Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
20 Balló Áron, a Szabadság néhai főszerkesztője emlékének szentelte a Szabadság és az Európai Kisebbségi Napilapok Egyesülete (MIDAS) a napokban Kolozsváron szervezett konferenciát A kisebbségi és regi onális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az Európai Unióban címmel. A konferencia pénteken reggel helyi személyiségek és a MIDAS vezetőségének köszöntőivel kezdődött, majd Habsburg Ottó tartott megnyitó előadást. Később plenáris ülésekre került sor. Ta kács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint Zeno Pinter, a Kisebbségi Hivatal államtitkárhelyettese a romániai magyar és német kisebbség politikai és kulturális perspektíváiról értekezett. A nemzeti kisebbségek és a többnyelvűség erdélyi helyzetéről , a nemzeti kisebbségek jogállásáról, a nyelvhasználattal kapcsolatos jogi kérdésekről a téma iránt élénken érdeklődő hallgatóságnak EcksteinKovács Péter szenátor, volt kisebbségügyi miniszter (1996 – 2000) nyilatkozott, valamint Markó Attila államtitkár, a Kisebbségi Hivatal vezetője. Délután a nemzeti kisebbségek nyelvén írott romániai sajtó mutatkozott be a külföldi vendégeknek: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete, továbbá az e rdélyi magyar nyelvű napilapok és a német nyelvű Deutsche Allgemeine Zeitung für Rumänien. Pénteken este került sor a Habsburg Ottó és a MIDAS újságíró díjak ünnepélyes átadására. A MIDAS az idén kivételesen még egy díjat osztott posztumusz Balló Áronnak , a Szabadság napilap tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal főszerkesztőjének, akinek egyik utolsó álma valósult meg a konferenciának Kolozsváron való megszervezése által. vissza Szabadság Munkácsy művészetének egy etemes jellegét hangsúlyozta Szili Katalin Erdély.ma • [ 2007. május 04., 21:28 ] Munkácsy Mihály művészetének magyar és egyetemes jellegét hangsúlyozta pénteken Csíkszeredában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a „Munkácsyképek Erdélyben" című kiáll ítás megnyitóján. A Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó vár udvarán felidézte a nagy festő életét, emlékeztetve arra, hogy életműve javát Párizsban alkotta, de Erdélybe soha nem jutott el. Most azonban festményei révén végre megérkezhetett erre a tájr a is – mondta a magyar házelnök, kiemelve, hogy ez elsősorban Pákh Imrének, a kiállítás gerincét alkotó műtárgyak Amerikában élő tulajdonosának köszönhető. Ezen a napon európai szintű, világszínvonalú kiállítást nyitnak meg - mondta a magyar politikus. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy e kiállítás fővédnöke lehet, ezt – mint mondta – politikai pályafutása csillagórájának tekinti. Megállapította: e kiállítást olyan időszakban rendezték meg, amikor e székelyföldi város a pünkösdszombati csíksomlyói búc súra készül, így a zarándokoknak is lehetőségük lesz megtekinteni e gazdag gyűjteményt. Szili Katalin parlamenti aranyérmet adott át Pákh Imrének, akárcsak Ráduly Róbertnek, Csíkszereda polgármesterének és Gyarmati Zsoltnak, a múzeum igazgatójának. Markó Béla, aki miniszterelnökhelyettesként a romániai művelődési ügyek felelőse is, a kiállítás másik fővédnökeként arra helyezte a hangsúlyt beszédében, hogy a magyar kultúra határoktól függetlenül is egységes. Munkácsy Mihály letagadhatatlanul magyar és let agadhatatlanul egyetemes - hangsúlyozta Markó Béla. Az ünnepség után a vendéglátók megmutatták a magyar házelnöknek a rendkívül korszerű technikai eszközökkel felszerelt tárlatot. Eredeti koncepció alapján rendezték be a kiállítást, nagy hangsúlyt helyez ve a képek