Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-05
31 Szá mos honatya hosszasan mobiltelefonált az ülés közben, pedig ez elvileg tilos – csak a házszabály semmivel sem szankcionálja a telefonozókat. És mintha előre tudták volna, hogy mi következik, a PNL képviselői a büfébe távoztak, miközben a főnök beszélt. Ezz el ellentétben a PSD parlamenti tagjai nagyon fegyelmezetteknek bizonyultak, ritkán másztak ki a padból. A Hotnews tudósítója szerint messzire érződött, hogy Octav Cozmâncă volt ügyvezető elnök tartja kézben a pártot. Mircea Geoană PSDelnök rendkívül sa vas beszédben osztotta az észt az ellenzékbe szorult demokratáknak – azt mondta, hogy az államfő kétéves tevékenykedésének köszönhetik azt, ahova kerültek. A gúnyolódás felélesztette a harci tüzet Cristian Boureanu liberáldemokrata képviselőben is, aki ü lőhelyéről szólt be a PSDvel szövetkező liberálisoknak: Benzinbiznisz! Patricisták! – kiabálta. Mind Patriciu emberei vagytok! – csatlakozott hozzá Florin Popescu, aki szintén a Liberális Pártot hagyta ott Stolojan szakadárjai kedvéért, és nyilvánvalóan a bban az összesküvéselméletben hisz, mely szerint az egész politikai felfordulás azért van, mert a 70 millió dolláros adócsalással vádolt olajmágnás Tăriceanu kormányfő jóbarátja. Különben a Geoanăirónia kiáradása folyamán folyamatosan csipkelődtek a d emokratákkal a liberális és a szociáldemokrata honatyák. A show egyik fénypontjának Corneliu Vadim Tudor beszéde ígérkezett. Mikor a NagyRománia Párt elnöke a pulpitusra fellépett, síri csend támadt az ülésteremben, a megszokott alapzaj megszűnt, mintha csoda történt volna, és mindenki csupa fül lett. Vadim legalább harminc éve gyakorolja az ellenfél sértegetéssel való sárba tiprásának mesterségét. "Legfőbb hazafias verselőként" pályafutását a Securitate szócsövénél, a hírhedt Săptămâna hetilapnál kezd te, majd pártja lapjánál, a România Marenál teljesítette ki pamfletírói munkásságát – és a PNLRMDSZ kormány kapcsán sem okozott csalódást a közönségnek. Beszéde vége felé kitartóan megtapsolták a PRM, de a PD és PLD honatyái is – pedig a minap éppen Va dim járkált fel és alá a parlamentben egy Băsescut rács mögött ábrázoló festménnyel. A másik nagy figyelemmel követett beszéd a liberális megmondóemberé, Crin Antonescué volt, aki szintén nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem a volt koalíciós társak lövöget ésére. A végsőkig irritált Cristian Boureanu ezután majdnem összeverekedett volt liberális kollégájával, Emilian Frâncuval. A két honatya sértéseket, majd a kezükbe akadó tárgyakat vágott egymás fejéhez. Boureanu elmondása szerint Frâncu az anyját szidta , ugyanis ő kikacagta, mert rosszul szavazott. "Persze én is visszavágtam, de nem hajigáltam felé semmit" – mondta a végül lecsillapodott Boureanu az újságíróknak. A két honatya sikeresen elérte, hogy az eset minden esti tévétudósításba bekerült. A titko s szavazás menetét az egyik parlamenti jegyző, Valeriu Zgonea (PSD) szervezte. "Elejtetted a golyóid" – szólt oda Petre Ungureanunak (PLD), és a viccen jót szórakoztak az urnák előtt sorukra váró honatyák. Nicoale Văcăroiu, a szenátus elnöke, tisztségét tekintve az ország második embere láthatóan unta az egész hercehurcát, és odaszólt a fiatalabb PSDkollégáknak: "Gyertek, mozogjunk gyorsabban, mert a hétórás híreket is lekéssük". A szavazás vége felé ismét eluralkodott a laza hangulat, tovább folyt az ugratás és a viccelődés. Miután a második Tăriceanukabinet a PSD segítségével több szavazatot kapott, mint az első 2004 végén, mindenik vezérszónok elsietett nyilatkozni. A legfürgébb Geoană és Antonescu volt: ők már a szemük sarkából lesték a tévéstábo kat, és el is csípték az élő adásokat. A PD és a PLD parlamenti tagjai gyorsan eltűntek a képből, míg a szemmel láthatóan extázisban levő új miniszterek elkezdtek arról mesélni, mit terveznek, miután már átmelegedett alattuk a bársonyszék. vissza