Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-10
5 Felnőttképző központ az Ungvidéken − A napokban ünnepé lyes keretek közt nyitották meg az Ungvidék első felnőttképző központját. A Nagykaposi Magyar Közösségi Ház mellett működő intézmény átadásán jelen volt Duray Miklós , a Magyar Koalíció Pártja alelnöke, Palotás József , a magyarországi Miniszterelnöki Hivat al munkatársa, Albert Sándor , a komáromi Selye János Egyetem rektora és Molnár György , a Békéscsabai Regionális Képző Központ igazgatója (HunInfo) Titokzatos pénzeket költ Ján Slota − Nyugtalanítja a szlovák kormányt a ma gyar európai parlamenti képviselők közös fellépése, ezért a külügyminisztérium nyilatkozatban tiltakozott a "politikai beavatkozás" ellen. Pozsony úgy véli, hogy Budapest megkérdőjelezi a szlovák bűnüldöző szervek pártatlanságát − A Plus Jeden Den című poz sonyi bulvárlap szerint Ján Slotának , a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének fényűző életmódja és a hivatalos, bevallott jövedelme nem egyeztethető össze (MH 8.o.) DélFölvidéki Autonómia Tanács alakul − A komáromi Commora Aula Polgári Társulás már tavaly aláírásgyűjtésbe kezdett a DélFölvidéki Automónia támogatása érdekében. Hamarosan megalakul az Autonómia Tanács is, amely a koordináló szerepet hivatott betölteni (Felvidék.ma) Berényi véleménye az A utonómia Tanáccsal kapcsolatban − A MKP új vezetése a tervek szerint a jövőre esedékes programalkotó közgyűlésig kidolgozza önrendelkezési koncepcióját, jelenleg a műhelymunka folyik. Az Autonómia Tanács hétvégi alakuló ülésével kapcsolatban nyilatkozott a Pátria Rádiónak Berényi József , az MKP elnökhelyettese (Felvidék.ma) Pozsonynak Slota szab irányt – Malina Hedvig számára tavaly augusztus 25e még most is rémálom (MN 9.o.) http://www.mno.hu U KRAJNA Viktor Juscsenko ukrán elnök interjúja az MTInek − „Ukrajna, mint bármely civilizált ország, olyan térségben kíván élni, amelyet stabil politikai és gazdasági viszonyok jellemeznek, ezért nem csupán formálisbaráti kapcsolatokat ápolunk mind en szomszédos állammal, hanem igyekszünk - és úgy vélem, ez sikerül is - a kölcsönös megértésre, egyetértésre és kölcsönös segítségnyújtásra alapozni kapcsolatainkat” - szögezte le az MTInek Viktor Juscsenko ukrán elnök. Az államfő abból az alkalomból vál aszolt írásban a távirati iroda kérdéseire, hogy kedden kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. Az ukránmagyar kapcsolatok aktívan, a jószomszédi kapcsolatok, a partneri viszony és a konkrét eredményekre való törekvés szellemében fejlődnek. Kap csolataink fő megkülönböztető jegye az, hogy problémamentesek. „Nem okozunk egymásnak meglepetéseket, nincs min osztozkodnunk, nincs mi miatt vitáznunk. Új Európát építünk, átvéve és átadva a demokratikus fejlődés tapasztala ta it ” - fogalmazott Juscsenko (M TI) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Megkezdődött az Európai Parlament ülésszaka Strasbourgban − A keletközép európai régióban a rendszerváltás óta a véleménynyilvánítás és gyülekezés szabadságát már nem elsősorban az állammal s zemben kell megvédeni, hanem az egyre erősödő