Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-24
35 Kevés történetet ismerek, amely ennyire brutálisan fogalmazza meg a középeurópai kis népek testvériségének és egymásrautaltságának gondo latát. A kárpátaljai városokból és falvakból több mint negyvenezer civil férfit, magyarokat és németeket szedtek össze a szovjet katonák egy kis munkára, málenki robotra, azzal az ígérettel, hogy három nap múlva már otthon is lesznek. De a gulag lágereib e hajtották őket. A három napból évek lettek azoknak, akik túlélték a téli Kárpátok hegyei közt a gyalogmenetet, vagy nem hullottak el valamelyik lágerban. Szolyva gyűjtőtábor volt, egy kis völgy a Borzsahavasok lábánál, onnan hajtotta tovább civil hadi foglyait a szovjet. Közülük több ezren itt pusztultak. Sokan úgy haltak meg, hogy őreik üvegport kevertek az ételükbe. Mások a betegségtől és gyengeségtől élve hullottak a latrinába… Fekete márványtáblák őrzik emléküket, amelyeken sorban olvashatjuk Kárpát alja járásainak, városainak, falvainak nevét. A településnevek alatt az onnan áldozatul esett emberek neve, a frontokon meghalt katonák felsorolása. Lehet, hogy a szlovák legény csontjai is ott porladnak a szolyvai tömegsírban, amelyet azután lebetonoztak, határvadászok istállója volt fölötte, később buszpályaudvart építettek fölé, most benzinkút van ott. Nem sok olyan tömegsír létezik még Európában, amellyel ezt meg lehet tenni. Az áldozatokra emlékezünk november 17én, szombaton. Fönt havas hegytetők, l ent napsütés, szikrázóan szép idő. A túlélők – Kárpátalján alig háromszázan vannak – képviseletében egykét idős ember, a családtagok, a rokonok és hivatalosságok – Budapestről is. A kárpátaljai magyarokat sújtó népirtás ma is feszültségekkel teli ügy. Gaj dos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Beregszász megyei jogú város polgármestere enyhe orosz akcentussal előadott ünnepi beszédében elmondja, hogy az Ukrán Köztársaság az elhurcoltakat nem rehabilitálta, noha benyújtották az erre vonat kozó törvényjavaslatokat. De nem feledkezik meg a kötelező gyászról sem, és a sztálini gépezetről beszél, amely: "Nem alattomosan akarta a kéreg alatt szúként rágva tönkretenni közösségünk fáját, hanem minden erejével azon volt, hogy még a gyökereit is kii rtsa." Helyben már vannak eredmények, annak ellenére is, hogy "1944 sorsfordító év volt a kárpátaljai magyarságnak. Azokból a súlyos gondokból, amelyek akkor keletkeztek, máig nem tudunk kivergődni" – Brenzovics László, a Kárpátaljai Területi Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke összegezte ily velősen a hatvanhárom elmúlt esztendőt. Megemlékező beszédéből megtudtuk, hogy a Kárpátaljai Területi Tanács hatalmas többséggel elfogadott egy határozatot, amellyel legalább itt, Kárpátalján megtörtént az elhurcoltak rehabilitációja, és ez nagy esemény. "Együttérzünk az ukránokkal is – mondta Brenzovics László – , amikor megemlékeznek a mesterségesen előidézett éhínség áldozatairól. Együttérzünk velük, örülünk annak, hogy Ukrajna államelnöke, Viktor Juscsenko ezt nagyon fontosnak tartja. Ugyanakkor kérjük azt, hogy a magyarok rehabilitációja is történjen meg legfelsőbb szinten." A tolerancia akkor is időigényes, amikor van, és akkor is, amikor nincs. A kétnyelvű szónokok beszédüket magyarul i s, ukránul is elmondják. Aki csak az egyik nyelvet tudja, az benne ragad, mert tolmácsolás nincs. Szerencsére! Mert így azok az ukránok, akik nem értenek magyarul, nem tudják meg, hogy a budapesti hivatalosságokat mennyire nem érdekli, mi történik az áldoz atok emlékével. Ahogy nem érdekli őket a kárpátaljai magyarok sorsa sem. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója, akit a megemlékezésre az én adófizetői pénzemen szállítottak odavissza, ezt tudta mondani: "Hölgyeim és uraim, kedves szolyvaiak, emlékező gyülekezet! Én egyetlen mondatot szeretnék mindannyiunk figyelmébe ajánlani, amit nemrégen találtam egy 1993as francia filozófusnak a beszédében: »A nemzet mindennapos elhatározás a közösséghez való tartozás ra.« Azt gondolom, hogy ilyen meghatározását a nemzetnek, amely tehát mindannyiunk számára, függetlenül attól, hogy hol élünk a világban, lehetőséget ad a nemzethez való tartozás megélésének, valamennyiünknek a jövőbe vetett hitét is hordozza. Azok az embe rek, akik itt szenvedtek, akikre itt emlékezünk, ugyanúgy ehhez a nemzethez tartoznak, és emlékük kötelez bennünket, hogy ezt a nemzethez való tartozást valamennyien a jövőben is megéljük, megtartsuk." A teljes beszédet idéztem, szó szerint. Kutya legyek, ha egyáltalán értem, ami ott a közepén hangzik el! Pedig többször is meghallgattam a felvételt. Hát igen… Akik 1989 – 90ben elhiszik önmagukról, hogy az ország szürkeállományának ezer százalékban ők a birtokosai, azok 2007ben ilyen mondatokkal fejezik be. Holtversenyben végzett Törzsök Erika mellett Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. A Magyar Köztársaság Parlamentjének nevében e szavakkal indított: "Tisztelt emlékezők, gyülekezet, hölgyeim és
