Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-03
9 kidolgozott megoldási javaslatnak, amely ellenőrzött függetlenséget képzel el a papíron még Szerbiához tartozó, zömében albánok lakta tartományna k. Hozzáfűzte, hogy Ausztria hozzá kíván járulni a nyugalom és a biztonság fenntartásához, "mert egyikünk sem szeretné, ha fegyveres összetűzések robbannának ki". Reményét fejezte ki, hogy a pristinai vezetés felelősségteljes magatartást tanúsít a követk ező hetekben, és mind az albánok, mind a szerbek szorosan együttműködnek az unióval a státuskérdés rendezésében. A kancellár sürgette a Szerbia és az unió közötti stabilizációs és társulási megállapodás mielőbbi aláírását. Nem lenne tisztességes, ha a pa ktum megkötését ahhoz a feltételhez kötnék, hogy Belgrád előbb adja ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a volt boszniai szerb vezetőt, Radovan Karadzicot. A folytonos vita arról, hogy Szerbia együttműködike a törvényszékkel, akadályozza az ország nemzetk özi orientációját, holott sok, jól képzett szerb fiatal Európa felé tekint – ismerte el a kancellár. vissza Ki kell irtani az utolsó balkáni szellemeket is Vg 20080103 A következő néhány hét – így vagy úgy – meghozza a megoldást az utolsónak megmaradt területi vitában a Balkánon, ahol az 1990es évek háborúit NATObeavatkozással kellett befejezni, Boszniában (1995ben) és Koszovóban (1999ben). A béke beköszönte után azonban még mindig óriási problémák maradtak hátra Boszniát felosztották egy horvát – muzulmán föderáció és egy Boszniai Szerb Köztársaság között, ahol a központi kormányra kevés hatalmat testáltak, és az egész politikai konstrukciót nagy nemzetközi katonai – és mellesleg polgári igazgatási – jelenléttel leh et egyben tartani. Koszovót ENSZgyámsági területként hagyták meg, bizonytalan végső státus keretei között. A megoldatlan ügyek most visszajárnak. A belgrádi kormány ösztönzésére a boszniai szerb vezetés az elszakadást fontolgatja, annak dacára, hogy a muz ulmán vezetés is hajlana a központi hatalom hatáskörének kiterjesztésére. Koszovóban az albán lakosság törekszik a függetlenség elnyerésére, miközben Szerbia szeretné elhalasztani a döntést az ENSZ Biztonsági Tanácsában folyó eljárás blokkolásával. Ebben a helyzetben valóssá vált az erőszak kiújulásának a veszélye, ha talán nem is olyan léptékben, mint az tapasztalható volt az 1990es években. Ha a Koszovó státusáról tartandó tárgyalások végképp nem vezetnek sehová, akkor az albán szélsőségesek várhatóan me gkísérlik az ott maradt százezer fős szerb közösség eltávolítását. Hasonlóképpen válhatna instabilitás forrásává, ha a Boszniai Szerb Köztársaság tenne lépéseket az elszakadásra. Szerbia a korábbi erőszakos nacionalizmust egy erőszakmentes nacionalizmussal cserélte fel, amikor nyolc évvel ezelőtt megbuktatta Slobodan Milosevic rendszerét. Ennek megfelelően minden lehetséges eszközt igénybe vesz, hogy gátolja a vitás kérdések rendezését, ebben erős támogatást kap Vlagyimir Putyin Oroszországától. Belgrád a l ehető legnagyobb mértékű függetlenséget szeretne kikényszeríteni a Boszniai Szerb Köztársaság részére, miközben meg akarja erősíteni a szuverenitását Koszovó felett. Belgrád azt akarja, hogy a szerbek a saját területeiken csak szerb kormányzás alatt álljan ak. Az Egyesült Államok kormánya és az Európai Unió ezzel szemben egészen más elképzelést követne: demokratikus átalakulás után az egész balkáni térséget integrálni szeretné a NATOba, és valamikor esetleg az EUba. Eddig azonban féltek kemény követelésekk el kiállni Szerbia ellenében, mert attól tartottak, hogy még radikálisabb nacionalistákat juttatnak hatalomra. Az amerikai kormány hozzájárult, hogy Belgrád bekapcsolódjon a NATO békepartnerségi programjába, jóllehet Szerbia nem adta ki Ratko Mladic táborn okot, a korábbi boszniai szerb katonai parancsnokot a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Az Európai Unió pedig megtárgyalt és véglegesített (de még nem írt alá) egy stabilizációs és társulási egyezményt Szerbiával, mégpedig a koszovó i tanácskozásokon tanúsított akadékoskodásai és a boszniai beavatkozásai ellenére. A békülékenység azonban kudarcot vallott. Az EU és az USA ezért most kénytelen az erős kéz politikájához folyamodni, ha el akarja érni, hogy az elképzelése érvényre jusson, és létrejöjjön a tartós béke abban a térségben, amely korábban visszatérően bele tudta rángatni a nagyhatalmakat a saját konfliktusaiba. Ehhez elsősorban egy Szerbiához intézett, kemény figyelmeztetésre van szükség, hogy nem gátolhatja tovább Bosznia és Ko szovó közeledését az Európai Unióhoz. Ha pedig most egy demokratikus Szerbia a radikális nacionalizmust és az oroszok mellé állást részesíti előnyben az EU- és a NATOtagsággal szemben, ám legyen. Az ügyben nem sérülnek az Egyesült Államok fontos érdekei, és Szerbia hamarosan be fogja látni a tévedését. Az
