Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-08
25 A két féléves képzés záróvizsgával végződik, az első félévet követően 2007. június 4től július 2ig a hallgatók szakmai gyakorlaton vesznek részt, melynek megszervezésében az oktatók a helyi cége k segítségét veszik igénybe. A logisztika olyan korszerű szakirány, amelyre fokozottan érvényes, hogy az informatikai rendszerek nagyarányú változásának nyomon követése elemi feltétele a sikerességnek. Ezért van nagy jelentősége annak a ténynek, hogy a ha llgatók számára az ECDLvizsga megszerzése is szerepel a kínálatban Dunaszerdahelyen. Somorján „Nehéz- és mezőgazdasági gépkezelő” szakon indítottunk képzést 2007. március 29én. A gyakorlati képzés, amelynek folyamán a növendékek számára lehetőség nyíl ik a traktorvezetői és a kombájnvezetői jogosítvány megszerzésére is, a Somorján működő Középfokú Mezőgazdasági Szakiskolában folyik, melynek igazgatója Paulík Éva mérnök. Ebbe a szakiskolába évrőlévre egyre kevesebben jelentkeznek a magyar tannyelvű alap iskolák kilencedikesei közül. Ez részben jó, hiszen a magyar fiatalok közül egyre többen szeretnének az érettségi után egyetemen, főiskolán továbbtanulni, növelve ezzel a magyar fiatalok körében a főiskolai képzettségűek eddig nagyon alacsony arányát. Ugya nakkor a korábban másra szakosodó szakmunkások közül azoknak, akik mégis a mezőgazdaságban szeretnének munkát vállalni, vagy agrárvállalkozást szeretnének létrehozni, jó lehetőséget nyújt a mezőgazdasági gépkezelő szakon indított felnőttképzés Somorján. V égső soron az sem mellékes, és pozitívan értékelendő, hogy a Somorján meglevő géppark kihasználásával magyar nyelven, tehát anyanyelven kínáljuk a képzést és anyanyelven és szlovákul folyik a felkészülés a jogosítványok megszerzésére. A képzés tantervéne k összeállításában és a tananyag kidolgozásában a Dunaszerdahelyen működő Középfokú Építőipari Szakiskola szakemberei is részt vesznek Homoly Éva mérnök vezetésével, aki a magyarországi szakmai kapcsolattartásnak köszönhetően az itthon hiányzó magyar nyelv ű felnőttképzésre vonatkozó szakirodalom közreadásában és a felnőttképzés tanterveinek előkészítésében vállalt feladatot. Az oktatásban Fenes Róbert mérnök, Gyökeres Imre mérnök vállaltak szerepet, a gyakorlati képzésben pedig Holocsy Rudolf, akinek vezeté se alatt a mezőgazdasági gépek kezelésére vonatkozó jogosítvány megszerzésére készülnek a növendékek az idei nyár folyamán. A hallgatók ezen a szakon mindnyájan férfiak, a legfiatalabbak 18 évesek (ők ketten vannak), a legidősebbek 50 és 52 évesek, legtöb bjük pedig huszonéves. Közismert tény, hogy a szlovákiai magyar szakoktatásban hiánycikk - a nappali tagozatokon is, a felnőttképzésben méginkább - a magyar nyelven megírt jó minőségű - az itthoni tantervi követelményrendszerhez igazodó - tankönyv, j egyzet. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolák és szakmunkásképzők oktatói Komáromban, Dunaszerdahelyen és Somorján – intenzív együttműködésben a magyarországi szakoktatási intézményekkel - kidolgozzák a piac á ltal igényelt szakok tanterveit, a tananyagot összeállítják magyarul is, a képzés anyagát elkészítik hiánytalanul akkreditálásra, hogy az itthoni oktatásügyi szervek engedélyezzék a magyar nyelvű képzés végén a záróvizsgáról szóló bizonyítványok kiadását. vissza Dr. Hecht Anna Csáky: Amióta elnök vagyok, azóta az MKP demokratikusabb Felvidék.ma 20070607 13:02 A Košický korzár június 4i száma interjút közöl Csáky Pál MKPelnökkel, melyben több aktuális témáról is fa ggatta az MKP új elnökét a beszélgetést készítő Kizek Marián. Csáky a beszélgetés elején elmondta, hogy amióta elnökké választották, azóta még kevesebb időt tölt otthon, mint az elmúlt időszakban. Jelenleg már csak a párttal és a parlamenti munkával kapcs olatos feladatokra koncentrálok, és méginkább meg kell gondolnom... ...valamennyi kijelentésemet, mint annakelőtte - mondta Csáky. A beszélgetés következő részében szó esik az MKPelnök hobbijairól - amatőr kulturista és zongorajátékos - valamint arról, h ogy mi minden változott a pártban azt követően, hogy a pártelnöki poszton Bugár Bélát Csáky Pál váltotta. Jelentős mértékben változott a párton belüli légkör, mindenki azt állítja, hogy demokratikusabb lett - fejtette ki Csáky, aki elmondta azt is, hogy k orábban szinte soha sem folyt vita a párton belül, ha pedig véletlenül mégis,