Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-01
24 (Persze az sem lenne baj, ha mindebből majd valamit meg is lehetne oldani, de hát jól tudjuk, hogy az érdekképviselet többnyire olyan jól tálalt víziószerű narratívából áll, amelyet a választók sem szoktak készpénznek venni, de az azonosulási igényeiket jól kielégíti). A közéleti (esetleg gyakorlati) sikerrel forgalmazható romániai magyar vízió megalkotása korántsem csupán politikusok feladata. Feladat ez mi ndenkinek, aki értelmiségi vagy közéleti szerepekhez vonzódik, illetve azokat éppen gyakorolja. Mindez persze 1989ben sokkal könnyebb volt. Az 1989 előtti rezsim állampolgárként és romániai magyarként egész sor fontos dologtól fosztott meg. Magyarként a zt tapasztalhattuk, hogy megvonják vagy korlátozzák az anyanyelvhasználatot, a névhasználatot, a vezetői szerepek betöltéséhez való jogot, az intézményműködtetést (a felsorolás hosszan folytatható), s a rezsim adminisztratív és szimbolikus súllyal, jól ada golt napi tananyagként nyomatékosította bennünk ezen a téren is a hiányt. Észszerű és hasznos döntésnek bizonyult, hogy az 1989 végétől föllépő romániai magyar közéleti szereplők az etnikai rehabilitációra építették a kisebbségpolitikai narratívát, s ez gyakorlatilag hiba nélkül működött sok éven át. Nem jelentett gondot a fölmutatott vízióval való széleskörű társadalmi azonosulás, következésképpen mindig elegendő volt egy beintés, egy jelszó, egy utalás, és indulhatott a könyvesgyertyás tüntetés, gyűl tek a támogató szavazatok. Függetlenül attól, hogy a csúcson váltották egymást a vezetők, a kisebbségi politikai narratíva folyamatosan sikeres maradt. S ez nem véletlen, hiszen az etnikai hiányok pótlásának témaköre nem csupán a szélesebb szavazóbázis t agjai, csoportjai számára jelentett megmagyarázható, könnyen átélhető és gazdag emotív tartalmakkal kísért azonosulási lehetőségeket (többnyire közösségi formákban), hanem a romániai magyar elit majdnem minden tagja számára is. Gyakorlatilag nincsen olya n tagja a közéleti affinitással rendelkező romániai magyar elitnek, aki az elmúlt másfél évtized során valamilyen szinten, valamilyen formában, valamilyen céllal ne tett volna legalább egy kis kirándulást a kisebbségi rehabilitációt szolgáló politika terré numára. Ez nem mellékes tényező, hiszen azt jelenti, hogy a mára kialakult helyzetért a felelősség közös. Bárki moshatja ugyan a kezeit, hogy ő az RMDSZszel ugyan nem azonosul, de azt aligha mondhatja, hogy nem volt részese (esetleg alakítója) az elmúlt másfél évtized rehabilitációs célzatú kisebbségpolitikai játékának. S akik ezt a játszmát idáig vitték, azok számára a helyzetértelmezés, a kiútkeresés éppolyan intellektuális feladat és társadalmi elvárás, mint akik éppen most vezetik az RMDSZt. S ebb en a hajóban evez az RMDSZtől elhatárolódni igyekvő minden ellenzéki csoport vagy közszereplő is. A probléma ugyanis az, hogy az etnikai rehabilitációra alapozó kisebbségpolitikai narratíva láthatóan elveszítette mozgósító, racionális és/vagy emotív azo nosulásra késztető erejét. Nem az RMDSZ jelenlegi vezetői gyomlálták ki a kisebbségi társadalomból a kisebbségpolitikai rehabilitáció iránti érdeklődést. Lecsökkent az magától. A romániai magyar népesség – minden közösségi jog és vagyon visszaszerzése mellett – a romániai elhúzódó társadalmi átmenetnek nem nyertese sem az anyagiak, sem a társadalmi pozíciók és kapcsolatok, sem pedig az érdekérvényesítés terén. Ez ma már nem jogilag kodifikálható etnikai hátrány, hanem az etnikai hovatartozásból folyam atosan termelődő szerkezeti versenyhátrány. Az ehhez kapcsolódó családi, egyéni gondok (családi erőforrások csekély mértéke, alacsony jövedelem, a család teherbíró képességét próbára tevő egészségügyi és szociális terhek, képzettség hiánya, munkaerőpiaci g ondok, rurális térségben a saját erőforrásokon felüli költekezésre kényszerítő közösségi életvezetési modellek stb.) a gondolkodásmódot, a hétköznapi beszédet, a cselekvési modelleket a pragmatikus és rövidtávú (belátható idejű) megoldások fele terelik. Mégpedig azokban az években, amikor az RMDSZ úgynevezett ellenzéke pontosan a rehabilitációs jellegű kisebbségpolitikai narratíva agilisabb, emotívabb változatait tálalta sorban a kisebbségi társadalomnak. S
