Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-15
20 Tisztánlátás a siker legfőbb feltétele Ahhoz, hogy a Magyar Koalícióba tömörült magyar pártok mind követeléseik érvényesítését, mind pedig a magyar szavazatok többségének a megszerzé sét előmozdítsák, tisztánlátásra van szükségük. Látniuk kell: - milyen körülmények között vívják küzdelmüket a szerb politikai színtéren; - milyen eszközökkel szerezhetnek rögtöni, és hathatós politikai támogatást Budapestről; - s hogy mit mondhatnak a ma gyar szavazóknak, ha nem akarják őket félrevezetni, ahogy ezt a szerb pártok teszik, inkább be akarják nekik bizonyítani, hogy a Magyar Koalícióra leadott szavazat saját érdeke, de egyben érdeke a vajdasági magyar közösségnek is. A Magyar Koalíció program ja a bizonyíték rá, hogy a vajdasági magyar pártok egyrészt tisztában vannak azzal, hogy a közös fellépés mindannyiuk számára nagy kockázat, de azzal is, hogy ha sikerük lesz, az a magyarmagyar és a magyar szerb viszonyrendszerben zajló folyamatokba való úttörő beilleszkedést teszi számukra lehetővé. A szerb politikai színtér Azt kell mondani, hogy a szerb politikai színtér szereplői tisztában vannak a helyzettel. Nem akarnak magyart a legfontosabb döntések környezetében, ugyanakkor igyekeznek elvenni a magyar pártok kedvét az összefogástól. Különösen akkor, ha az összefogás nemcsak a szavazatok begyűjtésére vonatkozik. A szerb politikai színtér legfontosabb szereplői pillanatok alatt felfogták, hogy a Magyar Koalíció programjában szereplő tézisek a tény leges nemzeti alapú autonómia ismérveiről, s a számarányos parlamenti képviselet (a szavatolt képviselői helyek) elve, nemcsak a magyar pártok lényegi kérdésekben való egyetértését jelzi, hanem azt is, hogy a Magyar Koalíció közös jelöltje, Pásztor István nem formálható, nem alakítható Belgrád alapérdekeinek megfelelően. Az alaphangot a nemzetközi pénzekből működtetett a CESID civilszervezet szakértője adta meg. A programigazgató, a választási rendszerrel foglalkozó elemző civilszervezet nevében arra Pászto r által közölt kulcsmondatra csapott le, miszerint a Magyar Koalíció programja a vajdasági magyar politikai gondolkodás esszenciája, de van olyan értékes, mint bármely más idevágó politikai program. Az igazgató, mint annyiszor már, a helyi, magukat demokr atikusnak nevező erők oldalára áll. S odacsap a kisebbségieknek is, ha azok egy szemernyit is veszélyeztetik a nyugati politikai tényezők számára egyetlen fontos célt: azt, hogy Szerbiában a demokratikus erőknek – olyanok amilyenek – felül kell maradniuk a Šešelj radikálisaival szemben. Blagojević a kívülálló, nemzetközileg is dédelgetett szaktekintély fölényes nyugalmával közli, hogy „a magyar kisebbség legnagyobb része a Tadićféle Demokrata Pártra, G17re és a legfiatalabb szerb politikai erőre, a Liberá lis Demokrata Pártra szavaz”. Eszerint Pásztor jelöltségének nincs értelme, így az igazgató, hiszen az első fordulóban hiába veszi el a szavazatokat a szerb pártoktól, a második fordulóba nem juthat be, s a magyarok szavazatai visszatérnek valamelyik szerb „demokratikus” párthoz. Nos, a szerb elemző részint fején találta a szöget. A januári köztársasági parlamenti választásokon a magyar szavazók több mint fele „valamelyik jó, szerb demokratikus pártra” adta le szavazatát. Az ok egyszerű: a legerősebb magyar párt akkor elutasította a koalíciót, s a közös programról hallani sem akart. A VMSZben bekövetkezett elnökváltást követően azonban megváltozott a helyzet. Mára a vajdasági magyar pártok a realitás talaján állva nemcsak összefogtak, de közös a nemzetrész alapérdekeinek megfelelő programmal is rendelkeznek. Ezt persze a szerb elemző is tudja. A program alapján megszületett összefogástól azért tart, mert, ha a magyarok felismerve saját egyéni és közösségi érdekeiket mégis a Magyar Koalícióra szavaznak, akkor a választások második fordulójában nem az egyetlen lehetőség marad, hogy rászavazzanak a lábon maradt, magát demokratikusnak tituláló szerb jelöltre. A Magyar Koalíció a magyar szavazatok birtokában már az elnökválasztási kampányban világossá teheti, hogy a szavazástól való tartózkodás is lehet politikai fegyver. Nem is akár milyen. Emlékezetes, hogy a 90es évek elején a történelmi VMDK felhívására felismerve saját nemzeti érdekeit, egy szavazáskor mintegy százötven ezer magyar maradt távol az urnáktól. E z az, amitől a nagytiszteletű CESID fél. S még mielőtt valamelyik a demokráciát, és a saját „szerzett jogait” féltő magyar rosszallóan ránk kérdezne, mondjuk ki: a politikai toleranciát kezdje el az erősebbik, a szerb fél. Ha a második fordulóban valóban m eg akarja szerezni a magyarok szavazatait, akkor mondjon valami kézzelfoghatót az autonómia ügyében. Van ugyanis szerb nemzeti érdek, de van magyar is. Ezeket próbálja összehangolni egyszer Belgrád is!
