Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-26
11 Chisinau, 2007. április 25., szerda (MTI) - Ünnepélyes keretek között ny itották meg szerdán Chisinauban Vladimir Voronin moldáv köztársasági elnök és Göncz Kinga magyar külügyminiszter jelenlétében a közös uniós vízumkérelemátvevő központot (CAC). A központ a magyar külképviselet keretében működik majd, a megnyitó ezért a chisinaui magyar nagykövetség előtt, illetve az épületen belül zajlott. A nagykövetség előtti utcán elhelyezett piros szőnyegen minden fontosabb személy felsorakozott, aki az érintett országokat, illetve az Európai Uniót képviseli. Az esemény egyik legfő bb meghívottja Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke volt. A moldáv államfőn és külügyminiszteren kívül jelen volt az osztrák diplomácia vezetője, a szlovén belügyminiszter, az észt és a lett parlament elnöke. A magyar küldöttségből ott volt Petré tei József igazságügyi és rendészeti miniszter, Bayer Mihály nagykövet. Voronin elnök köszöntő beszédében történelmi jelentőségű eseménynek nevezte a központ megnyitását, amely szerinte szélesre tárja Európa kapuit a moldovaiak számára. Köszönetet mond ott az Európai Bizottság alelnökének a CAC létrehozását érintő kezdeményezéséért, a magyar kormánynak pedig azért, hogy vállalta e nagy és nehéz feladat felelősségét. Frattini arra biztatott, hogy több más ország is csatlakozzon ennek az intézménynek a munkájához. Göncz Kinga elmondta: Magyarország örömmel vállalta az úttörő szerepet egy ilyen központ működtetésében. Elmondta: vannak már jelek arra, hogy más országok is szeretnék alkalmazni ugyanezt a modellt a vízumkiadás terén. A szalag átvágása után Voronin elnök, Franco Frattini és Göncz Kinga együttesen nyomta meg a belső irodahelyiségben a CAC honlapját megnyitó, kivetítőn is megjelenített honlapját. Göncz Kinga, aki hivatalos látogatás keretében volt jelen az eseményen, a nap folyamán me gbeszélést folytatott Marian Lupuval, a parlament elnökével, Vasile Tarlev miniszterelnökkel, Andrei Stratan miniszterelnökhelyettessel, külügy- és európai integrációs miniszterrel, valamint Vlagyimir Voronyin köztársasági elnökkel. A külügyminiszter i szintű tárgyalások végén a felek aláírták a moldovai és a magyar külügyminisztérium közötti konzultációkról szóló jegyzőkönyvet, valamint az egyetértési nyilatkozatot a chisinaui CAC működésével összefüggő együttműködésről. A két miniszter parafálta a ké t ország kormánya közötti gazdasági együttműködési megállapodást. Ami a CAC működését illeti, mostantól e központ közreműködésével adnak ki magyar, osztrák, szlovén és lett vízumokat a kérelmező moldovaiak számára. Litvánia, Dánia és Luxemburg is jele zte már érdeklődését, hogy csatlakozzon a központhoz. Az adatokat elektronikus úton továbbítják az érintet országok belügyminisztériumaiba. Ezeknek az információknak a birtokában havonta Chisinauba utaznak az illetékes konzulok (Bukarestből az osztrák, Kij evből a szlovén és a lett konzul), ők adják át a kérelmező moldovaiaknak a vízumot. Februárban egyébként Románia is bejelentette Brüsszelben, hogy szeretne hasonló uniós vízumkiadó központot nyitni. Cesare de Montis, az Európai Bizottság chisinaui dele gációjának vezetője egy nyilatkozatában közölte: az EUt meglepetésként érte ez a bejelentés, hiszen azt nem előzte meg a Románia és az EU, illetve a Románia és Moldova közötti kétoldalú egyeztetés. Stratan moldáv külügyminiszter korábbi nyilatkozata szerint Moldova nem támogatja a román kezdeményezést. Nem rejtette véka alá: ennek hátterében a kétoldalú kapcsolatokat érintő néhány kérdés megoldatlansága áll. Chisinau és Bukarest ugyanis nem tudott még megegyezni a két ország alapszerződésének néhány m egfogalmazását, illetve a határszerződés megújítását illetően. vissza Nem tarthatók meg május 27én az előre hozott választások Ukrajnában Kijev, 2007. április 25., szerda (MTI/ITARTASZSZ) - Az ukrán legfelsőbb közigaz gatási bíróság döntése szerint nem tarthatók meg május 27én a Viktor Juscsenko elnök által kiírt előre hozott választások - ismertette a testület határozatát Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter szerdán Kijevben. A kormányülés után megt artott sajtótájékoztatón a miniszter közölte: a bíróság egyebek közt azzal indokolta döntését, hogy a megjelölt időpontig nem lehet életre hívni a körzeti választási bizottságokat. A döntés ellen nem lehet fellebbezni - hangoztatta. Mint kitűnt szavaib ól, az alkotmánybíróság ennek ellenére még hozhat később olyan döntést, hogy helyes és alkotmányos volt Juscsenko rendelete az előre hozott választásokról, ám akkor új időpontot kell kitűzni, s gondoskodni kell arról, hogy a törvényi előírásoknak megfelelő en, minden határidő megtartásával lehessen megrendezni a választásokat. Ukrán parlamenti forrás szerint a kormányzó (oroszbarát) kormánykoalíció és a (Nyugatbarát) Juscsenko elnökhöz közel álló ellenzéki erők szerdán magas szintű konzultációt tartana k Kijevben a belpolitikai válság megoldásáról. vissza Sólyom László a torontói Magyar Házba látogatott