Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-31
18 S hogy hogyan kép zeli? Amint rendbe teszik az épületet, beleértve a berendezést, a tetőtérbeépítést, a hagyományos kézművesműhelyek kialakítását, jöhetnek a turisták. Akik megnézhetik, fizetség ellenében, hogyan fejik kézzel a tehenet, betekintést kapnának a sajtkészítés folyamatába, s akik persze vennék és vinnék a helyben készült sajtot, kézművestermékeket. ► Pénz a sóraktárban A Csángó Hagyományőrző Ház, illetve épületegyüttes három részből állna. Ebből kettő már áll is, ezeket a századelő körüli időkből örökölte meg a kommunista rezsim, és meglehetősen lelakott állapotban hagyta 90 után. Először szülészetként, majd körorvosi rendelőként működött, majd volt itt fogászat, végül termelőszövetkezeti üzlet és kocsma. Építenének az udvarra egy hagyományos csángó nyári kony hát kemencével, ahol házikenyeret és kürtőskalácsot sütnének. Egy hat évvel ezelőtt készült költségvetési terv szerint, a kilenc helyiséggel számoló épület és a hozzá tartozó csűr rehabilitációja 4,5 milliárd régi lejbe került volna. Utóbbiba képzelték a hagyományos kézművesműhelyeket. Azóta romlott az állapota, és a rehabilitáció költségei ezzel egyenes arányban nőttek. Új költségvetési tervezet nincs. Pályázni szeretnének, válaszolja kérdésünkre Mihók György. Ebben a Hargita Megyei Kulturális Igazgatós ág minden tőlük telhetőt megtesz, megígérték, segítenek a – nevezzük így – tájház létrehozásában. A csángómagyar egyesülettől nem várnak, nem is kértek segítséget. Megoldják maguk, mondják. Korábbi ígéretek voltak a határon túlról is. Magyarországról, a k ulturális minisztérium ígért egy 25 millió forintos támogatást. Igaz, nem ennek a háznak a tatarozására, hanem egy nagyobb épület felhúzására, amelyet a helyi kultúrotthonnal és iskolával közösen az utóbbi udvarára képzeltek el. Ám a terv kútba esett. Mara dt a volt szövetkezeti „bodega” épüle te és a hozzá tartozó csűr. ► Önerőből attrakciót Idén májusban, a 215/2001es törvény alapján, a helyi tanács határozatot hozott: lesz tájház. A kultúrigazgató szerint Mihók Péter polgármester meg is ígérte: idénre a tanács elkülöníti azt a 35 ezer lej t a költségvetésből, amely egyelőre csak az épület újrafedésére és a korhadt fa szerkezeti elemek cseréjére lesz elég. Most csak ott tartanak, hogy a korábban sóraktárként működő csűr téglafalrészét újrafalazták, újrafedték az építményt, új betonalapot ö ntöttek, öt tonna szemetet elszállíttattak az udvarról, és leverték a vakolatot a hajdani kocsma épületéről. Ismét papucsDacia, irány a polgármesteri hivatal. Mihók Péter polgármester hozzáállása pozitív. Megnyugtatóan bólogat, októberben lesz pénz az é pület biztonságos átteleltetésére: „35 ezer lej egy ekkora, 5320 lelket számláló községben nem számít soknak. Ráadásul az orvosi rendelőt nemrég tatarozták, sok ép cserép megmaradt, ami elég lesz a volt szövetkezeti épület befedésére. A jogi része is rende zve. Telekkönyvezve a polgármesteri hivatalhoz van, a hivatal pedig átadta az ügykezelést a kultúrotthonnak.” Hüvelykujj a levegőben - stoppolni indulunk. Háttérben a hangulat szinte giccses, annyira szép. Gyimesi muzsika fodriozik ki egy kocsmából: tánch áztalálkozó van Középlokon, itt vannak a turisták is. A polgármester figyeli őket. Jövőben, még ha csak a Csángó Hagyományőrző Ház udvarán is, de már lesz látnivaló - mondja búcsúzóul. vissza Fogalomtársítás Új Magyar Szó 2 007. július 31. Szerző: Salamon Márton László Rendszerváltás- szemléletváltás. A tegnapi MarkóTőkés találkozó konklúzióit megfogalmazó nyilatkozatokban megjelenő fogalomtársítás a megegyezés üzenete helyett újra csak a szembenállásét hordozza. Azt sugall va, hogy a két fél önkéntelenül is – még ha mindkettőnek célja ezzel ellentétes üzenetet hordozni – az álláspontok közti különbségeket hangsúlyozza, és nem a találkozási pontokat.