Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-18
13 Autonóm tartomány nisi széhellyel? − Dél- és KeletSzerbia lakosai is úgy szeretnének élni, mint a vajdaságiak Vajdaságma.info • 2007. június 16. [12:13] Dél- és KeletSzerbia megirigyelte Vajdaságot? Állítólag ott is szívesen létrehoznák az autonóm tartományt ni si székhellyel. A B92 szerint Boško Ristić, a Demokrata Párt elnökségi tagja kijelentette, hogy szükség lenne egy új, az autonóm tartományok megalakítására vonatkozó törvény meghozatalára. Ristić kijelentette, hogy Niš lenne a dél- és délkeletszerbiai rég ió központja, amelynek intézményes felhatalmazása, saját forrásai és fennhatósága lenne. Elmondta, hogy Szerbia új alkotmánya lehetőséget nyújt új autonóm tartományok létrehozására, amit a decentralizáció egyik formájaként kezel. Kiemelte, hogy a legjelent ősebb kérdések és döntések, mint például az állambiztonság, a monetáris politika, Szerbia egységének és integritásának védelme, továbbra is a központi állami szervek hatáskörébe tartoznának. - De mindent, ami nem állami és nemzeti jelentőségű, de fontos Sz erbia polgárai számára, át kell adni az alacsonyabb rangú szerveknek - jelentette ki Ristić. Hozzátette, hogy az újonnan megalakult tartományoknak lenne törvényhozó és végrehajtó hatalma, mivel teljesen felesleges, hogy minden kérvény Szerbia legtávolabbi részeiből is Belgrádba kerüljön. Elmondta továbbá, hogy Dél- és KeletSzerbia lakosai is úgy szeretnének élni, mint Vajdaság lakosai. - Nekik van Vajdaságuk, vajdasági intézményeik és példaértékű felhatalmazásaik. Mi amellett vagyunk, hogy Dél- és DélkeletSzerbia Vajdasághoz hasonló tartomány legyen, az alkotmányban előírt feltételekkel összhangban - mondta a demokrata párti politikus vissza . Vezetőt keres a Magyar Szó Vajdaságma.info • 2007. június 15. [14:11] Vezetőt ker esnek a Magyar Szó élére. A vajdasági magyarok egyetlen, szebb napokat is látott napilapja az elmúlt években szerkezetében és küllemében is átalakult, s bár a példányszám megállíthatatlannak tűnő csökkenésével küszködő újságnál és a hasonló nevű kiadóválla latnál nem kongatnak vészharangot, a saját lábra állás érdekében keresik a kitörési lehetőségeket. A főszerkesztői tisztségre a közeljövőben várhatóan újabb pályázatot hirdetnek, Kókai Péter eddigi főszerkesztő négyéves megbízatása tavaly októberben ugyani s lejárt - most megbízottként irányítja a lapot , az azóta kiírt pályázati felhívásra pedig nem akadt jelentkező. A lap életében az elmúlt években több fontos esemény, változás történt. Az egyik 2004 júniusában ment végbe: a vajdasági tartományi parlament átruházta az addigra megválasztott, országos kisebbségi önkormányzatként működő nemzeti tanácsokra hét kisebbségi lap alapítói jogait, köztük a Magyar Szóét és a Hét Nap című hetilapét, amelyek így a Magyar Nemzeti Tanácsra (MNT) szálltak. Az állam ezt ré szben a sajtóból való kivonulás szándékával tette; Szerbiában ez a legtöbb esetben ugyan privatizációt jelentett, de a kisebbségi lapokkal kivételt tettek. E sajtótermékek közül a Magyar Szó messze a legjelentősebb: Szerbiában (Koszovó nélkül számítva) az egyetlen kisebbségi napilap, a többi nemzetiségnek általában hetilapja, vagy még ritkábban megjelenő kiadványa van - mondta el Kókai Péter az MTInek. Józsa László (a képen) MNTelnök szerint a jogok átruházása az akkorra kialakult jó politikai klímának vo lt köszönhető, s elvi jelentőségű, hogy az egyértelműen kisebbségi érdekeket szolgáló, magyar nyelvű lapok tulajdonosi jogait a magyar közösség választott önkormányzati testülete gyakorolja - ez a kisebbségi autonómia egyik megvalósulási formája. A tartomá nyi parlament anyagilag továbbra is támogatja az átadott lapokat. A Magyar Szónál ez a kiadások 1020 százalékát fedezi éves szinten, a Hét Napnál ennél jelentősebb, 50 százalék, amire szükség is van. A napilap a délvidéki magyarság zsugorodásával párhuzam osan (a 2002es népszámlálás szerint 300 ezernél valamivel kevesebben voltak, szociológusok szerint ma 275 ezren lehetnek) a példányszám konok csökkenésével küszködik csaknem két évtizede. A hetente hatszor - a hét végén szombativasárnapi duplaszámmal - m egjelenő újságból rendszerint ötezer, vagy még kevesebb fogy. Két nap kivétel, a csütörtök - akkor jelenik meg a tévéműsor - és a szombat, hagyomány ugyanis, hogy a vajdasági magyarok a hét végén a Magyar Szót forgatják. E két utóbbi lapszám 2225 ezer pél dányban jelenik meg. E tekintetben a Magyar Szó egyedülálló - ekkora ingadozására Kókai szerint másutt nincs példa.