Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-09
5 akkor ezt magyarországi támogatás nélkül is meg tudják oldani. Érdekesség, hogy a pályázat szerint az új tanszék szeptembe rtől működni is fog, közben az egyetem felvételit hirdetett, és abban ez az új képzési lehetőség nem szerepel. A végül megszületett kompromisszumos megállapodás lényege az, hogy megkapta az egyetemi tanszék a megnyitásához szükséges összeget, a Kárpátaljai Magyar Ifjúságért Jótékonysági Szervezet fiatal értelmiségiek kutatói ösztöndíjaira ugyancsak kapott pénzt, és a kormány jelen lévő képviselője, dr. Nagy Imre szóban megígérte, hogy a Rákóczifőiskola működéséhez szükséges hiányzó összeget a kormány pályá zaton kívül pótolni fogja. Összegezve, a vitatott kérdések ellenére is azt kell mondanom, hogy mind a kormány, mind a másik ukrajnai magyar társadalmi szervezet képviselőjével, Medvigy Istvánnal sikerült kompromisszumos megoldást találni. Amennyiben a kor mány képviselője betartja a szavát, akkor a főiskola helyzete pillanatnyilag megnyugtatóan rendeződik, de az igazán jó megoldás az volna, ha a Rákóczifőiskola hosszú távú finanszírozása megoldódna. Tanulság még, hogy az ukrajnai és horvátországi delegált akkal ellentétben a többi Kárpátmedencei országból érkező kurátorok már eleve egy egyeztetett kompromisszumos javaslattal érkeztek Budapestre. Célszerű lenne nálunk is keresni annak a lehetőségét, hogy a későbbi kollégiumi ülések előtt a két nagy kárpátal jai társadalmipolitikai szervezet előzetesen tárgyaljon arról, hogy melyik milyen terveket támogat, és esetleg egyezség szülessen arról, hogy milyen javaslatokat terjesszenek elő. Badó Zsolt Medvigy István (UMDSZ) a döntésekről "- Az Ukrajnára leosztot t összeg egész pontosan 51,5 millió forintot tett ki. Ebből 30 milliót fordítanak a felsőoktatásra, 5,9 milliót a szórványban való oktatásra, 10,5 milliót a magyar nyelvű oktatási intézmények támogatására. A kisebb összegű pályázatokra 5,1 millió forintot különítettek el. (...) Az UNE a magyar matematikai tanszék (a leendő magyar kar egyik eleme) megnyitásának támogatására például 15 millió forintot kapott. 13 milliót ítélt meg a kollégium a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működésének támoga tására, 2 millió forintot pedig a Kárpátaljai Magyar Ifjúságért Jótékonysági Szervezetnek a kárpátaljai fiatal értelmiségiek utánpótlásának kinevelésére, illetve ösztöndíjprogramjára. 10,5 millió forintot lehet fordítani a magyar nyelvű oktatási intézmén yek támogatására. (...) 5,5 millió forintot a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség használhat fel a kárpátaljai magyar iskolák oktatástechnikai igényeinek kielégítésére. 4 milliót ítéltek meg a Kárpátaljai Református Egyház alapítványának az egyházi líceu mok támogatására. Emellett egymilliót nyert el a KAMOT Jótékonysági Alapítvány pályázata is, amelynek célja a Kárpátmedencei iskolák találkozójának megszervezése, lebonyolítása. A szórványban folytatott magyar nyelvű oktatás támogatására 5,9 millió forin t lett előirányozva. Ebből 2,5 milliót a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a szórványban lévő iskolák támogatására, 540 ezer forintot a Kőrösmezői 3. Sz. Középiskola, 2,86 milliót pedig a Técsői Református Egyházi Gyülekezet, amely a magyar szórványköz pont tervezési költségeit fogja ebből finanszírozni, illetve szórványiskolákat támogat majd"- tudhattuk meg az Ukrajnai Magyar Krónikából és a zöld Kárpáti Igaz Szóból. (Ezek a döntések azonban csak az illetékes szakminiszter aláírása után válnak véglegess é - a szerk.) vissza Kit szolgált a Szabadkai Rádió? Vajdaságma.info 2007. július 7. [22:24] A Szabadkai Rádió vezetősége és dolgozói határozottan elvetik Gojko Radić, a Szerb Radikális Párt (SRS) állítását, amely szerin t ez a médium az elmúlt években a helyi hatalom kiszolgálója volt. A rádió kollektívája szerint ők mindig a polgárok érdekeiben cselekedtek, vagyis arra törekedtek, hogy átfogóan és tárgyilagosan tájékoztassák a nyilvánosságot. Annál nehezebben fogadják az ilyen minősítéseket és annál súlyosabban érinti őket a köztársasági műsorszórási ügynökség immár véglegesnek tűnő döntése, hogy a Szabadkai Rádió nem kaphat körzeti frekvenciát. vissza