Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-23
9 A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét vehette át Ingrid Nowotny, a gazdasági és munkaügyi minisztérium munkanélküliek biztosításával és külföldi munkaerővel foglalkozó osztályának helyettes vezetője, valamint Lor enz Mikoletzky, az osztrák állami levéltár vezérigazgatója. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Georg Berenyi újságírónak, a Kurier című osztrák napilap volt budapesti tudósítójának, Dietrich Karnernek, a Generali Holding Vienn a AG biztosítótársaság volt vezérigazgatójának, a felügyelő bizottság jelenlegi elnökének, Günther Körnernek, az osztrák belügyminisztérium idegenrendészeti és határellenőrzési osztálya vezetőjének, Georg Kőváry írónak, műfordítónak és kritikusnak, Otto Pa mmer operatőrnek, filmrendezőnek és filmproducernek, Peter Rejtőnek, a budapesti osztrák nagykövetség kereskedelmi tanácsosának, valamint Franz Wessignek, a gazdasági és munkaügyi minisztérium EUbővítéssel és integrációval foglalkozó osztálya vezetőjének. vissza Három és fél év után ítéletet hirdetnek a Djindjicperben . Fazekas László, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2007. május 22., kedd (MTI) - Szerdán várhatóan véget ér a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyil kosai ellen indított per, s pontosan három évvel és öt hónappal az első tárgyalási nap után kimondják a minden bizonnyal elmarasztaló ítéletet. A Milosevickorszak utáni Szerbia demokratikus átalakulását irányító, a változások motorjának tekintett Dji ndjicet 2003. március 12én ölték meg, amikor kocsijából kiszállva be akart lépni a kormány épületébe. A gyilkos lövést - és a miniszterelnök testőrét súlyosan megsebesítő másodikat is - Zvezdan Jovanovic Zveki, a szerb belügyminisztérium különleges egység e, az úgynevezett Vörös Sapkások parancsnokának helyettese adta le jó kétszáz méterről, egy lakóház ötödik emeleti ablakából. Ő mégis csak másodrendű vádlott lett, első helyen a parancsnokát, Milorad Ulemek Legiját fogták perbe. Legija - aki tavaly jún iusban 40 év letöltendő börtönbüntetést kapott Ivan Stambolic néhai szerb elnök 2000 augusztusi meggyilkolásáért, s a később külügyminiszterré vált Vuk Draskovic ellenzéki vezető ellen két hónappal korábban elkövetett sikertelen merényletért - a per folyam án végig tagadta, hogy ő lett volna a fejbujtó, s Djindjicet hatalomátvétel szándékával ölette meg. Zvezdan Jovanovic azonban bizonyító erejű vallomást tett, s főnökére is egyértelműen rávallott. Kettőjükön kívül még tíz vádlottja van a bírói és ügyész i lemondásokkal, bírák megfélemlítésével, nyílt és burkolt politikai nyomással, tanúk megölésével tarkított pernek. Heten közülük a Zimonyi klán néven ismert bűnbanda tagjai, akik közül öten jelenleg is szökésben vannak. A perbe fogottak száma eredetileg 1 6 lett volna, de négyen közülük "együttműködő tanúként" vállalkoztak rá, hogy társaik ellen valljanak - egyiküket szökésben lévő társai meg is ölték , így a vádlottak száma tizenkettőre fogyott. vissza Gémesi: év végéig s zakmai megállapodás születhet a kisebbségek parlamenti képviseletéről Budapest, 2007. május 22., kedd (MTI) - Az egyik legfontosabb kisebbségi közjogi kérdésről, a kisebbségek parlamenti képviseletéről szakmai megállapodás születhet év végéig a kormány zat és a kisebbségi önkormányzatok között - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkára az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházában tartott keddi budapesti szakmai tanácskozáson. A kormányzat három munkacsoportja év vé gére szakmai konkrétumokat tud lefektetni a három legfontosabb közjogi kérdésben - közölte Gémesi Ferenc, hozzátéve, szakmai megállapodás születhet a kisebbségi törvény módosítása, vagy kiigazítása, a területi kisebbségi önkormányzatok működése, finansz írozása és szerepe tekintetében, valamint a kisebbségi média ügye is rendeződhet. A MeH külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint a kisebbségi önkormányzatok megválasztásának kérdése, a kedvezményes mandátum visszaállításá nak lehetősége, valamint a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdése még megválaszolásra vár, de amennyiben év végére megszületik a szakmai egyesség, akkor még ebben a kormányzati ciklusban végbemehet a politikai egyeztetés és a törvényalkotás. Gém esi Ferenc, aki Szilvásy György kancelláriaminiszter betegsége miatt képviselte a MeHet az OCÖ szakmai tanácskozásán, azt mondta: a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) megvalósítása során a hátrányos helyzetű kistérségeket helyzetbe kell hozni, kisebbségi oldalon pozitív diszkriminációt kell alkalmazni A szakállamtitkár szerint a roma társadalom az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül, nagyon sok nehézség ellenére mára vállalja identitását, és nem akar a rendszerváltás vesztese maradni.