Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-09
26 Ha kimondottan Hargita és Kovászna megye számít Székelyföldnek (ez a köznyelvbe inkább elterjedt verzió), akkor ezeknek román részei is Székelyföldhöz tartoznak? Vagyis Bodzaforduló, Hídvég, Toplica és Gyergyótölgyes is Székelyföld? Székelyföld határairól tehát még magyar konszenzus sincs. Messze állunk attól, hogy konkrét határokat kérjünk akár egy külön megyének, akár egy fejlesztési r égiónak, akár egy autonóm területnek. De valószínűleg ide sem fogunk eljutni, ugyanis 7. az erdélyi - beleértve a székely politikai elitet is - nem érdekelt egy frontális konfrontációban a román kormányzattal a régió területei szabályozásának megváltoztat ásáért. Halljuk, olvassuk nap mint nap (kampányidőszakban óránként), hogy „mi küzdeni fogunk az autonómiáért”! Aztán jön a túlsó oldal, hogy mi is, még jobban. Pörög a nacionalista tromfolás. Vajon komolyan gondolják? A higgadtabb és Bukarestben tapasztal tabb politikai vezetők (többnyire RMDSZ) tisztában vannak azzal, hogy ezt a dolgot még jó ideig (talán sosem?) fog sikerülni átvinni a román parlamenten. Aki lent volt Bukarestben, az tudja: a román képviselők még a kulturális autonómiatanácsok létrehozásá ról szóló cikkelyek tárgyalásakor is szemberöhögték a magyar kezdeményezést. Talán jó ideig semmi esélye sincsen területi autonómiáról, annak határairól és hatásköreiről tárgyalni. A románok görcsből ellenségesek minden hasonló kezdeményezésre, ezzel sajno s együtt kell élni. Aki nem járt és dolgozott sokat a bukaresti politikában eddig (legtöbb polgári politikus), nagy szavakkal beszél arról, hogy bezzeg ők átvinnék, vagy legalább megpróbálnák. Ők két dolgot nem látnak: 1. milyen hihetetlen ellenségeskedé s várja őket a Dambovica partján; 2. nem lehet nemzetközi nyomást kicsikarni ez ügyben senkitől. Ugyanakkor fontos kimondani, hogy mindkét oldalon akkora gazdasági összeszövődések vannak román érdekekkel, hogy egyszerűen nem éri meg kockáztatni azokat pol itikai szakításokkal. Egy székelyföldi politikus, legyen az rmdszes vagy polgári, vállalkozások halmazán ül. Ezek a vállalkozások szoros hálóban vannak román politikusok bizniszeivel, olykor román állami hivatalokkal. Kinek érdeke megbolygatni mindezt, egy szinte véghezvihetetlen, „nemzeti” érdekért, 2008ban? A gazdasági akadályokhoz tartozik még, hogy 8. Székelyföld gazdaságát lehetetlen egységes fejlesztés alá vonni, egységes adminisztráció nélkül. Tegyük fel sikerül eldönteni, hogy mi is Székelyföld, m eddig terjed. Hogyan tudnánk összevonni olyan régiók fejlesztését amelyek egyelőre különböző adminisztratív egységek, különböző koncepciója szerint működő, egymással alig kommunikáló intézményeitől függenek? Hisz nézzünk szembe a valósággal: a szovátai útf ejlesztés elsősorban a nem „magyar érdekeket” hajtó Maros megyei fejlesztési program része, az udvarhelyi állami és EUs támogatást Csíkszeredában döntik el, vagy rosszabb esetben Gyulafehérváron, esetleg Bukarestben, a sepsiszentgyörgyi kulturális intézmé ny halmozás pedig nem veszi figyelembe sem a csíkszeredait, de még a kézdivásárhelyit sem. A megyei kereskedelmi kamarák együttműködése is többnyire formális, pezsgőkoccintási, közös nagyprojektekről megegyezni alig, vagy egyáltalán nem tudnak. Emlékszünk még a Borvizek útjára? Székelyföldi fejlesztések integrált tervezése, a terület gazdasági egysége (ha egyáltalán lehetséges), tehát kimondottan egy egységes adminisztratív terület létrehozása után lehetséges. Amíg nincs Székelyföldnek saját, jogilag is sz ankcionált, területe, központi önkormányzata és pénzleosztó hivatala, addig a gazdasági egységet elfelejthetjük. Nem utolsó sorban meg kell említeni, azt is hogy 9. az általános helyi értékrend az európai trendeknek nem felel meg. Ez egy személyesebb vél emény. Úgy érzem, hogy a múltról beszélő, a múlt sérelmeiért állandóan revansolni kívánó, a helyi románokat olykor diszkrimináló, az élet szinte minden kérdését nemzeti és keresztény szempontból megítélő domináns értékrend a székelyföldi értelmiség körébe n nem EU kompatibilis és fékező erőként hat. Székelyföldön az értelmiség elsősorban kulturális, irodalmi, egyházi vagy népművészet centrikus. A befolyásos politikusok többsége a '80as években szocializálódott volt mérnők, tanár, pap. Nagyon hiányoznak a k özszereplők szférájából a fiatal, modern szaktudáson felnőtt közgazdászok, jogászok, szociológusok, orvosok, mûszaki szakemberek. Ezek többnyire vagy nem mentek haza egyetemi tanulmányaik után, vagy ha igen, akkor a magán szférába látják boldogulásukat és nem érdekli őket a politika, a közösség vezetése, a helyi adminisztráció. Az a nagyon kevés fiatal aki mégis belevág, az is elsősorban saját gazdasági érdekeiért csinálja. A hangadók még ma is a középkörű, vagy idős nacionalisták, akik általános értékrendj e, és problémamegoldási kapacitása inkább a XIX. századba illő, mintsem a XXI. század Európai Uniójába. És sajnos nem látom a módját, hogy ez változna, fejlődne, elindulna egy szakmailag modernül képzettebb, és ideológiailag liberálisabb irányba.
