Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
11 – Ne várjon kinyilatkoztatást. Persze mindig akadnak tollforgatók, akik tömörnek tűnő, de felszínes ítélkezésekkel kábítják az olvasót vagy a nézőt. Gyak ran halljuk: a 20. század „a szörnyűségek évszázada” volt. És ugyanilyen gyakran, hogy „a legcsodálatosabb fejlődés évszázadaként” kell visszagondolnunk rá. Jeles emberek ilyen típusú, egymásnak ellentmondó megállapításait idéztem a kötetben. Ki a tudomány ostechnikai fejlődést, ki az öldöklést és pusztítást, ki pedig a szélsőséges ideológiák térhódítását hangsúlyozta, attól függően, hogyan alakult a sorsa, milyen az emlékezete, és megélt, szubjektív élményeit hogyan helyezi el a közösség élményvilágában. N yilvánvalóan mindegyiküknek igaza van. Ám igazságaik csak részigazságok, ezért egyik sem abszolutizálható. A sokféle perspektíva együttesen mutatja a valóságot. Ha mégis egymondatos definíciót kell mondanom, akkor Eric Hobsbawm könyvének a címét idézem: a 20. század a „szélsőségek kora” volt. Ebbe minden belefér. A fény- és az árnyoldalak egyaránt. – Hűvös tárgyszerűség egy forró században. A történészi korrektség kívánja, hogy ne ítélkezzen? – A történész feladata nem morális ítéletek gyártása, hanem adatok, tendenciák és olykor ellentmondásos folyamatok, illetve bonyolult összefüggések feltárása. Méghozzá egyoldalúság nélkül, mert annak sárba rántás vagy dicsőítés lehet az eredménye. Így született például ördögi Horthykép marxista történész tollából vagy idealizált Horthyábrázolás szélsőségesen jobboldali történészi szemlélettől átitatva. Versengő interpretációk természetesen a szakmaiság keretein belül is elképzelhetők. Ezek azonban nem tévesztendők össze a tudatos manipulátorok vagy jóindulatú dil ettánsok fércmunkáival. Szóval, megismerni, megérteni és másokkal is megértetni… – De így megvan a veszélye annak, hogy az elmúlt száz év máig ható disznóságait „békévé oldja az emlékezés”. Pedig a 20. században mégiscsak emberek millióit ölték vagy nyom orították meg hatalomszerzési, területszerzési vágyból vagy valamilyen fensőbbségtudat nevében. – Az öldöklés és más népek leigázása nem a múlt század találmánya. A tudományos és technikai fejlődés tette a nemzetállamok, vallási közösségek és más csoport ok rivalizálását olyan véressé, és hozta egészen közel hozzánk. Tudomásul kell vennünk, hogy az egyes országokat, nemzeteket a történelem folyamán mindig is elsősorban hatalmi törekvéseik és gazdasági érdekeik mozgatták, és nem a magasztos elvek. Persze, a hogy egyes családokban, úgy a társadalomban is felnőhetnek deformált gondolkodású, megalomán zsarnokok, akik, ha hatalom jut a kezükbe, szörnyű dolgokat művelnek. – A tömegek pedig birkák, akik mindig engedelmesen követik az éppen aktuális vezért, aki a leghatásosabban szónokol? – A tömegek nyilvánvalóan manipulálhatóak, de ezért nem a hiányos műveltségű, gyengébb képességű vagy elégedetlenségekkel teli emberek felelősek, hanem a manipulátorok, akik kihasználják mindezt, és olykor birkanyájként kezelik őket. Nekem mint történésznek be kell mutatnom a diktátorok hatalomra jutásának körülményeit is, s ezzel csökkenteni annak az esélyét, hogy ismét uralmuk alá kerüljünk. A potenciális diktátorok ugyanis mindig közöttünk élnek. – Lehetséges, hogy a történe lem afféle óriás marionettkulissza, ahol időről időre egyegy ember akarata rángat nagyon sok bábut? – Azért mindenkinek megvan a maga felelőssége. A diktátorok semmire sem mentek volna, ha nem működik mellettük, körülöttük erőteljes segítő gépezet. Bízo m benne, hogy azok, akik ma kicsit is elmerülnek a múlt összefüggéseinek tanulmányozásában, talán már kevésbé manipulálhatóak, nem részesíthetők totális agymosásban.
