Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-12
30 Koste leken is változatlan a helyzet, Ferencz András és Imre Éva a lehető legjobb hangulatban és körülmények közt kezdte a tanévet a gyerekekkel. Remélik, hogy munkájuk eredményeként ebben az évben Kostelekből is lesznek Csíkszeredában, magyar tannyelvű iskolába n továbbtanulni vágyó gyerekek. Pusztinára két új tanár érkezett, akik már be is költöztek a Pusztinai Közösségi Házba. Vajda Éva az iskolai órákat vette át elődjétől, Szabó László pedig az iskolán kívüli foglalkozásokat. Magyarfaluban is új tanárok kezd ték az idei tanévet: Zsigmond Réka és Borbély László. Réka az iskolában két csoporttal foglalkozik Zaharia Judit Edit tanárnő mellett, akinek hét csoportja van, és az előző tanévben is már tanított. Időközben zajlanak a munkálatok a megvásárolt telken levő ház lakhatóvá alakításáért, ahová remények szerint hamarosan átköltözhetnek. Gajdáron iskolakezdés előtt pár nappal akadályozták meg a magyar anyanyelvi iskolai órák bevezetését, így FarkasFerencz Gabriella és FarkasFerencz Endre csak iskolán kívül kez dheti el az oktatást. Lujzikalagorban hasonló a helyzet, Szász Csilla csak az állami iskola keretein kívül kezdhette el tevékenységét. Bákóban növekedett létszámmal indult a csoport a Ion Luca iskolában, amellyel ebben a tanévben Kovács Melánia tanárnő f oglalkozik. Két új helyszínen, Nagypatakon és Diószegen zajlanak az előkészületek, és a közeljövőben elkezdődik az oktatás is, mivel a helyiek részéről nagy az érdeklődés. vissza Lesz kapcsolattartási támogatás Magyar Szó 2007.10.12. Budapesti tudósítónktól Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint folyamatban van annak a támogatási formának a kidolgozása, amely a schengeni csatlakozást követően a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak segítene az anyaországgal való kapcsolattartásban. „A fennmaradt három hónapban lefolytatjuk a szükséges tárgyalásokat a kárpátaljai és a vajdasági magyarok képviselőivel annak érdekében, hogy ezt az új támogatási formát, amely a magyarmagyar kapcsolatok ápolását célozza, bevezethessük január elsejétől” - mondta a szakállamtitkár. A magyar kormány illetékesei Vajdaságban már több fordulóban tárgyaltak a kapcsolattartási támogatásról, Kárpátalja vonatkozásában egy kicsit vártak, amíg az ottani választási kampány alábbhagy, de hamarosan ott is megkezdik a kérdés megvitatását. „Meggyőződésem, hogy kialakítható egy viszonylag egyszerű rendszer, amely jól szolgálja a kapcsolattartási nehézségek leküzdését” - hangsúlyozta Gémesi Feren c. A kormány közösségi célú, de egyéneknek szóló támogatási formát képzel el, amely a schengeni csatlakozással kialakuló új helyzetben segítené az egyének Magyarországra látogatásának lehetőségét. „Mindazoknak szeretnénk támogatást nyújtani, akik a nyelvi, kulturális önazonosság megőrzése érdekében az anyaországgal való kapcsolattartást fontosnak tartják” - szögezte le az államtitkár, majd hozzátette: a magyar kormány szándékainak komolyságát jelzi, hogy e támogatási forma céljaira a költségvetési tervezetb en önálló tételként különítenénk el egy összeget. Az illetékesek működtetési oldalról nem túl bonyolult rendszerben gondolkodnak, de egészen konkrét adatokat még nem tudunk. Biztos, hogy az új modell egyéni támogatást jelent majd. Hogy ennek az összege, ko nstrukciója hogyan alakul ki, az még tárgyalási kérdés. „Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy a helyi magyar szereplők kapnak alapvető feladatokat ennek a támogatási formának a megvalósításában - úgy, ahogyan az oktatásinevelési támogatás esetében is. Az okta tásinevelési támogatás bevált konstrukció, ezért gondolkodunk ehhez hasonló modellben” - tette hozzá az államtitkár. Az újonnan létrehozott budapesti Közkapcsolati Irodánál az érdeklődők választ kaphatnak a támogatásról és a vízumkiadási ügyekről szóló ké rdéseikre, amennyiben valakinek nehézségei akadnak az ügyintézés során. Az iroda a (+361)- 4412390 telefonszámon érhető el. vissza