Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-28
7 A szerb törekvések azonban meghiúsultak, s minthogy a tárgyalások teljesen átláthatóak voltak, mindenki számára világos, ki a hibás a kudarc miatt. Ahtisa ari javaslata pedig bírja az ENSZfőtitkár és a nemzetközi közösség túlnyomó részének teljes támogatását - mutatott rá Rohan. A helyettes koszovói megbízott szerint Igor Ivanov orosz külügyminiszter követelése, hogy új nemzetközi közvetítőkkel folytass ák a tárgyalásokat, nem változtat a helyzeten. Oroszország is jól tudja, hogy az újabb tárgyalások semmilyen lényegi haladással nem járnának. A megoldás puszta elvetése lényegi alternatíva felmutatása nélkül nem elegendő. "A következmények mind az ENSZ, mi nd Koszovó és az egész térség számára pusztítóak lennének" - hangsúlyozta. Rohan nem akart spekulációkba bocsátkozni, mi történne akkor, ha Moszkva a tervet blokkolná a BTben, de bizakodásának adott hangot, hogy a testület döntésre fog tudni jutni. vissza Élesbe fordult a küzdelem Bugár és Csáky között - HÁTTÉR Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2007. március 27., kedd (MTI) - Amikor Csáky Pál egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) hét végén esedékes tisztújító közgyűlésén - az addigi egyetlen jelölttel, Bugár Béla eddigi pártelnökkel szemben - ő is jelölteti magát a pártelnöki posztra, elemzők mértéktartó óvatossággal amolyan tesséklássék lépésként értékelték Csáky elhatározását. Úgy tűnik, a küzdelem időközben élesbe fordult. Csáky a minap az egyik kereskedelmi televízióban - kissé csavaros módon - szellőztette meg, hogy Bugár mög ött egy gazdasági lobby áll. Fogalmazása szerint egy újságíró tette fel neki a kérdést: vajon nem tekinthetőe jelzésértékűnek, hogy Bugárt a gazdag vállalkozó, a dunaszerdahelyi Világi Oszkár és annak erős emberei, illetve az általuk ellenőrzött járások t ámogatják? Csáky kitért ugyan a konkrét válasz elől, de ahogy a tisztújítás napja közeledik, a sajtó és az elemzők úgy veszik naprólnapra készpénznek, hogy az ügyvezető alelnök, a Duray Miklós támogatását élvező Csáky ambíciói korántsem formálisak, az esz közei pedig igencsak célratörők. Csáky azonban átláthatóbb és professzionálisabb pártot, kevésbé gőgös pártbeli magatartásformákat, nyíltabb kommunikációt, versenyt is ígért és nem győzte hangoztatni, hogy Bugár Béla a barátja, mire Bugár egy lapinter júban olyasmit mondott, hogy ő bizony nem ismeri a pártbeli barátság kategóriáját, az ő barátai még a politikai pályafutását megelőző időkből származnak. Aligha helytálló a találgatás, miszerint a nyíltan Európai Parlament felé kacsingató Csáky ennek h allatán döntött úgy, hogy bekeményít. Persze, semmi sem biztos, kivált azok után, hogy ilyenolyan becslések, hevenyészett felmérések szerint Csáky esélyei lendületesen közelítenek Bugár esélyeihez. Bugár válasza nem késlekedett: "Sajnálatosnak tartom, hogy (Csáky) a párt jó hírét hajlandó veszélyeztetni azért, hogy gyöngítse ellenfelét" - nyilatkozta kedden és hozzátette: Csáky "lövészárokba kényszeríti az MKP tagjait." Egyszersmind vissza is utasította Csáky szavait és azzal cáfolt, hogy a párt dunasz erdahelyi járási konferenciája őt, nem pedig Csákyt jelölte, jóllehet Dunaszerdahelyen egyáltalán nem szeretik Világit." Világi Oszkár, a Mol Rt. tulajdonában levő nyersolajfeldolgozó óriásvállalat, a pozsonyi Slovnaft első embere megdöbbenését hangot adva az Új Szóban utasította vissza Csáky vádjait és Bugár okfejtésével egybeeső logika szerint cáfolt, mondván, hogy a párt fennállása óta Csáky is tagja az MKP legfelső döntéshozatali testületeinek, s tudnia kellene, vajon befolyásolhatók a testület dön tései. "Aki ismeri Bugár Bélát, az tudja róla, hogy ő nem az az ember, akit befolyásolni lehetne" - mondta. Ezzel szemben ugyanott Duray Miklós azt nyilatkozta, hogy a párton belül - az MKP kormányzati pozíciójával egybeeső - elmúlt ciklusban is egy sz űk gazdasági lobby irányította a pártot, amely most Bugár mögött áll. "Működik a párton belül egy gazdasági csoport, melynek az az érdeke, hogy ne változzon az MKP arculata, mert úgy vélik, hogy a jelenlegi állapot jobban segíti gazdasági céljaik megvalósí tását" - fogalmazott az ügyvezető alelnök. Duray nem jelöltette magát az elnöki posztra, s ha - Bugárék szándékai szerint - a közgyűlésen megszüntetik ügyvezető alelnöki posztját, akkor az országos választmány elnöki székét fogja megpályázni. Eddig úgy tűnt: a párt "rutinközgyűlésnek" néz elébe, de fennáll a valószínűsége annak is, hogy a zártkörű tanácskozáson megpörgetik a kockát, hogy rögtönzések sora fordít a pragmatikus forgatókönyvön, ezért aztán előre kiszámíthatatlan fejlemények okozhatnak megle petéseket." Csáky különféleképpen - de nem feltétlenül jól - értelmezett bekeményítésének indítékai majd csak szombaton, a zártkörű tisztújításon derülhetnek ki. De mert ezek után aligha lehet csendes tanácskozásra számítani, várható, hogy ami máskor a zárt ajtók mögül csak kiszivárogni szokott, az most majd hangosan kihallatszik a teremből, amely egyébként színházterem: az egyik felvidéki magyar színtársulat kőszínházának terme, melynek falai kőből vannak, ajtói pedig párnázottak, ám valószínű, hogy a hangszigetelés aligha működik majd a hangtechnikusok tervei és a pártkorifeusok érdekei szerint. Valami elkezdődött és országszerte máris hallható. Pedig ez még csak a suttogás. Vagy színjáték csupán?