Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-14
27 Ugyancsak érdekfeszítő eseményei voltak a szabadegyetemnek A határon túli magyarság a magyarországi médiában címmel, magyarországi médiaszakértők részvételével megtartott vitadélután, illetve a Titkosszolgálatok, rendőrség és jogállamiság című fórum , melynek előadója volt többek között Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, országgyűlési képviselő. A rendezvényhez kapcsolódó kulturális programok közül említsük meg a Mátyásföldi Lovas Egylet látványos bemutatóját, illetve az 1956o s eseményeket feldolgozó Szabadság, szerelem című magyar játékfilm kárpátaljai bemutatóját. A tábor keretében megszervezett médiaelőadások az ORTT által nyújtott támogatásokból valósultak meg, s a rendezvényt támogatta a Szülőföld Alap is. vissza Németh Zsolt: A nemzetpolitika tetszhalott állapotban van Kárpátalja 2007. július 13. A XV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem vendége volt Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke, a legnagyobb magyar ellenzéki párt, a FideszMPSZ Külügyi Kabinetjének elnöke. A politikust a magyar külpolitika, a nemzetpolitika és az ukránmagyar kapcsolatok alakulásáról kérdeztük. - Hogyan jellemezné a magyar külpolitikát? - Röviden alibikülpolitik ának nevezhetnénk azt, ami manapság külpolitika címén történik. A meghatározó, kulcsfontosságú kérdésekben ugyanis napjainkban egyszerűen nem létezik magyar külpolitika. Ilyen például az energiabiztonság kérdése, amennyiben nem tudjuk, hogy egy különutas, Oroszország irányában tájékozódó politikával vane dolgunk, vagy pedig a közös európai energiapolitika megvalósításán fáradozik a magyar kormány. De nem ismerjük Magyarország álláspontját olyan fontos kérdésekben sem, mint például az amerikai rakétavédelmi rendszer, holott a NATOban, a nemzetközi politikában javában zajlik az eszmecsere erről a kérdésről; nincs álláspontja a magyar kormánynak a Koszovó státusát rendezni hivatott nemzetközi elképzelésekről sem, amivel pedig időnként már a közös európai unió s álláspont kialakítását is veszélyezteti. Azt sem tudhattuk meg, mi a magyar álláspont a tallinni háborús emlékmű eltávolítása kapcsán kirobbant oroszészt konfliktust illetően. Egyszóval, van külügyminiszter, van külügyminisztérium, de azt sem igen venné nk észre, ha nem lenne. A magyar külpolitika talán egyetlen dolgot csinál: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdekeinek és felfogásának megfelelően úgy viselkedik, mintha a külpolitika a belpolitika meghosszabbítása lenne, mintha ezt az ágazatot is a pártpol itika érdekében kellene felhasználni, dicsérve a kormányt és a miniszterelnököt, ugyanakkor szapulva az ellenzéket és annak vezérét. Ez a szemlélet azonban nem számol azzal, hogy nem lehet megtéveszteni a külvilágot. Gyurcsány Ferencet a belpolitikai és ga zdaságpolitikai teljesítménye alapján fogják hosszabb távon megítélni külföldön. A köztisztviselői törvénnyel ellentétes, pártpolitizálásra való biztatása a magyar diplomatáknak pedig csak fokozza azt a hitelvesztést és szakmai demoralizáltságot, amiben a magyar diplomáciai kar évek óta leledzik. A sok ponton nagyon felkészült magyar diplomácia ma egyszerűen nem kap olyan típusú megbízatást, feladatot, ami a dolga lenne, ehelyett végső soron törvénysértésre, a pártsemlegesség elvének megsértésére utasítja ő ket a külügyminisztérium, például akkor, amikor olyan táviratokat küld ki október 23át követően a nagyköveteknek, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét negatív színben minősítsék a nemzetközi partnerek szemében. - Mi a helyzet a nemzetpolitika területén? - Az elmúlt öt esztendő egy nagyfokú pusztítás időszaka volt. A rendszerváltás óta kiépült nemzetpolitikai intézményrendszer lebontásának lehettünk tanúi. Megkoronázta ezt a fajta pusztítást az, ahogyan a kormányzat a 2004. december 5i népszavazást kez elte: nem volt figyelemmel a határon túli magyarokra, kizárólag rövid távú pártpolitikai érdekek vezérelték álláspontjának kialakításakor. Ezt követően pedig, miután látta, hogy nagyon nagy kárt tett, hogy milyen nagyfokú kiábrándulást idézett elő a határo n túli magyarok körében, hogy elhintette az anyaországi polgárok körében a gyanakvást és az ellenségeskedést a határon túli nemzettársainkkal szemben, gyakorlatilag hibernálta a nemzetpolitikát. Ennek a hibernált állapotnak vagyunk mind a mai napig elszenv edői, azaz a magyar nemzetpolitika tetszhalott állapotban van. A külpolitikával kapcsolatban elmondottakhoz képest