Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-28
33 Mégis, amikor az ország már csak egy lépésre – egy băsescui aláírásnyira – volt attól, hogy a kormányzati felelősséggel elfogadott választási törvény révén a reform megvalósuljon, az államfő a jogszabályt az Alkotmánybíróságon támadta meg, elő t te pedig kierőltette a referendumot. A népszavazás kudarca azt jelenti, hogy a parlament már „morálisan értelemben” sem kényszeríthető a Băsescuféle törvény elfogadására, így az akár éveket is várathat magára. Az államfő azt ígérte: ha a referendum ku d arccal jár, és december 5én az Alkotmánybíróság sem talál a jogszabályon kifogásolni- valót, beadja a derekát, s másnap kihirdeti a kormány választási törvényét. Ha az elnök mégsem tartja be a szavát, s visszaküldi a parlamentbe a jogszabályt, hét hónap m unkája vesz kárba. Lássuk, mit hoz Băsescu Mikulása. vissza Szóhullám Új Magyar Szó 2007. november 28. Szerző: Lokodi Imre Markó továbbra is az egységről beszél, Tőkés püspök az egység lebontásáról, a romániai magyar egy p ártrendszer mólójának veti szóhullámait. A választási irodába jellemzően be kell lopni a pezsgős üveget. Azért kell kabát alatt, dagasztóteknőben, malteresládában (lelemény kérdése), álcázottan be vinni, hogy az ember ne tegye később magát a nevetségessé g tárgyává. Kétségtelen, a mérsékelt kis pártok sajátja a pezsgősüvegek belopása, mert lehet abból még akármi: vagy durrantanak a győzelemre, vagy másnap megint úgy megy el vele a protokollal megbízott, mintha kertek alján kellene. Nos november 25én az R MDSZ központi választási irodájában minden pezsgő elfogyott, illő szinten fejenként. Nem egy mértéktelen, hajnalig tartó vacsora, de legyünk szerények. Nem is tudom, azóta milyen szinten, decibelben tart az örömóda, akár egymás becsmérlése, de ma már végé r vényes és visszavonhatatlan tény: november 25e, a teljesítmények vasárnapja erősen relatív. Pillanatra maradva az eufória környékén: jó lett volna hinni, hogy ez a kvázi győzelem azonnali önmérsékletre inti a feleket, és jó lett volna hinni, hogy a fel g yűlt feszültség, hosszas egymásnak feszülés, az aggodalom visító szelepe nem egyik vagy másik arcába csap forrázva, mert meggyőzően küszöb fölött látta magát a televízió képernyőjén. Ez a csata ugyanis nem az egók háborúja, van annál fontosabb. Persze a s zövetségben különkülön, nézőpontok, vérmérsékletek szerint mondták el, lehetett volna jobb is az eredmény, küldhettünk volna Brüsszelbe akár négyöt képviselőt is, ha mérsékeltebb lett volna a szeptember eleji politikai kánikula, nem kérdés, kinek az égö v én. Mint tudjuk, szeptemberben nem volt megegyezésre jó szándék, minthogy félő, ezután sem lesz, véglegesen (végzetesen?) két csapáson indul el az erdélyi magyar közösség. Markó továbbra is az egységről beszél, Tőkés püspök homlokegyenest az egység lebo n tásáról, a romániai magyar egypártrendszer mólójának veti szóhullámait, mert a „sehogy se jó”, azazhogy csak az „egyképpen jó” konfrontatívönszuggeratív alapállást cipeli tovább magával. Enyhén szólva egészen elképesztő, hogy mit tud tartalékolni a külde t éstudatát mindenek fölé helyező ember még abban a pillanatban is, amikor ott leselkedik az a verzió: te se, én sem leszünk a porondon. Nem vitás, a püspök nyeregben érezheti magát, lovát felnyergelte a magyarországi ellenzék, vagyis a fideszes politika s ikeresnek bizonyult. Azt azonban Orbánék sem gondolhatják másként, mint hogy ez a siker a pillanat sikere, ami perspektivikusan is mindössze egy esztendőre elegendő, mert tudvalevő, hogy bő esztendő múlva jön egy újabb forduló. Lehetséges, Orbánt a köve t kező játszma – ha csak nem lesz erdélyi megegyezés – már nem is érdekli annyira, mert addigra a magyarországi kormánypártok odáig süllyednek, hogy nem lesz fontos felmutatni önmaga tekintélyét a magyarországi hátországnak és az Európai Néppártnak – az erd é lyiek képében.
