Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-18
10 polgármestere - miután a magyar kormány néhány tagjával tal álkozott - közölte a zöld megmozdulás részvevőivel: Meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya mindent megtesz azért, hogy a szemétégetőt ne a tervezett helyén, a város határában, hanem Ausztriában valahol másutt építsék fel. vissza Nekünk Világos kell? Népszabadság • Cs. Gyimesi Éva • 2007. október 18. A vértanúk napján történt. A Megbékélés parkjából aradi szállásomra visszatérőben taxiba ültem, és a fiatal sofőr rám kérdezett: miért van ekkora sokadalom, a közleke dést úgymond akadályozó "idegen" autók konvoja? A magamfajta ember ilyesmire a felvilágosítás készségével, a jellegzetes tanári beidegződéssel, jóhiszeműen válaszol. De miért nevezik a régebbi Pompierilor teret a Megbékélés parkjának? - kérdezett tovább, és ekkor alaposabban rátekintve, a szemében megpillantottam egy kíváncsiságon túli valamit. Azért, domnule, mert bizony voltak konfliktusaink. Tudja mit? Inkább vigyék haza azt a Szabadságszobrot - mondta, amikor kifizettem. Hova haza? - Hát Magyarországr a... De nem kívántam történelemórát tartani olyannak, akiről lerítt a rosszhiszeműség, aki bennem lerombolhatná az eszményt, amit az előbbi ünnepség oly méltón megelevenített, és amit maga az aradi polgármester is megfogalmazott a maga módján. Mintegy negyvenmi lliárd lejről beszélt, amit a tér "végleges kialakításába" még be kellene fektetnie az önkormányzatnak. Egy békepark "végleges kialakítása": facsemeték, évelő virágtövek, padok, rendszeres tisztogatás, gyomlálás, öntözés... Nem nagy dolog, végeredményben. A rendezett, bár eléggé csupasz térbe én bele tudok képzelni ötvenéves fákat. Ide például platánok illenének. Meg soksok örökzöld, ami azt hirdethetné, nem lehetetlenségre áhítozik a Szózatbeli vágyunk: "Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiába onta vért... " Azaz: volt és van értelme sokak áldozatának, és egyszer talán sikerül megtanulnunk nem csupán halni, hanem - ahogyan Markó Béla hangsúlyozta - élni is közös ügyekért. Viszont a két nemzet himnuszának egym ás utáni elhangzása számomra dermesztően közel hozta a kölcsönös ellenségképeket, mindkét szöveg első szakasza tartalmazza ugyanis az ellenség fogalmát. Ez a motívum működik még a román taxisofőrben, és ez ébresztgetheti ma rituálisan, alkalmanként a magya r szélsőjobb gyűlöletét is más nemzetek iránt. Orbán Viktor nagyváradi árpádsávos kampányolása ilyen, románok és magyarok alá adott lovat, ez pedig reánk, erdélyi magyarokra nézve életellenes megnyilvánulás. Mennyire beszédes a Szabadságszobron az a pár nőalak, akik mindannyiunkat képviselnek. A nőket, akik gyereket dajkáltak, tűzhelyet őriztek, szántottak és vetettek, társai és főleg szolgái voltak minden rendű és rangú férfiaknak, akik a nemzeti "szent" ügyekben fegyverreltollal csatáztak. Az asszonyo k vére azonban nem olyan látványosan folyik el, az sohasem nemzeti, hanem jobbára még mindig magánügy marad. Az is, mit érez, amikor a sok stressz miatt elvetél, mert ha nem is vérre menően, de körülötte még mindig megveszekedetten. Világos után is, ó jaj, még mindig, egymásnak esnek a férfiak! És mikor nem csatáztak? Mikor volt béke, hogy nyugodtan szüljön a kismama, csendben szoptasson és ringathassa a közös gyermekeket? Mennyire van valóban köze a csemetékhez annak a társnak, aki fegyverek pillanatnyi n yugvása közepette is mindig a közviadalt keresi? Élettárse valóban, aki naponta öl agresszív szavaival? A gyermek biztonsága, vagyis a béke, a hímsovén politikai osztályok számára - néhány honfit kivéve - nem látszik kielégítő mértékben közügynek. Ha "fo gy a magyar nemzet", hát ezért is fogy. Mert miközben a globalizált világ is egyetlen kihangosított agóraként kebelezi be a magánéletünket, a magyar családok tere megszűnik gyermekközpontú otthonnak lenni. Legkevésbé önmagunktól véd. Ady Endre írja Nekünk Mohács kell című versében: "Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: / Én magyarnak születtem. / Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, / Üssön csak, ostorozzon. // Ha van Isten, földtől a fényes égig / Rángasson minket végig. / Ne legyen egy félpercnyi bék ességünk, / Mert akkor végünk, végünk." Nekünk Világos kell?
