Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-24
24 meg alapítója azt vetette papírra egy Horthynak címzett, de valószínűleg soha át nem adott előterjesztésben, hogy „a magyarorosz nép lelke ez alatt [a visszatérés óta eltelt] három hónap alatt sokkal távolabbra sodródott a magyartól, mint amilyen távol állott a cseh megszállás idején”. Tény, hogy a megértésre irányuló felsőbb szándékok megvalósítását az alsóbb fokú hatóságok többször is megakadályozták, továbbá, hogy a magyar állam által előnyben részesített görög katolikus, illetve a görög keleti egyházak közö tti ellentétek is még nyíltabbá váltak, mint korábban. 1939 júniusában életbe lépett a polgári igazságszolgáltatás, Kárpátalja kormányzói biztosa Perényi Zsigmond koronaőr, utóbb Kozma Miklós lett. Július 7én megszűnt a katonai közigazgatás is. Teleki, aki őszinte híve volt az önkormányzatnak – és akinek távlati terveiben valószínűleg a többi nemzetiséget is megillető autonómia életbe léptetése is szerepelt – , több szakembert és politikust vont be a törvénytervezet előkészítésébe. A koncepciók eltérőek v oltak, a dokumentumnak kilenc változata készült el. Az egyik fő vitapont: rutén nemzeti, vagy pedig kárpátaljai területi autonómia kidolgozása ajánlatose. A nemzeti autonómia központjává Ungvár lett kiszemelve, ami a nyelvhatáron innen lévén, keresztezte a volt kisebbségi magyar politikusok érdekeit is. Másrészt közülük többen – például Vozáry R. Aladár – amellett törtek lándzsát, hogy nem az önkormányzat megadása, hanem a szociális és gazdasági állapotok rendbetétele a legsürgetőbb feladat, illetve hogy a ruszinságnak ez volna a döntő érdeke. Hasonló álláspontot foglalt el a görög katolikus ruszin elit egy része is. Az új helyzet bevezetése kettős jogrendszert léptetett volna életbe Magyarországon, így a vele kapcsolatos viták az egész alkotmányos rendszer t érintették. Az új jogállapot mintája eredetileg a régi horvát önállóság lett volna. Az ellenérvek közé tartozott, hogy a terület érintkezik a Szovjetunióval, s az onnan érkező ügynökök agitációja folytán az önkormányzat az állami dezintegrációt is előseg íthette volna. Az év nyarától minisztertanácsi döntés értelmében a hatóságok és hivatalok kötelesek voltak kétnyelvűvé válni, a hivatalos nyomtatványokat két nyelven kiadni, illetve a közhivatali alkalmazottaknak bírniuk kellett a „magyarorosz” nyelvet. A Kárpátaljai Vajdaságról és annak önkormányzatáról szóló törvényjavaslatot Teleki csak 1940. július 23án terjesztette be a parlamentben, de katonai vezető körök követelésére és tekintettel a világháborúra, már augusztus 5én visszavonta azt. A náci diktat úra felvidéki politikai áldozatai Magyarország 1944. március 19i német megszállását követően több városban működött Gestapo kirendeltség, így Kassán is. A megszállók Budapesten kész listák alapján kezdték meg a németellenes közéleti személyiségek, főleg legitimisták, liberálisok, kisgazdák, szociáldemokraták letartóztatását. Az első hetekben Kassáról húsz szociáldemokrata, illetve szakszervezeti vezetőt internáltak, élükön Borovszky Géza egykori prágai képviselővel, akit a harmincas években Csehszlováki a Szociáldemokrata Pártjából kizártak, mert szót emelt a párt nemzetiségpolitikája ellen. A fönnmaradt töredékes adatok szerint Rozsnyóról és Ungvárról is hurcoltak el embereket. A legtekintélyesebb magyar politikai foglyok közé tartoztak a mauthauseni k oncentrációs táborba hurcolt „prominensek”; közülük Szvatkó Pál szerkesztő, esszéíró volt korábban a két háború közötti kisebbségi közélet egyik ideológusa. A bécsi döntésig a szlovákiai magyar politikaitársadalmi életben vett részt báró Schell Péter, aki 1944 októberében a kiugrás előkészítésére még nyáron kinevezett Lakatoskormány belügyminisztere lett. A kiugrási kísérlet kudarca után ő és néhány más magyar fogoly a III. Birodalom legfontosabb rabjaival (Leon Blum volt francia miniszterelnökkel, Schusc hnigg osztrák kancellárral, Martin Niemöller lelkésszel) járta végig a koncentrációs táborokat. A nyilas korszakban a nyílt ellenállókon kívül elsősorban azok kerültek a németek és a magyar belügy figyelmének középpontjába, akik a zsidókat igyekeztek men teni, szabotálták a totális mozgósítást, vagy megtagadták a kiürítési parancsot. A terror halálos áldozatai közé tartozott a 2006ban boldoggá avatott, s a harmincas évekig szintén Csehszlovákiában élő kassai Salkaházi Sára szociális testvér, Bernovits Vil ma hitoktató és Tost László országgyűlési képviselő, volt kassai polgármester. 1944ben a magyarországi börtönöket, internálótáborokat kiürítették, s a foglyokat a komáromi erődrendszeren át németországi koncentrációs táborokba irányították. A dachaui lá gerbe számos komáromi és kassai volt közigazgatási vezetőt és közéleti embert hurcoltak el, de érsekújvári, dunaszerdahelyi, párkányi nevekkel is találkozunk a túlélők által összeállított listákon. Dachauban halt meg többek között Alapy Gyula nyugalmazott komáromi polgármester, dr. Lapka Béla érsekújvári vármegyei tiszti ügyész, dr. Pataky Kálmán párkányi ügyvéd, Szegő Miklós nyugalmazott dunaszerdahelyi
