Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-22
3 Feladni a rossz beidegződéseket - Kóka János a Szabad Demokrata Szövetség elnöke megfogalmazásában a liberális ne mzetpolitika célja az, hogy magyarság együvé tartozása valódi közösséget jelentsen. Az ÚMSZnek és az Erdélyi Riportnak adott interjújában a politikus kifejtette: az SZDSZnek érdeke, hogy a határon túli magyarok számottevő képviselettel rendelkezzenek az EPben, és másodlagosnak tekinti, hogy melyik frakcióban foglalnak majd helyet. (ÚMSz) „Én mélyen ellenzem, hogy itt van” – Gyurcsány a Szent Koronáról Merkelnek - A kormányfő izgalmasnak találta az öt halálesettel járó augusztus 20i katasztrófát (MNO) Fogyó vendégmunkások: nem jönnek dolgozni a „románok” - Az idén az első félévben 29.251 külföldi munkavállaló kapott munkavállalási engedélyt, zöld kártyát magyarországi munkavégzéshez, vagy kezdhette meg a munkát egyszerű regisztrációval. Ez 9.222vel kevesebb, mint 2006. első félévében – közli az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. (MNO) Létbizonytalanság – A közszférában kő kövön nem marad – „ Teljes jog- és létbizonytalanság fen yegeti a közalkalmazotti és a köztisztviselői szféra jelentékeny részét ” – derül ki a kormánytöbbség által elfogadott legújabb szabályokból. A koalíciós pártok ugyanakkor hat évre megpróbálják szilárd pozíciókhoz juttatni, bebetonozni saját híveiket. Arról nem készült hatástanulmány, milyen eredménnyel működik majd a közhatalom. (MNO) R OMÁNIA Markó: Európába nem az identitás feladásával, hanem annak hangsúlyozásával kell integrálódni − „Európába nem úgy kell integrálódni, hogy f eladjuk önazonosságunkat, hanem meg kell keresni azokat az eszközöket, amelyekkel államhatárok nélkül is hangsúlyt lehet adni az identitásnak” - jelentette ki Markó Béla , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Székelyföld határát jel ző tábla eltávolítása kapcsán. A politikus az MTInek nyilatkozva elmondta: óriási baklövésnek tartja az RMDSZszel együtt kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) minisztereinek hozzáállását, akik azt hitték, hogy kedvére kell tenni a román közvélemény naci onalista részének (MTI) Nagy sikernek örvendett a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója − Az először megrendezett eseményre a világ számos országából hazalátogattak a történelmi Háromszékről elszármazott székelyek, akik az otthon maradottakkal együtt, az esemény záróakkordjaként hétfőn este látványosan fejezték ki összetartozásukat: a hajdani lármafák mintájára láncban gyújtottak tüzet, amely körülbelül ötven településen égett egyszerre. A rendezvényt kitaláló Demeter János , a Ková szna megyei tanács elnöke az MTInek kedden elmondta: a háromszékiek megértették a világtalálkozó lényegét, s együttes erővel mindent megtesznek szülőföldjük felemeléséért. Reméli, hogy szemléletváltás kezdődik el bennük, s felmérik: a mai világban csak na gyon komoly összefogással lehet fejlődést elérni (MTI) Újra lesz Székelyföldtábla − Elsőként a Kökös határában felállított Székelyföldtáblát távolították el a tegnapi táblatisztogatási akció során, később ennek több ,,törvényt elen" pannó is áldozatul esett (Kitekintő)