Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-22
27 - Két beszélgetést idéznék fel. December 6án, az azutáni napon, hogy az ügyészség kérte az államfő jóváhagyását, találkoztam Traian Basescuval. Ez egy korábban kért találkozó volt, d e ekkorra kaptam tőle időpontot. Elbeszélgettünk erről az ügyről, és az államfő azt mondta, hogy ezek képtelenségek, ügyészségi túlzás a hazaárulás és a többi. Arra buzdított, hogy jelenjek meg az általa létrehozott bizottság előtt, és ahogy neki elmondtam , mondjam el az elnöki bizottság előtt is a logikus érveket és álláspontokat, mert ezek meggyőzik őket, hogy koholmányról van szó. Ez így is történt, meggyőztem őket, hiszen megállapították, nincsenek indítékok arra, hogy bármit elkövettem volna. A mási k találkozóra március 13án került sor. Március 12én volt a kormányülés, amelyen a miniszterelnök, az államfő jelenlétében és rosszallása ellenére, elhalasztotta az EPválasztásokat. A kormányülés napjának estéjén az államfő felhívta a szövetségi elnököt és közölte vele, hogy zöld utat ad az ellenem kezdődő eljárásnak. Három és fél hónap után éppen a halasztás napján tudatta ezt az államfő. Ezért találkoztam másnap az államelnökkel, s ő elmondta, hogy ezek a vádak képtelenségek, nem lehetnek valósak, és én bizonyára tisztázom majd magam, de ő nem tehet mást, mint hogy az igazságszolgáltatás elé engedi az ügyet, különben mit mondanának az emberek. Azt is mondta, hogy ő is érzi, hogy indokolatlan versengés folyik a korrupcióellenes ügyészség és a szervezett bűnözés elleni ügyészség között – az én ügyemmel az utóbbi foglalkozik. Mindkettő próbál minél nagyobb ügyeket felmutatni és produkálni, és ez az igyekezet időnként túlkapásokhoz vezet. Mondta, hogy az ő flottaügyében is ilyen képtelenségek láttak napvilá got: az ügyészség erőltetett konstrukciói és következtetései. Meg azt is, hogy ha én egyike lennék azoknak a minisztereknek, akik nem tettek semmit, akkor bizonyára nem történne ez velem. Ezek az államfő szavai, állításai. Március 19én közzétette, hogy zöld utat ad az eljárásnak, annak ellenére, hogy az ő bizottsága is azt állította, hogy nincsenek indítékok. Az ügyészség az eljárást már a referendumkampány idején, április 27én kezdte meg. A felfüggesztés napja egybeesik azzal, hogy az RMDSZ elutasított a a kormány ellen a demokraták által benyújtott bizalmatlansági indítványt. - Ezek után nem próbált meghallgatást kérni az államelnöktől? - Nem látom értemét. - Miért? - Mert olyan emberrel állunk szemben, aki mindent kiforgat, és valótlanságot áll ít majd a sajtóban. Hiszen látjuk, hogyan csúsztat a közte és Markó Béla között folytatott beszélgetésekkel kapcsolatban, amikor teljesen hamis állításokat, hazugságokat közölt. Forrás: Erdélyi Riport- A dossziéjából is az derül ki, hogy nincs indíték? - Ezt az államelnöki vizsgálóbizottság állapítja meg. Erről tudni kell, hogy Traian Basescu nevezi ki a tagjait. Öt jogász alkotja – hárman közülük volt ügyészek. A bizottságot az államfői hivatal jogtanácsosa vezeti, két tagja az igazságügyi minisztérium , másik kettő a belügyminisztérium részéről van jelen. Ez a bizottság azt állapította meg, hogy indítékok sincsenek arra, hogy elkövettem volna bármelyik bűncselekményt, mellyel az ügyészség vádolni próbál. Az ügyészségi anyagban pedig nincs tett. Olyan ké ptelen konstrukció van, hogy morálisan támogattam volna egy négy főből álló nemzetközi bűnszövetkezetet. Nevetségesen is hangzik, hogy négy főből állna egy nemzetközi bűnszövetkezet. De erről a morális támogatásról sem derül ki, hogy miben nyilvánult meg, milyen tett áll mögötte, mi támasztaná alá. Egyszerűen az időnkénti találkozások tényét próbálják felhasználni, holott ezek a találkozások semmit nem bizonyíthatnak. - Ezek a találkozások miniszterségéből adódtak? - Természetesen, hiszen a tárcavezetői munka szerves része találkozni tanácsadókkal. Nemcsak ezekkel találkoztam persze, hanem más tanácsosokkal, nemzetközi befektetővel is. Ezeknek a találkozóknak konkrét