Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-14
7 Az egykor videokölcsönzőt működtető, majd az ukrán gázipari minisztérium élén milliomossá váló "gázhercegnőt" azért menesztették, mert privatizációs ügyekben megengedhetetlen nyomást gyakorolt az érdekeltekre. Emiatt összerúgta a port Juscsenko fő bizalmasával, a n arancsos forradalom tévéközvetítését finanszírozó – s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerző, de a kormányfői stallum helyett "csak" az ukrán nemzetbiztonság irányítását elnyerő – Petro Porosenko csokoládégyárossal. Hosszabb intermezzo után Viktor Janukov ics, az elnökválasztás nagy vesztese került az ukrán kormány élére. A köztörvényes bűnökért valaha kétszer is elítélt politikus az elmúlt hónapokban agresszív kampányt kezdett Juscsenko számos elnöki jogkörének megszerzéséért. Ehhez persze alkotmánymódosít ásra van szükség. Ahhoz pedig kétharmados többségre a törvényhozásban. Ennek megteremtésére Janukovics tömörülése, a Régiópárt sorra kivásárolta a Juscsenko- és Timosenkopárti képviselőket a verhovna radában. Az államfőnek nem maradt más választása, min t hogy egy alkotmányjogilag támadható döntéssel feloszlassa a törvényhozást, és május 27re új választásokat írjon ki. A kettészakadt ország A jelenlegi válságban, a "Nyugat vagy Kelet?" politikai alternatívájában ott munkál a tragikus történelmi múlt. Hiszen az elmúlt két évszázadban ezt a hatalmas országot a központi – moszkvai – akaratot képviselő, ukránul többnyire nem beszélő csinovnyikok irányították. A sokszor kigúnyolt, megvetett gyarmat a szovjet korszakban háromszor is – az 1920as évek legele jén, 1932 – 33ban és 1946 – 47ben – sok millió ártatlan ember, köztük hárommillió gyermek halálát követelő, szörnyű éhínséget szenvedett el. Kiheverhetetlen károk érték a "nemzet génállományát" alkotó parasztságot. Máig ható következményei vannak az ukrán ne mzeti értelmiség módszeres kiirtásának, a második világháború után pedig a szovjethatalommal szembeszegülő, főleg nyugatukrajnai lakosság szibériai és távolkeleti deportálásának. Akármilyen hihetetlen, de tény, hogy az ukrán felső intézmények többségéb en még két évtizeddel ezelőtt is az orosz volt a hivatalos nyelv. Kijevben, az ország fővárosában pedig évről évre radikálisan csökkent az ukrán tannyelvű iskolákba járó diákok száma. Geopolitikailag ekkorra alakult ki a Dnyeper folyó bal és jobb partja me ntén a "két Ukrajnaszindróma". És ez az oka annak, hogy 2004 végén az Oroszországgal határos területek – Donyeck és Luganszk környéke, valamint a Krím félsziget lakossága az orosz vonalat megtestesítő Janukovicsra szavazott, a nyugatukrajnai régiók és Ki jev környéke pedig többnyire a politikus nyugatos ellenfelére, Juscsenkóra. A kettős hatalom kilátásai Ez a történeti, földrajzi és részben etnográfiai határ mindmáig kihat az egymásnak feszülő két tábor összetételére. Még akkor is, ha igazuk van a The Wall Street Journal vagy a Financial Times helyszíni tudósítóinak, akik nem annyira a múltra, mint inkább a napjainkban rivalizáló ukrajnai gazdasági csoportok mohóságára vezetik vissza a jelenlegi válságot. E tekintetben patthelyzetről beszélhetünk. A kormányzók nagyrészt Juscsenko mögött állnak, míg a minisztériumok befolyásos tisztviselői inkább Janukovicshoz húznak. (A belügyminiszter sietősen helyettesének nevezte ki azt a tábornokot, aki 2004ben szét akarta lövetni a Majdanon narancsszínben felvon uló tömeget.) A hadsereg főtisztjei az államfőt, a fegyveres erők főparancsnokát támogatják, míg a belügyi karhatalom a kormányfő mögött áll. Az alkotmánybíróság bíráinak többsége Janukovics híve, de a választási bizottság többsége ma még hű Juscsenkóhoz . Az átlag ukránok nyilván a nyugalomra szavaznának. Az elmaradt rendszerváltás azonban még sokáig érezteti majd a hatását keleti szomszédunknál is. vissza Politikai vita az államtitkári béremelésről Népszava 2007. április 14.
