Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-29
9 Konkrétan a leváltott agrárminiszter firtatta Fico kedvezményes lakásszerzését, amelynek fejében szerinte az IKORES nevű cég milliár dos állami megrendeléshez jutott, és ezért Ficónak le kellene mondania. A miniszterelnök tisztázni akarta Mečiarral, hogy miként folytathatják ezek után az együttműködést. Az eddigi legmélyebb koalíciós válságot a HZDS földművelésügyi miniszterének Fico ál tali kirúgása okozta, a Földalap körül kirobbant botrány után. Fico nem akarja? A rendkívüli koalíciós tanácsról annak végezte előtt távozó Mečiar kijelentette, hogy Fico már nem kívánja folytatni a jelenlegi kormánykoalíciót. "Valamilyen javaslatokat k ért tőlünk, nem tudom, milyeneket. Felrótta a HZDSnek, hogy három nap alatt nagyon sok hibát követett el, amelyeket nem hajlandó tolerálni," közölte Mečiar, aki a párt alelnökeit saját belátásukra bízva bent hagyta a tanácskozáson, ám néhány percen belül ők is távoztak. Mečiar szerint Fico a megbeszélésen kijelentette, hogy a tulajdonviszonyok eredetének tisztázása mellett van, és amellett, "hogy ez a koalíció ne legyen". Mečiar elmondása szerint mindennel egyetértett, csupán azzal nem, hogy a nyilvánoss ág hamis információkat kapjon a HZDSről. Mečiar szerint a HZDS most a Smer további lépéseire vár. A HZDS elnöke azt is elmondta, hogy Fico feltételeket szabott pártjának a további kormányzáshoz, ám nem pontosította, milyeneket. Mečiar azt sem tudta megm ondani, felbomlotte a koalíció, de azt igen, hogy szerinte a Smer ki akarja szorítani belőle a HZDSt. Slota sem zárta ki Az SNS elnöke, Ján Slota Mečiar távozását követően is bent maradt a koalíciós tanácson. Utána elmondta, hogy szerinte Meciar távoz ása nem jelenti automatikusan a kormány végét. Szerinte az elkövetkező napokban dől el a kormány sorsa, elsősorban a jövő évi költségvetésről szóló szavazásnál. Slota bízik benne, hogy a HZDS képviselőinek nagyobb része támogatni fogja a kormányt.Slota sze rint a jelenlegi bizonytalanság senkinek sem kedvez, elsősorban a gazdaságnak nem. Slota szerint az előrehozott választások víziója nem reális, mivel nem szavazná meg 90 parlamenti képviselő. A kormány bizalmi szavazása szerinte tulajdonképpen a költségve tésről szóló szavazás lesz, ám nem zárta ki, hogy változhat a koalíció összetétele. vissza EMBERI PIRAMIS − „Borzasztóan naiv emberke voltam”: Cs. Gyímesi Éva megfigyelési dossziéjáról Transindex [28.11.2007] Magnót b eszerelő technikus, besúgó diák, "elbeszélgető" tanügyminiszterhelyettes: az egyetemi rendszert behálózó kommunista titkosszolgálatok volt a téma a Tranzit Házban. Cs. Gyímesi Éva töredékes megfigyelési dossziéjáról folyt a beszélgetés szombaton, a Tran zit Ház által szervezett Emberi piramis: párhuzamos (egyetemi) történetek egy szekusdossziéban című rendezvényen. Az irodalomtörténész és beszélgetőpartnere, a dossziét jól ismerő Hadházy Zsuzsa műfordító először is elméleti szinten próbálták leírni a tota litárius rendszereket. Cs. Gyímesi Éva idézte Konrád György írót, aki szerint a szocialista társadalom államosított emberekből áll. A totalitárius diktatúra által az individuum mint olyan megszűnik létezni, a pártállam egy kollektivista ideológiához igaz ítja a valóságképet: a társadalmi skatulyák itt fontosabbak, mint az élő, húsvér ember. Mivel a totalitárius rendszerekben a közösséget az egyének fölé helyezik, fontos ebben a fényben értelmezni azt a – dossziéban is megemlített – tényt, hogy Cs. Gyíme si Éva közösségi lény: a személyi lapján ezt dicsérőleg említik,