Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-06
26 vissza Morfondírozások a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválja kapcsán Szabadság 2007.07.06. (7. oldal) Kisvárda – évente (legalább) egyszer felborz olja a kedélyeket. Vagy legalábbis egyesek kedélyeit. Az ok: mert van. Ha nem lenne, akkor meg azért, gondolom. Hogy miért nincs, mert hát járna nekünk. Az állóvíz többnyire a fesztivál után zavarodik fel. Előtte is, csak akkor más okokból. Közben is, de a z megint külön téma. Most éppen azért folyik a hőbörgés: egyes előadások nem méretkezhettek meg (a nem megfelelő körülmények miatt), ezáltal lemaradtak az esetleges nagydíjról. Feltételezzük, hogy így van. Én azért látatlanban nem állítanék ilyesmit, csak azért, mert ennek vagy annak a rendezőnek a munkájáról van szó, hiszen ez még nem biztosíték semmire. Másrészt a fentebbi „állítás" ezáltal megkérdőjelezi a sepsiszentgyörgyi nagydíjas produkció minőségét, ezt viszont nem tartom ildomosnak, de mondhatnám a zt is, hogy etikusnak, hiszen A nyugati világ bajnoka remek előadás. Bizonyíthatóan. Nem igazán értem azokat sem, akik látatlanban mondják meg a frankót a fesztiválról, a szervezőkről, egyáltalán az egész jelenségről, amelynek gyűjtőneve: Kisvárda. Mert lehet elégedetlenkedni, panaszkodni, kikérni magunknak, hogy másként, máshol kell szervezni, lehet azt mondani róla, hogy vidékies, kiürült, hogy értelmetlen, de milyen jogon? Mert kötelező lenne Kisvárdának évről évre megrendezni ezt a fesztivált? Nem. Még akkor sem, ha a város úgymond „profitál" a rendezvény nyomán. Mert kötelező az anyaországnak színházi seregszemlét biztosítani a határon túliak számára? Lehet. Véleményem szerint ugyan nem, mert hát miegyébre lehet ismételten bizonyíték ez az elvárás, mint a kinyújtott tenyérre: adjatok! De legyen ez az én bajom. A kinyújtott, kéregető tenyérről talán soha nem képes leszokni az erdélyi (s talán a teljes határon túli) magyarság, mert nem tud (vagy csak lassan tud) kinőni az önsajnálatból, nem tudja levet kőzni a Trianonszindrómát. Pedig ideje már saját kezébe venni a sorsát. Ha mégis úgy érezzük, hogy kötelező biztosítani számunkra fesztivált, akkor ezt esetleg bízzuk az ottaniakra, hogy saját határaikon belül miként, hol és hogyan oldják meg a problémá t. S ha nem tetszik a megoldás, nem kötelező
