Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-03
23 Végezetül szeretnék arra az állításra is felelni, mely szerint Tőkés, minden érdemével együtt, alkalmatlan politikusnak, mert nincs diplomáciai érzéke, s mert kono k és kompromisszumképtelen. Erről azt gondolom, hogy a kompromisszum feleúton van az elvszerűség és a megalkuvás között. Lehet, hogy Tőkés képtelen eljutni eddig a feleútig — de igen frivol dolog ezt azoknak a szájából hallani, akik már rég túlfutottak a feleúton, és most a megalkuvások kikötőjéből integetnek, és hirdetik a kompromisszumelméletet. Ami engem illet, be kell vallanom, hogy sokszor idegesített Tőkésnek az a keresztyéni türelme és szerénysége, amellyel másik orcáját is odatartotta az őt bántalm azóknak. Ha Tőkés nem lett volna annyira konciliáns, türelmes és megbocsátó, hanem már tizenöt évvel ezelőtt a sarkára áll, ma nem itt tartanánk, és az RMDSZ ma is egységes lenne. Mert hiszen mindazok, akik most egységbontásról beszélnek, természetesen mél yen hallgatnának, nehogy megbontsák az egységet. Azt az egységet, amelyet őszerintük mindig az első számú vezető véleménye jelent. Napkirályi öntudattal: AZ EGYSÉG ÉN VAGYOK. Mint tudjuk, az RMDSZ véleménye az volt, hogy Tőkés nem elég vonzó a választóink nak, s így nem is jelent kockázatot, ha tőlünk függetlenül indul. Ez a mély analízis vezetett el a jelenlegi helyzethez. De azt mintha kevesen érzékelnék, hogy az igazi tét itt és most nem az, hogy vane európai parlamenti képviselete az erdélyi magyarság nak. Hiszen hiába van a bukaresti parlamentben is képviselete, valójában még sincsen. Az nem érdekképviselet, ráadásul úgy néz ki, mintha az lenne, s így károsabb, mintha valóban nem létezne. De azért én, egyik alapítóként, továbbra is támogatnám az RMDSZt. A szerző József Attiladíjas költő, az RMDSZ egykori alelnöke vissza Háromszék Magyar kampánypénzt kért Tőkés ÚMSZ 20071202 23:33:52 Cs. P. T. | háttér | A pártok és a választási kampányok finanszírozásáról szóló 2 006/334es törvény előírásait figyelmen kívül hagyva kért támogatást választási kampányához Tőkés László leendő európai parlamenti képviselő Esztergom önkormányzatától. Pénz is, posztó is. Orbán Viktor és Tőkés László a szombati, budapesti sajtótájékoztat ón A támogatási kérelem sorsáról elsőként az egominfo.hu számolt be, információit később átvette a hvg.hu és romániai hírügynökségek is. Az esztergomi hírportál dokumentumok birtokában állítja: augusztus 26án Tőkés László királyhágómelléki püspöki minősé gében fordult levélben anyagi segítségért a magyarországi város fideszes többségű önkormányzatához. A levélben Tőkés kritizálja a magyar kormány határon túli egyházaknak nyújtott szűkös költségvetési támogatását, „az RMDSZ klientúraépítő költekezését”, és ezekkel a szavakkal kér támogatást: „ ...akkor talán a túlnyomórészt nemzeti politikai erők kezében lévő baráti önkormányzatok vállalhatnák át a határon túliak részbeni gondját”. A püspök megemlíti az elkövetkező európai parlamenti választásokra történő támogatást is. „Nem utolsósorban pedig szólnom kell azokról a várható kampányrendezvényekről, melyekre az EPképviselői választásokra nézve kerül sor” – írta levelében. Novemberben, amikor idehaza már javában dúlt a kampány, Meggyes Tamás, Esztergom polgá rmestere sürgősséggel határozati javaslatot terjesztett az önkormányzat – szintén fideszes többségű – Pénzügyi Ellenőrzési és Tulajdonosi Bizottsága elé. A dokumentumban az elöljáró 1 millió forint (mintegy 4000 euró) vissza nem térítendő támogatás megszav azását kéri a bizottságtól Tőkés Lászlónak. A testület elfogadta az előterjesztés határozati javaslatát.