Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-19
35 Sólyom alkotmányjogászként arra emlékeztetett, hogy "az Unió alapelve a regionalitás és a szubszidiaritás, vagyis, hogy a helyi közösség döntsön mindabban, amit nem szükséges magasabb szintre vinni". A köztársasági elnök elismételte azt, ami már hivatalos látogatása alkalmával is oly kedves volt romániai magyar füleknek: "A kisebbségek kulturális autonómiája magától értetődő minimum, s a kisebbségi jogok teljessége pedig (…) a területi autonómia lehetőségét is magában foglalja. Ezért mindenek előtt demokratikus, tisztázó párbeszédre van szükség az autonómia fogalmáról és j övendő tartalmáról. Sok félreértést és előítéletet kell eloszlatni a többségi társadalomban, és meg kell szerezni az adott állam egyetértését – mondta a köztársasági elnök, elegánsan elvitorlázva a konkrétumok mellett. Vagyis az nem derül ki, hogy szerin te mi volna erre a legmegfelelőbb politikai eszköz, és az sem, hogy e folyamatba szólamokon túl mivel hajlandó besegíteni a magyarországi politikai elit azon túl, hogy az EUfórumokon lobbizik kisebbségügyi témákban. Miután az "egység a sokféleségben" sz logen is elhangzott, a beszéd végén a taps bizonyára felébresztette a megfáradtakat. Összeállításunkban amúgy Sólyomé a második leghosszabb beszéd: terjedelme öt gépelt oldalnyi. Közhelyfaktor: **** Hírérték: * Történelmi sérelmek kislexikona Tőkés László beszéde Nagyváradon „Elnök úr! Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim! Erdélyi útjának első napján Elnök úr méltán nevezte Fehéregyházát a leghitelesebb hely¬színnek, ahol az ott elesett Petőfi Sándor és az 184849es forradalom és szabadságharc áldozatai előtt egy magyar államfő fejet hajthat. Erdélyi útjának utolsó állomásán hasonlóképpen hiteles helyszínen köszöntöm az Elnök urat: Erdély kapujában, Nagyváradon. Száz esztendővel ezelőtt, 1907. március 15én a Körösmenti Ezredévi Emléktéren av atták fel a szabadságharc vértanújának, Szacsvay Imrének a szobrát. Nagyvárad polgárai a feledé¬kenységet bűnnek tartják – olvashatjuk abban a feliratban, amely már 1876ban hazafiúi kötelességként irányozta elő szobor állítását annak a Szacsvaynak, aki el ső nagyváradi képviselője volt az első magyar népképviseleti országgyűlésnek, és aki a debreceni országgyűlés jegyzőjeként a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásával érdemelte ki a hősi halált. Csak egy tollvonás volt a bűne – ez áll a monumentális Szacsvayszobor talapzatán. Igen, mi is valljuk: bűn a feledékenység. Annak idején harminc esztendőbe telt, amíg a szoborállítás nyűgös terve végre megvalósult. A feledékenység bűne viszont azóta is kárhoztat bennünket. 1920ban Trianon harangjai még fennen hirdet ték, hogy: nem felejt a nemzet. Utóbb azonban kollektív amnézia hatalmasodott el az anyaországon – és ez az önvesztő állapot a 2004. december 5i, fájdalmas népszavazásba torkollott. Sólyom László elnök úr! Köszönjük, hogy az összmagyarság nemzeti ünnepé n eljött hozzánk – Erdélybe és Partiumba – , és szakítván a közösségi feledékenység nemzetrontó hagyományával, világosan értésünkre adja, hogy: nem vagyunk egyedül. Nemzetstratégiai igényű megnyilatkozásait idézve, mi is öntudattal valljuk, hogy az erdélyi , a határon túlra szakadt magyarság nem holmi jöttment kisebbség, hanem a magyar nemzet teljes értékű, elidegeníthetetlen része, aki önálló társadalmi létének teljes voltában kér éltet vagy halált – amint a Szózat költője mondja. Egységes, egyetemes nemzet tudatunk a Magyar Március Költőjét idézi meg. Eggyé lett mind a két magyar – írja ujjongva Petőfi Sándor a Két ország ölelkezése című versében, az Erdéllyel való unió megvalósulásakor.
