Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-10
16 „az RMDSZnek rossz legyen". Borbély szerint az a jacht, amelyet Tőkés a süllyedő hajó helyett választott, rossz irányba tart. EcksteinKovács Péter poénnal igyekezett o ldani a hangulatot: „az EPválasztások tétje, hogy a következő SZKTt stadionban vagy a Tutunban (marosvásárhelyi kiskocsma — szerk. megj.) tartjuk, hogy nagy párt lesz az RMDSZ, vagy kicsi". S bár úgy vélte, Tőkésnek „jó pásztorként" figyelembe kellene ve nnie, mit kíván serege, amely egyértelműen a közös indulást kérte, nagy az RMDSZvezetőség felelőssége is a történtekért. „Ez a dolog nem most, hanem Szatmárnémetiben lett ellőve, ahol az volt az elv, hogy aki nincs velünk, az ellenség. Ennek isszuk most a levét" — mondotta. Derűlátó igyekezettel Optimistának mutatkozott Verestóy Attila, aki szerint, ha pontos felméréseket készítenek, ha kijelölik, melyik településen hány szavazatra van szükség, ha mindenki egy emberként dolgozik, nem két, de három jelölt et is bejuttathat az RMDSZ az EPbe. A lista második helyezettje, Sógor Csaba azt fejtegette, személye a garancia, hogy a párbeszéd fennmarad, és arra is, hogy tisztességes kampány lesz. Márton Árpád, túllicitálva Verestóy optimizmusát, annak matematikaila g lehetséges esélyét latolgatta, hogy akár négy jelöltet is bejuttathat az erdélyi magyarság az EPbe. Az SZKT ezúttal nem nyúlt késő délutánba, gyors, de egyértelmű szavazás erősítette meg az ÁT döntését, az RMDSZ EPjelöltlistája immár véglegesnek tekinthető. vissza Farkas Réka, Háromszék Sógor a magyar nyelv hivatalossá tételéért küzd majd Brüsszelben Erdély.ma [ 2007. szeptember 09., 11:01 ] Sógor Csaba szenátor szombaton, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése végén kijelentette, azért fog küzdeni Brüsszelben, hogy a magyar nyelvet elismerjék Románia második hivatalos nyelveként, legalább azokban a régiókban, ahol a magyarság arány a meghaladja a 20 százalékot. Sógor ugyanakkor elmondta, hogy azokért az ügyekért fog síkraszállni, amelyek nem sértik Románia érdekeit, és ha az autonómia, a kétnyelvűség és a tartományok jó Európának, akkor Romániának is jó lesz. Sógor Csaba szenátor az RMDSZ európai parlamenti listáján második helyen szerepel. vissza Paprika Rádió/Rompres Az RMDSZ elnöke azt tanácsolja a szociáldemokratáknak, hogy ne nyújtsák be a bizalmatlansági indítványt Paprika Rádió 2007910 8:45 Markó Béla szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén jelentette ki: nem látja értelmét a Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványának, és azt tanácsolta a szociáldemokratáknak, hogy ne nyújtsák be a dokumentumot - írja a Mediafax. A Szoc iáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványát várhatóan e hét közepén – valószínűleg szerdán – nyújtják be. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett 10hez képest a dokumentum két napot késik.Szociáldemokrata pártbeli források szerint a halasztás oka, hogy az alakulat időt nyerjen a tárgyalásokra. Az alakulat hétfőn tárgyal és dönt a bizalmatlansági indítványról. A Cotidianul napilap úgy tudja, hogy jelen pillanatig mindössze 71 támogató aláírás gyűlt össze, míg a benyújtáshoz 118 kézjegyre van szükség. Az újságírók szerint a Szociáldemokrata Párt 43 szenátora közül csupán egy, nevezetesen Mircea Geoană írta alá a dokumentumot, a 103 képviselőből pedig csak 70en látták el ezt kézjegyükkel. vissza Egyelőre a magyar iskolá kban is Kárpátalja 2007.09.07. A Beregszászi Magyar Gimnázium hagyományaihoz híven a tanévnyitó főszereplői a legkisebb diákok voltak. Szabó Árpád igazgató ünnepi beszéde után a végzősök avatták gimnazistává az 58 elsőst, mellükre tűzve a BMG jelvényét. Gratulált az ifjú gimnazistáknak dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a megyei tanács oktatási bizottságának elnöke is, külön köszöntve szüleiket, mert mint mondta: akik ma tudatosan a magyar gimnáziumot választották