Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-16
25 Amióta v ilág a világ, a moldvai csángók a helyi viszonyoknak kiszolgáltatva élnek. Ma is ugyanaz a helyzet, mert az értelmiség hiánya megbélyegezte egész történelmüket. Nem lehetett és ma sincs könnyű dolguk, hisz mindig mások mondták meg, hogy mi a jó nekik. Nem csoda, hogy könnyen befolyásolhatók és bármilyen védekezési mechanizmusokat alakítanak ki, folyamatosan alattomos támadásoknak vannak kitéve. Gondolhatnánk, hogy manapság – Európában – ilyet senkivel sem lehet megtenni. De tévedünk. A kitelepítők: Kossut h, Teleki, Gergely István A kitelepítés gondolata, mint egy lehetséges megoldás, sokszor felvetődött már a történelem folyamán. Kossuth Lajos 1842 és 1844 között komolyan tárgyalt erről a későbbi moldvai fejedelemmel Alexandru Ioan Cuzával (1856 – 1873). A magyarok hazatelepítéséről szóló elképzeléseiben a reformtábor megerősítését célzó törekvései is szerepet játszhattak. A tervek a forradalom leverése miatt kudarcba fulladtak. Az 1940es évek elején Teleki Pál is próbálkozott a Moldvában rekedt magyaro k kitelepítésével, de végül megelégedett azzal, hogy elkezdhették a bukovinai székelyek átköltöztetését. Az új hazát keresők között ötvenhárom moldvai csángó is lehetőséget kapott. A második világháború körüli zavaros időszak kivételével a csángóknak min dig helyben kellett maradniuk. 1941ben ügyvédek a tömegek által nem ismert, de a törvény adta lehetőségeket kihasználva éltek az Antonescurezsim által foganatosított lazítások kínálta alkalommal. Így a "hazatérő levél" kiváltásával minden Romániában élő kisebbséginek jogában állt az anyaországba költözni. A hír gyorsan terjedt, de a férfiak többsége a fronton volt. A kutatások azt mutatják, hogy a "hazatérő levelet" a csángó népesség csaknem fele kiváltotta, de a bukovinai székelyek kitelepítéseiről szóló zavaros hírek, valamint a férfiak katonai szolgálata miatt csak ezren vágtak neki nagy bátorsággal az útnak. Mire a szerencsések hírt adtak volna a sikeres letelepedésükről, a jászvásári (iasii) püspökség, attól való félelmében, hogy területének jelentős része elnéptelenedik, nyomást gyakorolt – több nacionalista szervezettel is együttműködve – a kormányra, ígéretet tett a magyarok állandó felügyeletére és a folyamatos asszimilálási törekvésekre. Ezzel sikerült visszavonatni a nemzetiségeket segítő rendel etet. Később már csak egy a csángók megmentésére irányuló akcióról tudunk, amelynek célállomásai Erdély elhagyatott falvai voltak. A rendszerváltás utáni évektől napjainkig tucatnyi család köszönheti Gergely István atya munkásságának, hogy áttelepedhetet t Erdélybe. Közülük a családok mintegy fele tudott beilleszkedni, a többiek hazatértek. A rendszerváltás illúziói A rendszerváltás után a moldvai csángómagyarok lettek Magyarország legérdekesebb felfedezettjei. A népszokások, a tánc, az öltözet és a tá plálkozás ősi formái mellett elsősorban az ómagyar kori nyelvállapot konzerválása miatt nyilvánult meg érdeklődés irántuk. Nem maradt más lehetőség, meg kellett menteni minden, a válságos időket is túlélő értéket, és biztosítani a szórványmagyarság megmara dását. Az értékek kiaknázása megtörtént, de a jövő biztosítása csak kis mértékben sikerült, és az sem egységesen. A tradíciók konzerválása és átadása érdekében voltak sikeres megmozdulások, de a csángómagyarság jövőjének alakulása nem a magyar érdekeknek megfelelően történik. Már az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt is Olaszország volt a kitelepülni készülő csángók elsődleges célpontja. A jelentős mértékben megkönnyített munkavállalási és letelepedési feltételek párosulnak az ingyenes és kötelező n yelvi tanfolyamokkal. De a legnagyobb segítség a kialakult egyházi "filiérák" által vállalt közvetítési szerep. Migrációs központokat hoztak létre Romániában és Olaszországban, elsődleges feladatuk, hogy ellenőrizhető munkaerőt közvetítsenek olaszországi m unkahelyekre. Egy papi ajánlólevél többet ér akár egy diplománál is.
