásul vétele "játék a tűzzel a balkáni puskaporos hordónál". vissza Könyvcsomag a külhoni magyar intézményeknek Budapest, 2008. január 22., kedd (OS) - A Miniszterelnö ki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága a Magyar Kultúra Napja alkalmából ajándékcsomagot juttat el a külhoni magyar közösségek jelentősebb intézményei számára. A csomag tartalmazza a magyarság történelmét, kultúráját, uralko dóink életét feldolgozó könyveket és cdromokat. Január 22e jeles dátum a magyarság életében: Kölcsey Ferenc ezen a napon alkotta meg nemzeti Himnuszunkat. A Magyar Kultúra Napja nem csupán Magyarország, hanem a kárpátmedencei, illetve a világ magyar sága minden alkotójának és kultúrát szerető polgárának az ünnepe. A megújított nemzetpolitika elvei alapján a külhoni magyar közösségekkel való együttműködés igen sokrétű, nem korlátozódik csupán intézmények és programok finanszírozására, hanem magába foglalja a kulturális együttműködés számos formáját, eszközét is. A közös múlt, a kultúra és az anyanyelv az, amely világszerte összetartja a magyarságot – ezt jelképezi a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárságá nak ajándéka is. Ez az ajándékcsomag csak egyik eleme annak a folyamatnak, amelyet 2007ben a Külhoni magyarok kulturális fesztiváljával, a Biennáléval indított el a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága, é s amely hamarosan folytatódhat a könyvtártámogatási programmal. vissza Szili Katalin: a kulturális párbeszéd felszámolja a nemzetek közötti előítéleteket Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Nagyvárad, 2008. ja nuár 22., kedd (MTI) - A különböző nemzetek egymás ellen táplált előítéleteit a leghatékonyabban a kultúrák közötti párbeszéd révén lehet felszámolni, e párbeszédben minden téma felvethető, így az európai autonómiaformák sem lehetnek tabutémák - fejtette k i kedden Nagyváradon a magyar kultúra napja alkalmából Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.