Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-12
19 Mit ért konszolidáció alatt, mi az amit konszolidálni kellett? Ön, és most idézem újra, az akkori indulatok elcsitulását említette. Nem, elsősorban azt értettem ez alatt, hogy a kongresszus előtt egy teljes tisztújítás zajlott a pártban. Az alapszervezetek 25 – 30 százalékában lecserélődtek az elnökök, új vezet őségi tagok kerültek fontos posztokra, a járási konferenciák is néhol zajosak voltak. Tehát ez minden párt életében egy ilyen időszak, azért az egymásnak feszülések időszaka is, hiszen versenyhelyzetbe kerültek az emberek. És nem rejtem véka alá azt a való ságot sem, hogy jelen pillanatban is van 23 olyan járásunk, ahol azért még érződik, nemcsak ennek a hatása, hanem az elmúlt három választás hatása is, tehát a megyei választásokra, a helyhatósági választásokra illetőleg a parlamenti választásokra gondolok . Például a Lévai járásban a megyei választások után szintén cserére került sor és azért azt hiszem, hogy úgy a tisztességes, hogyha elmondjuk, hogy ennek a nyomai még azért ott érezhetőek a lévai elnökség tagjai között is. Csak annyit akarok ezzel mondani , hogy mégiscsak a kongresszus után egy új felállású párt az, amelyiket új sínekre kellett tenni. Tehát én ilyen értelemben gondoltam ezt az új időszakot. Meg kellett ismerkednünk az alapszervezetek elnökeivel, a járások új tisztségviselőivel. A pártból é rkező hírek szerint, talán egykét járást leszámítva végigjárták DélSzlovákiában a járásokat. Mi az amit sürgős feladatként vagy égető problémaként tapasztaltak? Mi az amit lényegében halasztást nem tűrően meg kellene oldani? Ezek nagyon jó találkozók vo ltak és nagyon örülök annak, hogy a járási vezetők mondták azt, hogy ilyen még nem történt a pártban. Megkérdeztük a véleményüket, nemcsak a párt belső ügyeit illetően, hanem az adott régió problémáit illetően. Sok helyen valóban komoly és mély elemzések h angzottak el arról, hogy milyen prioritásokat kellene megfogalmazni az adott járás, az adott régió irányába és ezt természetesen meg fogjuk tenni. Tehát ennek volt már egy fölfutása, egy kifutása a stratégiai tervünk elkészítésére. Megpróbáltuk felmérni az t, hogy milyen állapotban van a szlovákiai magyar közösség, milyen állapotban vannak a járások, pontosabbak az információink, jobban megismertük egymást és a járások vezetői pedig közvetlenül elmondhatták az egyes elnökségi tagoknak is, a parlamenti képvis előknek is a véleményüket, az elvárásaikat, a kívánalmaikat. Tehát ez egy fontos időszak volt. Fárasztó volt, mert valóban 1213 ezer kilométert futottunk le az elmúlt két és fél hónap alatt, de úgy gondolom, hogy megérte, Szükséges volt, mert lépésrőllép ésre össze kellett hoznunk a szakmai tanácsokat és a kerületi tanácsokat is, az alapszabály értelmében meg kellett szerkesztenünk a működési szabályokat, és össze kellett őket állítani, hogy ez a párt szakmailag is kellő háttérrel rendelkezzen. A médiában valaki azt mondta, hogy tisztogatás zajlik a pártban. Ez sem igaz így természetesen, hiszen a Magyar Koalíció Pártjának közel 30 fizetett alkalmazottja van, abból egy embert cseréltünk le, azt sem úri jókedvünkből, hanem az alapszabály mondta azt, hogy mos t egy új funkciót hoztunk létre, a pártigazgatói funkciót és oda valakit meg kellett választani, az alapszabály értelmében. Nem tervezek én nagyon nagy változtatásokat a párton belül, de azért azt mindenkinek látnia kell és tudnia kell, hogy a nagyobb ford ulatszám többet és minőségibb munkát igényel mindenkitől. Hallgató kérdése: A Beneš dekrétumokra vonatkozik. Kezdeményezni fogjuk azoknak a kárpótlását, akiket a Beneš – dekrétumokra való hivatkozással, de azokkal is visszaélve törvénytelenül vittek el Csehországba és bizony nem a legjobb körülmények között dolgoztatták őket. Úgy gondolom, hogy az államnak, a társadalomnak ez egy nagy adóssága Önökkel szemben, azokkal szemben, akikkel szemben így jártak el és természetesen a párt is és jómagam is ezt a t émát napirenden fogjuk tartani. Van Önnek egy időbeni horizontja, hogy kb. mikorra gondolnának gyakorlati szempontból ehhez hozzányúlni? A közeljövőben fogunk ezzel a témával foglalkozni, az egész csomaggal egyébként, egy új kárpótláscsomaggal. A problé ma ott van ugye, hogy kisebbségben vagyunk, tehát nem tudjuk megszavaztatni az ezzel kapcsolatos törvényt a parlamentben, de mindenképp minimum napirendre kell tűzni és tárgyalni kell róla. A másik dolog pedig, a szlovák kollégák előtt is nyilvánvalóvá kel l tenni, hogy itt még egy mulasztás nyitott és eddig már sok társadalmi célcsoport kapott különböző kárpótlást, különböző dolgokért. Szeretném, hogy ha a szlovákiai magyarok is végre sorra kerülnének. Értsem úgy, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételről le nne szó?