Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-27
25 Sajt ótájékoztatóján a református püspök kifejtette, hogy Orbán meghívására vett részt az október 23i budapesti megemlékező Fidesznagygyűlésen. „Nem fogunk összeölelkezni a diktatúra örököseivel, azokkal és azok hozzátartozóival, akik felelősek az 56os hősök kivégzéséért” – mondta a püspök. Arról is beszélt, hogy ellentétben az RMDSZszel, az ő kampánya szerény lesz, mert nem állnak rendelkezésére magyar és román költségvetési pénzek, hozzátéve, nem is kíván olyanok pénzén kampányolni, akik ellene vannak a ma gyar egyetemnek és az autonómiának. Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke Szilágyi Zsolt kijelentésére reagálva a bukaresti Új Magyar Szónak úgy nyilatkozott: „Szilágyi Zsolt hazudik. Nem először, és ezek szerint nem utoljára. Úgy látom, hogy mivel nincs programjuk és nincs is mit mondaniuk, hazugságkampányba kezdtek ellenünk. A szövetség sem Orbán Viktort, sem Tőkés Lászlót nem tervezi kifütyölni, ilyesmi föl sem merülhet. Mi Orbán Viktorban tiszteljük a volt kormányfőt, a Fidesz elnökét. Ilyesmire nemcsa k hogy nem készülünk, de elítélnénk azt, aki ilyesmire vetemedne” – jelentette ki Kelemen Hunor. Tekintettel, hogy az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, Erdélyben nagy visszhangot keltett Orbán Viktor október eleji nagyváradi kijelentése, amely szerint Wilfr ied Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke azt nyilatkozta, hogy az általa vezetett szervezet támogatja Tőkést az európai parlamenti választásokon. Ezt követően Javier Jiménez EPPszóvivő a bukaresti Új Magyar Szónak cáfolta a Fidesz elnökének nagyváradi kijelentését, kifejtve, hogy bármilyen választásokról is legyen szó, a szervezet csak azokat a jelölteket támogatja, akiket valamilyen tagpártja jelöl. A szóvivő határozottan kijelentette, hogy függetleneket nem támogatnak. Alig 24 órával később Wilfried Martens – szóvivőjének ellentmondva – már helyeselte, hogy Orbán támogatásáról biztosította a püspököt. Martens emlékeztetett: Tőkés kötelezte magát, hogy amennyiben megválasztják európai parlamenti képviselőnek, a néppártiak csoportjához csatlakozik. Ok tóber 11én Brüsszelben a Markó – Martens találkozón az EPP elnöke azt mondta: ugyanúgy támogatni fogják az RMDSZt is, mint valamennyi néppárti tagsággal rendelkező romániai politikai formációt. Markó akkor úgy fogalmazott: nem megfelelőképpen tájékoztatták az EPP politikusát az RMDSZ, illetve Tőkés bejutási esélyéről. Október 23án a bukaresti Newsin hírügynökségnek adott nyilatkozatában Martens azt mondta: „Tőkés megígérte: ha bejut az Európai Parlamentbe, a néppárti frakcióhoz csatlakozik. Ezzel magyará zható, hogy pozitívan fogadtuk jelöltségének hírét. Független jelöltként azonban a püspököt nem támogathatjuk ugyanolyan mértékben, mint a tagpártjainkat”. Fizetne a távozó magyaroknak Ezer eurót, útiköltséget, illetve házaikért kártérítést kellene fizet nie a román államnak a Magyarországra áttelepedni kívánó romániai magyaroknak, ha a parlament elfogadja Gheorghe Funar szenátor erről szóló törvénytervezetét. A magyarellenes nézeteiről hírhedtté vált egykori kolozsvári polgármester, aki most a szélsőséges en nacionalista NagyRománia Párt (PRM) törvényhozója, pénteken jelentette be, hogy erről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben. Elmondta: a jogszabálytervezet minden olyan romániai magyarra vonatkozna, aki nem ismeri el Románia Erdéllyel való egyesülését. vissza Püspökerősítés Népszava 2007. október 27. Szerző: Lokodi Imre A kocka el van vetve, Orbán Viktor elleni terveket sző az RMDSZ, jelentette be csütörtökön Tőkés püspök kampányfőnöke Nagyváradon. Ki is v itatná, ez így már egészen hatásos, tán csak lehet vele kezdeni valamit. Tény, a romániai magyar kampánycsata túllépte a maga frontvonalait, nem kétséges, átlépte a határokat is, elvégre egy RMDSZ – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megküzdése sem lehet amolyan provinciális mutatvány. Ez már távolról sem afféle bozótharc, hogy hírügynökségeknek nyilatkozunk ittott sunyiban, hanem egészen durván startolt konfrontációnak vagyunk tanúi. Érteni véljük Tőkés püspököt, pontosabban nagyon is értenénk, ha azt mondaná t ovábbra is, hogy az RMDSZ minduntalan az ő személyének lejáratásába kezd, sőt azt is értenénk, hogy ő nem többet és nem kevesebbet, mint az egész magyarságot kívánja képviselni az Európai Parlamentben, ami egészen tisztességes. Vitathatatlanul tisztességes , csakhogy nincs benne semmiféle újat mondó elem, mert ahogy Frunda Györgyöt ismerjük, ő sem a