Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-19
18 ::Sütõ Andrást 1990. március 19én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét eszte nd ő vel ezel ő tt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20án utcai összecsapások során sebesült meg az ibánfalvi Mihãilã Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti h ő s nek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. Frunda György szenátor és az RMDSZ többi vezet ő személyiségének kérelmei és bizonyítási folyamata következtében Emil Constantinescu jóváhagyta a kegyelmi kérvényt. A véres összecsapások három magyar és két román áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. A hatóságok ugyanis csak látszólagosan léptek fel, vagy egyáltalán nem fékezték meg az indulatos tömeget. vissza Világosodó március Új Magyar Szó 2007. március 19. Szerző: Ágoston Hugó Bizonyára nem a felelősök személye a legfontosabb, de azért meg kell említeni néhányukat. A felejtés csak akkor indokolt, ha jótékony, ha nem akadálya a megoldásnak. 1990 fekete márciusát nem felejthetjük el mindaddig, amíg a bűnösö k minden szinten, nyilvánosan el nem nyerik a büntetésüket. Tizenhét év múltán az 1989es véres forradalom és az 1990es véres bányászdúlás közé „feleúton” beékelődött marosvásárhelyi események politikai értelmezése már világos: egyrészt azzal a diverziós céllal keltették őket, hogy indokolják a törvényen kívül helyezett Szekuritáté utódának, a Román Hírszerző Szolgálatnak a létrehozását; másrészt a pogrommal eleve elejét akarták venni az erdélyi magyarok demokratikus jogköveteléseinek. A fő felelősök azonb an céljukat nem érték el. Ellenkezőleg, a történtek siettették az RMDSZ összekovácsolódását. Ami sok mindent megmagyaráz a szervezet jelenéből is. Mi az, ami ezt a mostani évfordulót megkülönbözteti az eddigiektől? Két nagyon fontos dolog. Az egyik, a szo morú, az, hogy immár nincs közöttünk a mi kimagasló írónk és nagy kortársunk, Sütő András. Aki a szemét elvesztette, kis híján az életét is (elismerés azoknak, akik a kényszerű barikádokon helytállva akkor ezt megakadályozták!), de áldozatában sem a vere séget jelképezte, hanem mindvégig az igazunk melletti politikai kiállás méltóságát. A második az, hogy a román társadalom egészséges tisztulási folyamatának jeleként, talán a vártnál hamarabb, lehetőség nyílik a történelmi tisztázásra, az igazság kimondá sára ebben az ügyben, s remélhetőleg a számonkérésre is. Az értelmiségiek és a nem kormányzati szervezetek erre vonatkozó kérése, nyílt levele hamis lenne, ha a forradalom és a bányászjárások mellett nem vetné fel 1990. március 1920. kérdését is. Bizony ára nem a felelősök személye a legfontosabb, de azért meg kell említeni néhányukat. Elsősorban a Vatra Româneasca szélsőséges nacionalista, nemzeti kommunista szervezet vezetőit és tagjait, másodsorban Virgil Mãgureanut, aki akkor lett a titkosszolgálatok főnöke, de elmenően Ion Iliescu akkori államfőig, illetve Petre Roman miniszterelnökig. A pártatlan (a nacionalista „hazafiságot” mellőző) igazságszolgáltatás dolga tisztázni politikai és erkölcsi felelősségüket a pogrom kiváltásában, az eseményekhez val ó viszonyulásukban, utána a további manipulációkban. Marosvásárhelyen – Bukaresttől eltérően – etnikai csoportokat, nem társadalmi osztályokat uszítottak egymásnak. Románokat a magyarok ellen. A bűntett társadalmi károssága mérhetetlen. Megbékélést akaru nk, éppen ezért nem felejthetünk. vissza A rész és az egész Új Magyar Szó 2007. március 19. Szerző: Székedi Ferenc Azaz: valamennyien magyarok vagyunk, de ez nem feltételezi, hogy budapesti párthivatalokban vagy más intézm ényekben dönthetnek helyettünk.
