Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-12
24 A központoktól távol eső határ menti szakaszok periférikus helyzetét transznacionális programok enyhítik majd - mondta Törzsök Erika, felidézve, hogy Csáky Pál a pozsonyi munkaerőhiányt és a Zemplénben tapasztalható óriási munkanélküliséget említette példaként. A "Varratmentes Európa" nevet viselő infrastrukturális fejleszt ések keretében hidakkal, utakkal, határátkelőkkel kötnék össze újra a határ két oldalán élőket. Csáky Pál - a főigazgató beszámolója szerint - nyolckilenc újabb Ipolyhíd megépülését tartaná szükségesnek. Csáky Pál kedden találkozott Bajnai Gordon önkormá nyzati és területfejlesztési miniszterrel is - mondta Törzsök Erika. A szlovák pártelnök a tárgyaláson elmondta, hogy olyan pályázati rendszert tart szükségesnek, amely a határon átnyúló hatású pályázatokat mindkét országban bemutatja. Bajnai Gordon isme rtette, hogy Magyarország új stádiumba lépett, mivel a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatainak kiírása rövidesen megkezdődik. Egyetértés volt abban, hogy az uniós források "levezényléséből" adódó tapasztalatokat kormányzati szinten, illetve tudástranszf er segítségével osszák meg - összegezte a két politikus megbeszélését Törzsök Erika. vissza Kék útlevél, plasztikkártyás kishatárátlépő Kárpátinfo.net 20070711 03:00:00 Az útlevélosztályok beszüntették a régi típusú útle velek kiadását, a Miniszteri Kabinet által jóváhagyott új típusú, kékszínű útlevelek kiállításához azonban még nem láttak hozzá. 2008 januárjától bevezetik a kishatárátlépők kiadását is, amit kezdetben az útlevélben eszközölt konzulátusi bejegyzés, később egy fényképes plasztikkártya formájában vehetnek igénybe az 50 kilométeres határmenti övezeten belül lakók. Az új típusú útlevelek bevezetését az tette szükségessé, hogy azok nem voltak ellátva megfelelő védő elemekkel, hamisításuk tehát nem okozott külön ösebb gondot. Ráadásul 2006 augusztusábanszeptemberében az Ukraina Nyomdaipari Vállalat a technológiai előírások durva megszegésével mintegy 185 ezer olyan útlevelet nyomtatott ki, amelyek nem feleltek meg a nemzetközi biztonsági követelményeknek és az okat sajnos ki is adták az igénylőknek. Így nem tudhatjuk, hogy a múlt év második felében és később kiadott útlevelünkkel nem kerülünke kellemetlen helyzetbe külföldön. A Miniszteri Kabinet június 26án rendeletet hozott az új típusú útlevelek kiadásának megkezdéséről. Ugyanakkor elrendelte, hogy a régi típusú útlevelek érvényességi határidejükig érvényben maradnak. Az új típusú útlevelek nyomtatása megkezdődött. Azok azonban még nem jutottak el a megyék útlevél osztályaihoz. Leszállításukat különleges futárszolgálat fogja végezni. A megyei útlevélosztály tájékoztatója szerint az új típusú útlevelek kiadásával nem lesznek problémák. Amint megkapják az új űrlapokat, azonnal hozzálátnak kiadásukhoz. Elsőként azok fogják megkapni, akik májusjúniusban igé nyeltek új útleveleket. Az útlevélosztály ígéretet kapott, hogy már a napokban megérkezik Kárpátaljára az új típusú útlevelek első szállítmánya. Egyelőre tehát csak a gyermekútlevelek kiadásával foglalkoznak, azok formája ugyanis nem változik. Az útlevelet az igénylés beadásától számított egy hónap alatt kell kiadni. Előzetes értesülések szerint kiállításáért 170 hrivnya illetéket kell majd fizetni. Ha az igénylő rövidebb idő alatt akarja megkapni útlevelét, magasabb illetéket kell fizetnie. Az új útlevél borítója kékszínű. Tulajdonosának adatait tartalmazó oldala többrétegű, áttetsző védőhártyával fedett polikarbonátból készül, amelyre lézergravírozással viszik fel az adatokat. Az új útlevél 25féle biztonsági elemet tartalmaz (összehasonlításként megemlít jük, hogy a forgalomban lévő legmagasabb címletű bankjegyek csak 17 biztonsági elemmel vannak ellátva). Egyelőre nem tudjuk, mikor kezdhetik me g a megyei, járási útlevélosztá lyok az új útlevelek kiadását. Reméljük, nem kell sokat várni erre. A múlt héten Nuszer Ernő, a megyei közigazgatási hivatal európai integrációs és külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó főosztályának vezetője közölte, hogy a schengeni normák érvénybe lépésével egyidejűleg, a magyar féllel folytatott tárgyalások eredményeinek megfelel ően újra bevezetik a kishatárforgalmat, amely lehetővé teszi,