Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-13
24 "Hogyan lehet előre, a szaktárca akkreditációs bizottságának véleménye nélkül kijelenteni, hogy éppen ez a két intézmény nem felel meg a követelményeknek?" – tette fel a magyar rektor a kér dést. Albert Sándor emlékeztetett arra is, hogy az egyetemek komplex értékelése hat év után lehetséges, a Selyén pedig még csak a negyedik évfolyam indult az idén. "A felsőoktatási törvény egyértelmű ebben a kérdésben. Jó volna, ha ez egyformán vonatkozna mindenkire" – mondta végezetül Albert Sándor. Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere derűlátó. Szerinte óriási kudarc lenne Szlovákiának, ha éppen a kormányzat lehetetlenítené el azt az egyetemet, amelynek évnyitóján egyaránt elismerően nyilatkozott Pav ol Paska, a szlovák parlament elnöke és magyar kollégája, Szili Katalin házelnök. vissza Kocur László, Kristály Lehel Aradon új magyar színházat alapítottak Magyar Hírlap 2007.09.13. Erdélyben rendhagyó kulturális válla lkozásba fogott két aradi fiatal: új színházat alapítottak Aradi Kamaraszínház néven, és a magyar dráma napjára időzítette az első vendégelőadást: szeptember 21én mutatja be a budapesti Aranytíz Teátrum a szerző és rendező Pozsgai Zsolt jelenlétében az El indult egy leány című produkciót. Az új intézmény egyelőre főleg befogadó színházként működik. A projekt irányítója Gujdár Gabriella jogász és újságíró, művészeti vezetője Tapasztó Ernő újságíró és színész. A műsortervet az aradi városi tanács és polgárme steri hivatal, valamint a román kulturális minisztérium kedvezően értékelte, és anyagi támogatást is biztosított az intézménynek, amelyet az Aradi Bábszínház fogadott be épületébe. Tapasztó Ernő elmondta, hogy mivel az aradi közönség elszokott az igényes színháztól, az induló évadban meghívják a romániai színházak legjobb kamaraprodukcióit, és ide várnak néhány magyarországi stúdióelőadást is. "A színházat nem elsősorban a történészeknek és a színházkritikusoknak csináljuk, hanem a közönségnek" – mondta G ujdár Gabriella. A műsorra tűzött előadásokat úgy válogatták össze, hogy a komoly és a könnyedebb műfaj kedvelői egyaránt megtalálják az ízlésüknek megfelelő kulturális csemegét. A színházavató első előadás után bemutatja majd produkcióit a szegedi Hetek Csoportja (A ló meghal, a madarak kirepülnek; A nyílt tengeren; Hangya, küzdj és bízva bízzál) és a Kolozsvári Állami Színház (Kövekkel a zsebében). A színház vendége lesz továbbá a Nagy István – Gáspárik Attila színészpáros (Búcsúkoncert 1.), a Csíki Játék szín (Nézőművészeti Főiskola), a Shake Kvartett (Mjúzikell), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház (A pincér dalai) és Mikó István (Svejk vagyok). A színház egy önálló produkciót is tervez, amelyet Demeter András színészrendező visz színre. Bár a most k ezdődő első évadban még csak magyar nyelven szólalnak meg a színpadon, jövőre már románul és más nyelveken is játszanak majd. vissza Átmeneti figura vagy a következő elnök lesz Zubkov? − Új név Putyin kalapjából VG 20070 913 Meglepetés. Nem gyakorolt és elemzők szerint ezután sem gyakorol érdemi hatást a piacokra Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapi váratlan döntése, amelylyel a 66 éves Viktor Zubkov személyében egy teljesen ismeretlen apparatcsikot nevezett ki miniszter elnöknek Mihail Fradkov helyett. Zubkov a nyolcvanas évek végén a leningrádi pártközpontban, majd a szentpétervári városházán töltött be magas posztokat, az utóbbi években helyettes pénzügyminiszterként és a pénzmosás ellen küzdő hatóság vezetőjeként kerül t közelebb a tűzhöz. Neve ennek ellenére nem került szóba a lehetséges miniszterelnökök sorában; még a „titkos esélyesek” között sem emlegették az elemzők. Kinevezése újabb lendületet adott a Putyin utódlási terveivel kapcsolatos találgatásoknak. A legtöbb megfigyelő ugyanis abból indult ki korábban, hogy a Fradkovot váltó politikust jövő márciusban az államfői posztra jelöli a Kreml, követve azt a modellt, amely 1999ben rövid idő alatt a hatalom csúcsára emelte Vlagyimir Putyint. A legtöbben Szergej Ivano v, Dmitrij Medvegyev és Szergej Nariskin miniszterelnökhelyetteseket emlegették valószínű utódként (VG, augusztus 31., 4. oldal).