Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-25
18 A Romániai Magyar Demokrata Szöv etség számára azonban korántsem lenne kedvező az egyéni választókerületes szavazási rendszer, mert az kevesebb mandátumot biztosítana számára. A jelenlegi listás rendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy a töredékszavazatok visszaosztása során olyan megyékben is képviselőket juttasson be a parlamentbe, ahol kisebbségben van a magyarság. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető a bukaresti Új Magyar Szónak úgy fogalmazott: ez a szerinte "cinikus törvénykezdeményezés" egyértelműen a jelenleg a szavazatok 38 száz alékára számítható Demokrata Pártnak (PD) kedvez, mivel akár a 35 százalékos szavazatarányt is 51 százalékos rangra emelheti. vissza Csáky Pál állta a sarat Felvidék.ma 20070525 06:21 A JOJ kereskedelmi televízió DE FA CTO műsorában tegnap Dušan Čaplovič (Smer) miniszterelnökhelyettes és elődje, Csáky Pál (MKP) találkoztak. Az elejétől végéig pattanásig feszült vitában számos kérdés és számos kemény vád "terítékre" került. Ki lépte túl a határokat? Dušan Čaplovič szer int mindenképpen az MKP az, aki tiszta szlovákiai illetőségű ügyekből nemzetközi méretű ügyeket kreál. Példa erre Malina Hedvig esete is, amivel az MKP euroképviselője, Bauer Edit az Európai Parlament talaján is előrukkolt. Ezzel kapcsolatban Čaplovič a fi deszes Németh Zsolt szavait is számon kérte Csáky Páltól, aki viszont felhívta a figyelmet arra, hogy Némethnek joga van véleménynyilvánításra, de ő nem az MKP képviselője, hanem egy másik ország másik pártjáé. Čaplovič viszont az MKP és a Fidesz közötti t estvéri viszonyra mutatott rá (megemlítve, hogy Csáky öt alelnökével most is részt vett a Fidesz kongresszusán), a Fidesz számlájára pedig a következő "aranyköpést" engedte meg magának: "Néhány hónappal ezelőtt poklot csináltak Budapestből". Csáky szerint Hedvig ügyére nem úgy kell tekinteni, mint egy megvert magyar lányéra, hanem mint a Szlovák Köztársaság egyik állampolgára, akit több sérelem ért. Ügyét egyébként a Smer politizálta, hiszen például a kormány belügyminisztere külön sajtótájékoztatón vonta kétségbe a csallóközi lánnyal megtörtént eset valódiságát. Változik a kormánykoalíció súlya? A héten több sajtóanyag jelent meg arról, hogy a koalíciós szerződést a két kisebbik kormánypárt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzet i Párt (SNS) meg szeretné nyitni, mert úgy érzik, egyegy miniszteri tárcával több járna nekik. Dušan Čaplovič: Nem látok semmi okot arra, hogy a koalíciós szerződést megnyitjuk. Ezt szabad akaratukból írták alá a felek. Csáky Pál: Ez nem hármaskoalíció , hanem egy párt kormánya, ahol két statiszta is van. A műsorvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy Ján Slota szerint Dušan Čaplovič mindenhez ért, legyen szó a galaktikus űrhajózásról, vagy az atomtengeralattjárókról. Čaplovič ezt azzal hárította el, hogy Slotának oka van ünnepelni, így innia is, mivel a héten kislánya született neki. Igy nem meglepő, ha olykor meggondolatlan kijelentéseket tesz. Čaplovič nem mulasztotta el, hogy "odavágjon" az MKPnak, "Slota egyébként sem ivott annyit mint egykor Far kas Pál (MKP), akit úgy kellett kivenni az autóból" Csáky Pál víziója: a kormány az eurofondok felhasználásának megoldásánál akár meg is bukhat. Čaplovič jól tájékozott Čaplovič vallja, pontosan tudja, mi hogyan történik DélSzlovákiában. Szerinte egész más a helyzet, mint ahogy azt az MKP lefesti. Ezt bizonyítva ismertette, hogy azt is tudja, hogy miről beszélt Pázmány Péter dunaszerdahelyi