Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-28
25 Az e lőcsatlakozást támogató vidékfejlesztési program, a Sapard utódja, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Európai Alap (FEADR) úgynevezett négy tengely mentén kívánja megvalósítani az unió vidékfejlesztési politikáját, a célra 2007 — 2013 között uniós alapokból 7,5 milliárd, hazai költségvetésből pedig kétmilliárd euró áll rendelkezésre. Klárik László, a programot kezelő Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezérigazgatója úgy értékelte, hogy ez az összeg — a Kovászna megyében is sikeres Sapardhoz képest — hatszor annyi pénzt biztosít sokkal könnyebben elérhető módon. Ráadásul a finanszírozható beruházások, fejlesztések palettája bővül, a pénzek lehívása pedig egyszerűsödik. Ana Goia Mocan, a regionális ügynökség vezetője azt is elmondta, hogy húsz százalékig előleget is lehet igényelni, illetve nem kötelező bemutatni a saját hozzájárulás fedezetét. Mindezek az utófinanszírozású programok vonatkozásában (vagyis amikor először meg kell valósítani a beruházást, s azután lehet kérni a támogatást) jelen tős könnyebbséget jelentenek — vélik a szakemberek. Az ügynökség helyi szakemberei az intézkedési csomagokat, illetve az első három, novembertől elérhető pályázati kiírást ismertették. Utóbbiak a mezőgazdasági farmok modernizálását, a mezőgazdasági és erd észeti termékek hozzáadott értékének növelését és a falvak felújítását, a vidéki szolgáltatások szintjének növelését, a kulturális örökség megóvását célozzák. A tegnapi bemutatón megtelt a sepsiszentgyörgyi városi kultúrház terme, önkormányzati vezetők és vállalkozók voltak kíváncsiak az újabb lehetőségekre. A vezérigazgató szerint jó jel, hogy a kezdeti hezitálás után (2005ig csupán kilenc vidékfejlesztési projekt kapott támogatást a megyében) végül a Sapard révén közel száz beruházás jutott támogatáshoz , minden egyes lakosra négymillió lej fejlesztés érkezett. Ezt a dinamikát kell folytatni, s akkor az ígért pénzből látható fejlesztések valósulnak meg — mondta Klárik. vissza Ferencz Csaba, Háromszék Ellenőrizheti egymás támogató aláírásait az RMDSZ és Tőkés Erdély.ma [ 2007. szeptember 28., 06:07 ] Ellenőrizhetik egymás támogató aláírásait az RMDSZ és a független EPjelöltként induló Tőkés László – erről döntött tegnap a Központi Választási Bizottság (BEC). A testüle tet mind az RMDSZ, mind pedig Tőkés László azzal a kéréssel kereste meg: tegye lehetővé, hogy kölcsönösen tanulmányozhassák a támogató aláírásokat tartalmazó listákat. A BEC ugyanakkor jóváhagyta az EPválasztásokon részt vevő 6 parlamenti és 6 parlamente n kívüli pártnak a jelöltjeit. A 4 független jelölt közül a testület egyedül a Tőkés László jelölését tartotta érvényesnek, ellene csak Gheorghe Funar PRMs szenátor szavazott, az RMDSZ jelöltje, Székely Csaba Levente szenátor pedig tartózkodott. Óvásokat október 15ig fogadnak el. vissza Szabadság Brüsszeli bírálat Traian Basescunak Erdély.ma [ 2007. szeptember 28., 05:45 ] Marianne Mikko, az Európai Parlament EU – Moldova együttműködési bizottságának elnöke nem tartja bölcs megnyilvánulásnak Traian Basescu államfő kijelentéseit azzal kapcsolatban, hogy egyszerűsíteni kell a román állampolgárság megszerzésének procedúráját a moldovai állampolgárok számára. Az RFI Románia rádiónak adott interjújában Mikko kifejtette: a R ománia és Moldova közötti viszony jelenleg nem túl jó, ezért mindkét félnek figyelnie kell a lehetséges következményekre, amikor határozott kijelentéseket tesz. „Frissen szerzett uniós tagállami státusa arra kötelezi Romániát, hogy megbízható partnerként viselkedjen” – tette hozzá Mikko. Traian Basescu államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülése után kijelentette: arra kérte a kormányt, hogy a lehető legnagyobb mértékben egyszerűsítse a román állampolgárság megszerzésének eljárását a