Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-28
24 És fújunk egy nagyot, és megnyugszunk. Odahaza voltam vasárnap, Erdélyben, és mondogattuk egymásnak: "Az egyszerűen nem lehet igaz, hogy nincs kétszázezer erd élyi magyar, aki tudja, mi a dolga; aki tudja, mi az igazság; aki nem fél." Lett kétszázezer magyar. Az RMDSZt a félelem juttatta ki Brüsszelbe, és a románok rendkívül alacsony részvételi aránya. A félelem, mondom. Mert az RMDSZ csúcsvezetői és helyi famu lusai, kiskirályai minden módon megfélemlítették az erdélyi magyar szavazókat. Azt mondták nekik, ha nem rájuk szavaznak, nem kapnak semmit. Se utat, se iskolát, se tornatermet. Polgármestereiket ugyanezzel tartották sakkban, s még azzal, hogy nem lesz nek többé polgármesterek, ha településük lakói nem adják voksukat őrájuk. S mindezeken felül nem sajnáltak sem pénzt, sem fáradságot, hogy megakadályozzák Tőkés László sikerét. Ha kellett, nem engedték a püspököt és Orbán Viktort koszorúzni. Ha kellett, ne m ad tak nekik termet, hogy megtarthassák gyűlésüket. Ha kellett, rádörrentek a helyi papra, ha megnyitotta a templomot a vendégek és az érdeklődők előtt. S mindez nem lett volna elég. Ha csak ötnyolc százalékkal több román megy el szavazni, akkor az RMD SZ n em éri el az ötszázalékos küszöböt, és Frunda meg Sógor otthon marad. Végül is nem így lett. A románok nem értek rá, meg nincsenek is otthon – majd ötmillió román munkavállaló dolgozik külföldön. Nem érdekelte őket. A magyarokat viszont igen. Székely föld ön az országos átlag kétszerese vett részt a referendumon. S így lett a végeredmény az, ami: az RMDSZ kevesebb mint fél százalékkal, Tőkés püspök pedig egy százalékkal kapott többet a szükségesnél. Ez az egy százalék azonban a körülmények ismeretében fel ér tízzel is. Nem hallgathatjuk el, hogy a kiemelkedően magas magyar szavazási hajlandóság mégiscsak a románság közönyéhez mérten kiemelkedő. Mert az országos átlag húsz százalék körül mozgott ugyan, s ehhez képest a hargitai negyvenöt százalék fanta szti kusnak mondható, de ez egyben azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarságnak több mint fele távol maradt. Mi lehet ennek az oka? Lehet ezer oka is… Például az, hogy tizennyolc éve hazudnak nekik. Hogy csak akkor fontosak, amikor kampány van. Hogy sem a uton ómiát, sem magyar egyetemet, sem az egyházi ingatlanok visszaadását nem tudták kiharcolni nekik. Oka lehet a közönynek, hogy az anyaország is megtagadta őket. S hogy gazembereket látnak maguk felett, ahová csak néznek. De hát, gondoljunk csak bele: alig egy hónapja készített a Forsa közvéleménykutató cég országos, reprezentatív felmérést Németorszá gban. Az eredmény: minden ötödik német visszaépítené a berlini falat, és a volt NDK területén élő németek kilencven százaléka szerint jobb volt az élet E rich Honecker alatt. Pedig a németek azért kistafírozták ám, nem is akárhogy! Arrafelé nem azon kell töprengeni, hogy eljutsze a szomszéd faluba, ha leesik a hó… És mégis… Visszavágynak a németek a fal mögé. Mint aki életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, és húsz év múlva kiengedik a börtönből. Áll csak a börtönkapuban, és nem mer elindulni. Visszav ágyik. Mert csak a benti világ ismerős… Talán valami ilyesmi történt mivelünk, mivelünk, akiket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a RENDSZER. És a rendszer azt is tudta, hogyan éljen tovább. Hogyan játsszon szabadságot. De Tőkés püspök mégis k ijutott Brüsszelbe. Mert volt még kétszázezer magyar. Erdély vasárnap óta nem ugyanaz többé, mint az elmúlt tizennyolc esztendőben volt. Már van altern atíva.
